Kiderült: Irán antiszemtita elnöke tényleg zsidó származású
A brit The Daily Telegraph szerint az éles antiszemita kirohanásaival nemzetközi botrányokat okozó iráni elnök maga is zsidó származású. A lap úgy véli, Mahmúd Ahmadinezsád egyszerűen “túlkompenzál”, szélsőséges kijelentéseivel saját múltját akarja leplezni.
Az Ahmadinezsád család a Szaburdzsián nevet cserélte „perzsábbra”.
A brit lap munkatársai egyszerűen kinagyították és elolvasták Mahmúd Ahmadinezsád személyi igazolványát azon a felvételen, amely a 2008. márciusi választási kampány alatt készült. Az államfő a feje felett lobogtatta az iratot.
A személyi igazolványból pedig kiolvasható, hogy az Ahmadinezsád család eredeti neve Szaburdzsián és erről csak már jóval Mahmúd születése után “perzsásítottak” Ahmadinezsádra. Az iratban olvasható bejegyzés szerint a névváltozás akkor történt, amikor áttértek az iszlám hitre.
A The Daily Telegraph hangsúlyozza, hogy a Szaburdzsián iráni zsidó név, olyannyira, hogy szerepel is a teheráni belügyminisztérium listáján a zsidók számára elkülönített nevek között. Ráadásul az elnök Aradanban született, abban a városban, ahova a Szaburdzsián nevű családok is köthetők.
A brit lap által megkérdezett szakértők szerint ez a háttér sokat megmagyaráz Ahmadinezsád viselkedéséből. Egy új vallásra áttérő családok között gyakori ugyanis, hogy hevesen bírálják korábbi hitüket. Azt is feltételezik, hogy szélsőséges politikájával többek között el akarja oszlatni a zsidó kapcsolatai miatt felmerülő gyanút. “Sebezhetőnek érzi magát egy radikális siíta társadalomban.”
Az idei elnökválasztást megelőző televíziós vitában felszólították, hogy ismerje be: a nevét megváltoztatták, de ő egyszerűen nem válaszolt a kérdésre. Egy bloggert, aki Ahmadinezsád származását feszegette, a nyáron letartóztattak.
A londoni iráni nagykövetség szóvivője azt mondta, az elnök származásáról nem kivánnak nyilatkozni.