Reménytelen csúcstalálkozó
Nem várható áttörés Condoleezza Rice, Ehud Olmert és Mahmud Abbasz mai találkozóján, amelynek előkészítéseként az amerikai külügyminiszter tegnap külön-külön tárgyalt az izraeli és a palesztin vezetővel.
Condoleezza Rice és Mahmud Abbasz két és fél órán keresztül tárgyalt Ramallahban, de a megbeszélés után egyikük sem mondott semmit az elhangzottakról. A Reuters jelentése szerint a palesztin elnök az új egységkormány felállításáról számolt be az amerikai külügyminiszternek. A Jediot Ahronot úgy tudja, azt is kérte Rice-tól, hogy a nemzetközi közösség adjon a kabinetnek egy esélyt.
Az Egyesült Államok és Izrael azonban már előre jelezte: mellőzni fogják a kabinetet, amelyben változatlanul a szélsőséges Hamasz adja a legtöbb minisztert. Ezt az elhatározást pénteken megerősítette George W. Bush amerikai elnök és Ehud Olmert izraeli kormányfő, amikor telefonon beszélt egymással.
Mindketten úgy vélik, hogy a palesztin kormánynak előbb teljesítenie kell a nemzetközi közösség követelményeit: elismerni Izraelt és a már megkötött megállapodásokat, valamint lemondani az erőszakról. A Hamasz azonban erre nem hajlandó.
Rice kétoldalú megbeszéléseinek és a hármas találkozónak a célja, hogy feltárja a közel-keleti béke megteremtésének kilátásait. “Remélem, hármunk találkozóján lehetőség nyílik megvizsgálni a jelenlegi helyzetet, elkezdhetjük feltárni a politikai kilátásokat” – hangsúlyozta Rice, a nemzetközi hírügynökségek és az izraeli sajtó azonban nagyon borúlátó a sikert illetően. A Reuters emlékeztetett például arra, hogy a hármas találkozó utánra nem is terveztek sajtótájékoztatót – vagyis maguk a résztvevők sem hiszik, hogy bármi érdemi bejelenteni valójuk lehet.
(Forrás: Magyar Hírlap)