Az örökös jelentkezett az elbirtokolt budai telekért
Joggal hinné az ember, hogy David Copperfielden kívül senki sem képes egyetlen lánccal és egy lakattal elbirtokolni egy több százmilliót érő telket Budapest közepén, a várhegy oldalában. Pedig igen.
A bíróság első körben elutasította a perújítást
Lapunkban is többször írtunk már arról a Szabó Ilonka utca 16. szám alatti telekről, amelynek két tulajdonosa a háború után eltűnt, utódaikról sem lehetett tudni, mígnem 2006-ban jelentkezett az ingatlanért egy ifjú hölgy, Funtek Anita. Ő ugyan az eredeti tulajdonosoknak se rokona, se ismerőse nem volt, viszont azt állította, hogy az édesapja ezt a telket neki ajándékozta, miután az elmúlt évtizedekben szabályszerűen elbirtokolta: évekkel azelőtt lakatot tétetett a kapujára, néha lenyírta a füvet, sőt olykor a tűzijátékot is onnan nézte. A földhivatal először mindezt nem találta elegendőnek a tulajdon bejegyzésére, de a hölgy végül is bírósággal mondatta ki, hogy a tulajdont megszerezte. Volt bíróság, amely mindezt elegendőnek találta a több százmilliós tulajdon megszerzéséhez: a Budai Központi Kerületi.
A per folyásáról azonban nem tudott mindenki, akinek tudnia kellett volna. Nem tudott például az I. kerület, a magyar állam és a Mazsihisz sem, akiknek feltehetően érdekükben állt volna időben értesülni az ügyről. Az eltűnt egykori tulajdonosokat, Haász Istvánt és Bleier Alfrédet egy kirendelt ügygondnok képviselte, aki kötelességből fellebbezett, s csak ezért nem ért véget a per mindjárt első fokon, a Budai Központi Kerületi Bíróságon, hanem megjárta a Fővárosi Bíróságot, majd a Legfelsőbb Bíróságot is, ahol végül új eljárásra kötelezték az első fokot. Így került az ügy megint vissza Budára, a Központi Kerületi Bíróságra, s ott ugyanúgy döntöttek, mint legelőször: az elbirtokló javára.
Miután az eset utólag nagy visszhangot váltott ki a sajtóban, a Fővárosi Főügyészség felfigyelt az ügyre, s perújrafelvételt kezdeményezett. Úgy ítélte meg, hogy az elbirtoklást bizonyító eljárásban több fontos szempontot is figyelmen kívül hagytak.
Azt például, hogy az elbirtokló már csak azért sem viselkedhetett tulajdonosként, mert az elbirtoklás ideje alatt nem viselte a telek közterheit, csak utólag, amikor a nevére írták a parcellát. De annak sem jártak utána, hogy az egyik tulajdonosnak, Haász Istvánnak ma is él a testvére Kanadában, a fia pedig Párizsban. Némi erőfeszítéssel meg lehetett volna találni őket a Vöröskereszt révén. Végül egy ügyvéd meg is találta őket. A párizsi leszármazott, Michael Hardy (Haász) csatlakozott is a főügyészség keresetéhez, jogos örökségéért, amiről 1949-ben disszidált apja soha nem beszélt neki. Valószínűleg azért, mert azt hihette, hogy rég államosították. De nem, ezt a furcsa sorsú földdarabot államosítani is elfelejtették.
Idén augusztusban megtörtént a perújrafelvételi tárgyalás első fordulója a Budai Központi Kerületi Bíróságon. Itt elismerték Hardy úr jogát a keresethez, viszont elutasították a főügyészség jogosultságát a perújítás kezdeményezésére azzal az indokkal, hogy az ügyészség csak a felperes érdekében indíthat keresetet. Az ügy, fellebbezés után folytatódik majd a Fővárosi Bíróságon.
Az elbirtokló továbbra is nyerésben van. Sőt akkor is nyer az ügyön, ha veszít: időközben ugyanis 591 ezer eurós hitelt vett fel a K&H Banktól a telekre. Így igazából most már nem is neki, hanem a banknak van vesztenivalója.
