Az egyházak nem rövidtávfutók

Írta: Czene Gábor / Népszabadság - Rovat: Hírek - lapszemle

Az általuk kezdeményezett parlamenti bizottsági ülést kellett volna otthagyniuk az egyházi vezetőknek, hogy eleget tegyenek az oktatási miniszter meghívásának. A kormánypártiak és az ellenzékiek közti szópárbajt püspöki beszólások színesítették.
 

 

A közelmúltban találkozott Hiller István oktatási miniszter a katolikus, a református és az evangélikus egyház, valamint a zsidó hitközségek vezetőivel, hogy a jövő évi költségvetésről tárgyaljon. Az egyházak képviselői a megbeszélésről a konkrétumokat hiányolták. Tudni lehetett, hogy a következő tárgyalási forduló szeptember 22-én lesz a minisztériumban: a tárca szóbeli tájékoztatása szerint valamikor a délutáni órákban.

Az egyházak időközben rendhagyó módon az emberi jogi és vallásügyi bizottság összehívását kezdeményezték, hogy felhívják a figyelmet: ellehetetlenült az egyeztetés. A bizottsági ülést (talán nem véletlenül) szintén tegnapra hirdették meg, igaz, fél tízre, hogy ne üsse a miniszterrel esedékes konzultációt. És akkor kiderült, hogy a miniszter meghívása délelőtt fél tizenegyre szól. Az egyházi vezetőknek egy órán belül el kellett volna hagyniuk a termet, hogy átérjenek a minisztériumba.

“Az egyházak nem rövidtávfutók” – nehezményezte az eljárást Balog Zoltán, a bizottság fideszes elnöke, és elégtelenre osztályozta a minisztert, mert nem jött el az ülésre. (Államtitkára képviselte.) Az egyházi méltóságok világossá tették: a miniszteri randevú miatt nem szakítják meg az ülést.
HIRDETÉS

Az egyeztetés a korábbi években is akadozott, idén pedig nem kapták meg időben a költségvetési adatokat az egyházak – állapította meg Erdő Péter bíboros, hozzátéve: erőteljes a gyanú, hogy az adatok sem mindig fedik a valóságot. Bölcskei Gusztáv református püspök szerint kátyúba került az egyeztetés; amióta a “szakértői kormány megalakult, nincsenek szakértői tárgyalások”.

Ittzés János evangélikus püspök szerint deprimáló helyzetet teremt a bizonytalanság, Feldmájer Péter, a Mazsihisz elnöke közölte: a működési zavarokon túllépve a lényegre kell koncentrálni. Arató Gergely államtitkár válaszában arra hivatkozott, hogy a költségvetés tervezése az idén rendkívüli körülmények közt zajlott. Érvelése nem hatotta meg az ellenzéket – az egyházi vezetőkre rálicitálva zúdítottak össztüzet a kormányra. Némelyikük tudni vélte, hogy tulajdonképpen már Kiss Péter felelős az egyházi ügyekért. Arató ezt cáfolta.

Az egyházaknak jövőre majdnem tíz százalékkal kevesebb jut a költségvetésből. Az MSZP-s Fogarasiné Deák Valéria úgy vélte: az egyházaknak igazából nem az egyeztetés hiánya okoz gondot, hanem az, hogy csökken a pénzük. Kétségtelen: miközben a püspökök hangsúlyozták, hogy elvi kérdésekről van szó, rendre szóba hoztak kifogásolt költségvetési tételt.

Ülés közben olyan információk érkeztek, hogy Hiller István türelmesen várakozik a hivatalában. – Minek menjünk oda? Várható valami érdemi fejlemény? – érdeklődött Bölcskei Gusztáv. Rövid kupaktanács után az egyházak vezetői úgy döntöttek, az illendőség kedvéért mégiscsak ellátogatnak a minisztériumba. Akkor már dél felé járt az idő.

 

[popup][/popup]