Obama békedíja

Amilyen jól jött az Obama-kultusz szempontjából, hogy Chicago elesett az olimpiarendezés jogától, annyira káros az érdem nélkül megítélt Nobel-békedíj. Kevesen tudják, de Amerikában egyes kirakatokban, Queensben a házak falán olyan festmények láthatók, melyeken Obama úgy simogatja a gyerekek buksiját, mint egykor Lenin. Burlingtonban (New Jersey) a helyi iskola tanárnője Obamáról szóló éneket tanított az iskolásoknak. Olyan dicshimnuszt, hogy Sztálin megirigyelte volna.
 

“A bizottság mostani döntésével megtagadta a dalai lámát”

 

A tanerő ismert Obama-rajongó, könyvet is írt az elnökről „I am Barack Obama” címmel, de ez nem elszigetelt jelenség. Egy hete a CNN műsorában egy atlantai gimnázium diákjai énekeltek, Obama egészségügyi reformjának előnyeit méltatták dallal és tánccal. De nemcsak giccsek készülnek Obamáról. Augusztusban a Fehér Ház azzal kereste meg a közpénzből támogatott Nemzeti Művészeti Alapot (NEA), hogyan tudnák művészeti alkotásokkal támogatni Obamát. Az alap vezetője a botrány miatt szeptemberben le is mondott.

 

A Nobel-békedíj

Chicago polgármestere azt nyilatkozta, miután városa kiesett az olim­piáért folytatott versenyből, hogy „nem Obama veszített, ahogy Madridot illetően sem beszélhetünk arról, hogy a király és a felesége, vagy Tokió esetében Japán új kormányfője szenvedett vereséget”. Tokió vagy Madrid esetében fel sem merül, hogy ezt magyarázni kell, pedig egyikük mellett egy király kampányolt. Normális esetben mindenki tudja, hogy nem a városokért lobbizó királyok, hercegek, grófok, elnökök és kormányfők közül választanak, hanem pályázatokat bírálnak el. Ha valakinek mégis ez jut eszébe, az azt jelenti, hogy mégiscsak Obama varázsában bízott. Az ő nézőpontjuk szerint Obama vesztett, ezért kell megmagyarázni. Egy Obama ugyanis nem veszíthet.

Obama szavajárása, hogy „it’s not about me”, vagyis egy törvény „nem magam miatt” van. Kinek jutna eszébe, hogy bármi miatta van és nem az országért, ha nem mondja? Nem lehet, hogy az ellenkezőjét hiszi? Obamát és feleségét ugyanis nem zavarja a sztárolás, ellenkezőleg. Nagyon úgy tűnik, hogy ez Obamából jön, ő maga generálja.

Hogy Chicago alulmaradt az olimpiáért vívott küzdelemben, annak üzenete az volt, hogy nem hever a világ Obama lábai előtt. Az érdemtelen Nobel-békedíj az ellenkezőjét jelenti: a bizottság is csápol. Ezt a díjat olyanok kapták korábban, mint Teréz anya, Gandhi és Martin Luther King. Most pedig majd emelkedik a Torgyán-portrékra emlékeztető Obama-festmények száma, erősödik a tévedhetetlenség mítosza, gyengül a kritika legitimációja, amit eddig is sok esetben ért a rasszizmus vádja.

Hogy Obama nem utasította vissza, amikor messiási szereppel ruházták fel, az ismert. Azonban a Nobel-békedíj elnyerése után is tett egy árulkodó kijelentést: „Világossá szeretném tenni, hogy én nem úgy értelmezem ezt a díjat, mint saját sikereim jutalmát, hanem inkább annak megerősítését, amit az amerikai vezetés minden más nemzet népeinek javára folytat.” Azt még a bizottság és az Obama-párti sajtó is elismerte, hogy sikerek nincsenek. De rajta kívül ki értékelte volna még úgy a díjat, hogy azzal felhatalmazást kapott a világ vezetésére, amire igényt is tart? Eddig úgy tudtuk, az Egyesült Államok elnökének választották, négy évre.

A díjat azon a héten ítélték Oba­mának, amikor nem volt hajlandó találkozni a dalai lámával, egy másik Nobel-békedíjassal. Annak a Kínának tette ezt a gesztust, amely lábbal tiporja a tibeti kisebbség jogait. A dalai láma viszont azért kapta a Nobel-békedíjat, mert harcolt ez ellen. A bizottság mostani döntésével megtagadta a dalai lámát és az ő békedíját. A tibeti vallási vezetőt Obamával egy időben Tom Lantos-díjjal tüntették ki, melynek erkölcsi értéke már nagyobb, mint a Nobel-békedíjé, amit Jasszer Arafat is megkapott. Mit szólna Tom Lantos ahhoz, hogy Obama az első elnök, aki nem fogadta a dalai lámát? Tom Lantos-díjat nem kaphatna, az biztos.

Paradox módon annak ítélték a világ békedíját, akinek álnaiv szándékai a legveszélyesebbek a világbékére. Mintha másnak nem jutna eszébe, hogy atomfegyvermentes világban jobb lenne élni. Olcsó fogások ezek. Nem lehet lefegyverezni a civilizált világot, amikor gyilkos szándékkal atomfegyverek megszerzésére törekszenek terrorista államok. A világ egyensúlyát most az atomfegyverek garantálják, elrettentő hatásuk nélkül hagyományos fegyverekkel több lenne a véres háború. Afganisztánban győzelemre állnak a tálibok, mert nem tud dönteni a szupersztár: a valóság nem gyömöszölhető az obamai béke rózsaszín felhőibe.

Obama a Közel-Keleten csak kiélezte a helyzetet. Úgy gondolta, ráparancsol Izraelre, és béke lesz. Még R. James Woolsey – aki Clinton alatt volt a CIA igazgatója – is azt írta a Wall Street Journalban, hogy Obama szigorúbban ítéli meg Izraelt, és többet követel a zsidó államtól, mint a palesztinoktól. Ennél is többről van szó. A legjobb eset az, ha „béketervéből” semmi nem valósul meg, különben minden korábbinál nagyobb háborút szabadíthat a világra. Ez a terv figyelmen kívül hagyja, hogy a palesztinok és a mögöttük állók végső célja Izrael elpusztítása. Obamát dicsérik a párbeszédre való hajlandósága miatt az arabok és Irán esetében. De Izraellel szemben ez a készség nem nyilvánult meg, csak a totális kudarc után. Berendelte az izraeli nagykövetet, hogy átadják neki az utasításait. Obama az Egyesült Államok elnöki székéből jószerivel azt akarja a zsidó államra kényszeríteni, ami a Hamász terrorakcióinak évtizedek óta nem sikerült. Két választást hagyott Izrael­nek. Vagy önként megy a halálba, arrafelé távozva, amerről jöttek, jó szokásukhoz híven kettéválasztva a Vörös-tengert, vagy a béketerve mellé felsorakoztatott nemzetközi haderő kényszeríti őket ugyanerre. Ebből béke nem lesz. Ha valamikor lesz armageddoni csata, ami a III. világháború lehet, az olyan előzmények után lesz, mint Obama „béketerve”. Az obamai békefilozófiá­ból az következne, hogy soknemzetiségű, sokvallású Jeruzsálem létezzen, de ebben az esetben ő a város kettéosztásának híve, a berlini fal mintájára. Ez a Hamász terve is. Nem csoda, hogy Izraelben Amerika ellen tüntetnek és Obamát muszlim kendőben ábrázolják.

Amerikában eddig a keresztény fundamentalisták is elképzelhetetlennek tartották a világ vallásait kibékítő világvezető megjelenését, amiről a Biblia ír. Most azonban előttük áll egy ember, aki kiválóan egyesítette magában a muszlimot és a keresztényt. Barack és Huszein. Washingtonban keresztény, Kairóban muszlim. Azt senki nem hiszi, hogy Obama az Antikrisztus, de hogy az valami hasonló lesz, akinek szintén lesz Nobel-békedíja, az biztos.