Ha Sztálin élne, rend lenne?

Az orosz hatalmi elit ma is bizonytalan abban, hogy a múlt melyik részét mutassa a széles közvéleménynek példaként – mondta Szvák Gyula, az ELTE Ruszisztikai Központjának vezetője a Sztálin és a sztálini jelenség vitás kérdései című tudományos tanácskozáson hétfőn Budapesten.
 

 

 
Oroszországban a rendszerváltás után a “jelcini káosz” következett be a történetírásban. A történettudomány részeire hullott, atomizálódott, s 1990 után minden, ami korábban jellemezte a szovjet történetírást, “a szemétkosárba került” – fogalmazott Szvák Gyula az ELTE BTK Ruszisztikai Központja, a moszkvai ROSSZPEN Könyvkiadó és az Országos Széchényi Könyvtár közreműködésével létrejött konferencia bevezetőjében.

A történész rámutatott: a kommunizmus évei alatt a történetírás “a politikát gátlástalanul kiszolgálta”, minek során elterjedt a “primitív ideologizálás”. Ma a történettudomány ugyanúgy az állam szerepét elemzi az elmúlt korszakokat vizsgálva, ahogy mindig is az államot szolgálta. Ugyanakkor folyamatban van más értékrend, mint például a pravoszláv egyház kutatásának előtérbe kerülése. A magyarországi történészek feladata tisztázni a sztálinizmus korszakának vitatott kérdéseit – tette hozzá.

Szergej Mironyenko, az Oroszországi Föderáció Levéltárának főigazgatója a Sztálin és a II. világháború kezdete című előadásában arról beszélt, hogy a közvélemény egy jelentés része ma is úgy gondolja: “ha ma élne Sztálin, rend lenne”, ugyanakkor véleménye szerint a többség “nem kívánja vissza Sztálint”. Mint megemlítette, Sztálin egészen addig, amíg be nem következett, nem akarta elhinni, hogy Németország megtámadhatja a Szovjetuniót, mivel 1939-ben megnemtámadási szerződést kötött egymással a két hatalom. Amikor viszont végül bekövetkezett a támadás, az “szörnyű csapás volt” a szovjet pártvezér számára, olyannyira, hogy két napra még a Kremlből is eltűnt, senki nem tudta, hol tartózkodott.

Az 1945-ös végső győzelmük után egyik pohárköszöntőjében önkritikusan meg is említette: “egy másik nép elkergette volna vezetőjét”, miután az ellenség elfoglalta területeinek jelentős részét, az “oroszok viszont bíztak Sztálinban” – idézte fel a történész Sztálin szavait. A levéltár főigazgatója utalt arra: a Németországgal kötött 1939-es paktum értelmében Sztálin az utolsó pillanatig, amíg Hitler meg nem támadta, szállítmányokkal támogatta a náci Németországot, így húst, gabonát, valamint kőolajat is küldtek a Harmadik Birodalomnak. Megítélése szerint “Sztálin számlájára lehet írni, hogy bízott Hitlerben”, ami tragikus hiba volt.

Krausz Tamás egyetemi tanár, az ELTE Kelet-Európa Története tanszékének vezetője a Sztálin mint történelmi személy és politikai eszköz című előadásában kitért arra: “a Sztálinhoz való viszony alapvető politikai kérdés legalább húsz éve”. Megjegyezte, hogy Sztálint sokan “igyekeznek új bűnökkel felruházni”, amiket el sem követett. Az ő személyét illetően is a történész feladata azért nehéz, mert “bármely megállapításának politikai súlya van” – vélekedett.

Mint mondta, a totalitarizmus elméletét a hidegháborús periódusban, főleg az Egyesült Államokban kiépülő szovjetológiai intézetek történészei használták fel, mert “azt bizonygatták, hogy a kormányzás és a politikai intézményrendszer kommunista és náci formája lényegében azonosnak tekinthető”. A történész ezt sok ponton cáfolta, többek között megemlítette: a Vörös Hadseregben 500 ezer zsidó katona harcolt, míg ez a német hadseregben elképzelhetetlen volt.

A tanácskozás után hétfő délután október 21-ig megtekinthető könyvkiállítás nyílik A sztálinizmus problémái címmel az Országos Széchényi Könyvtárban a ROSSZPEN Könyvkiadó történeti sorozatából, amelyben több mint száz orosz és külföldi vezető szakember munkáját adták közre.