Öt Templom Fesztivál Győrött

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Koncertek, kiállítások, istentiszteletek, hitbeszédek szerepelnek az Öt Templom Fesztivál csütörtökön kezdődő ötnapos programján, amelynek öt európai vallás egy-egy temploma ad otthont Győr egyik városrészében, Újvárosban.
 

 

Az Európában egyedülálló fesztivált az idén negyedik alkalommal rendezi meg a Karzat Kultúrközpont Alapítvány – mondta Borsa Kata kuratóriumi elnök az MTI-nek hétfőn. A fesztivál sztárvendége lesz a klezmerzenét játszó amerikai Budowitz Trio, amely csütörtök este ad koncertet Győrött. Másnap a Sator Quartet lép fel Bognár Szilvia népdalénekessel és Lovasi András rockzenésszel.

Az Afetti Musicale régizenei együttes szombaton vendégszerepel. Lőrinszky Attila nagybőgőművészt hallhatják a zenekedvelők vasárnap. A koncertek sorát hétfőn a svéd Kraja együttes hangversenye zárja.

Újdonság lesz idén az úgynevezett magyarázó istentisztelet-sorozat. Minden felekezet tart egy ünnepi istentiszteletet, amelyen az érdeklődők magyarázatok segítségével ismerkedhetnek a katolikus, az evangélikus, a református, a görög katolikus és a zsidó vallás liturgiájának sajátosságaival. A vallástörténet nagy prédikátorainak és hitszónokainak, köztük Bornemissza Péter, Pázmány Péter és Proklosz konstantinápolyi pátriárka híres beszédeit színművészek szólaltatják meg. A csütörtöki fesztiválnyitón adják át a toronypályázat díjait. Ezt egyetemisták számára írták ki torony tervezésére az evangélikus Öregtemplomhoz, amelynek építését annak idején csak torony nélkül engedélyezték.
 

[popup][/popup]