Meggyaláztak egy zsidó temetőt Odesszában

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Meggyaláztak egy holokauszt emlékművet és egy zsidó temetőt Odesszában – közölte a helyi rendőrség és zsidó közösség képviselője. Az ismeretlen tettesek vörös festékkel horogkeresztet rajzoltak az emlékműre és ráfestették: “Jó holokauszt ünnepet”.

Ugyancsak horogkeresztekkel éktelenítettek több száz sírt a helyi zsidó temetőben. Egyes források szerint 270, mások szerint legalább ezer sírkövet firkáltak össze. A vandál tettet hétfőre virradóra követték el. Az odesszai rendőrség “huliganizmus” címén indított nyomozást az elkövetők kézre kerítésére.

“Ez kegyetlenség” – jelentette ki Boleszlav Kapulkin, az odesszai zsidó közösség szóvivője, aki szerint előre kitervelt akcióról volt szó. Ugyanakkor megjegyezte, hogy ritkák az ilyen incidensek a városban, amelyben évszázadok óta jelentős zsidó lakosság él. Kapulkin úgy vélekedett, hogy nem kell politikai motivációt keresni a vandál cselekedet mögött. “Akik tették, egyszerűen ostobák és fasiszták. Kevesebbet ártanak a zsidóknak, mint magának Ukrajnának” – mondta. Ukrán szociológusok szerint az elmúlt években erősödött az idegengyűlölet az egykori szovjet tagköztársaságban, ahol a világ egyik legnagyobb, közel 400 ezres zsidó diaszpórája él.

(Forrás: MTI, www.nol.hu)

[popup][/popup]