Újracsomagolva

Londoni kávézók papírpoharain képregényfigurák hirdetik Magyarországot – nem a Balatonnal, nem a csikós-gulyás Alfölddel, hanem bányászlámpával, fröccsel, a zsidó negyed romkocsmáival, bulizással egy termálfürdőben. A németek kétmillióval kevesebb vendégéjszakát töltenek nálunk, mint tíz éve, de egyre több “fapados” brit, spanyol és francia jön hozzánk. Magyarország újracsomagolva, ahogy az útikönyvek és turisztikai portálok kínálnak minket.
 

Ön érti ezt? “Särätneha schwahjzi fronnkt forintro ahtwahltonni”

 

 

A modern turista nem turista, hanem utazó. Géppel száll fölénk (fapadossal), vagy hajóval érkezik; nem magas kultúrát keres, hanem a budapesti életérzést. A Nemzeti Múzeum azért érdekli, mert onnan indulnak a szociokulturális séták a VIII. kerületbe, ahol számos világ él egymás mellett: a józsefvárosi palotasor eleganciája, a bérházak évszázados káposztaszaga, a kávéházak, az anatómiai és jogi könyvesboltok szövedékéből álló egyetemi negyed – és az olcsó prostik a Bérkocsis utca környékén.

A Milánóban, Londonban és több német nagyvárosban folytatott reklámkampányban Budapest kulturális kalandvárosként jelenik meg. “A célcsoport tagjai fiatal felnőttek, akik évente akár négy-öt hosszú hétvégére is elutaznak, és korábban látták már Európa főbb látványosságait. Ők nem a Lánchíd varázsáért jönnek, hanem a helyiek által is kedvelt helyeket keresik fel” – meséli Szűcs Balázs, a Magyar Turizmus Zrt. marketing vezérigazgató-helyettese. Ennek megfelelően kávéspoharakra, söröspohár-alátétekre nyomtatott képregényfigurákkal és azonos arculatú honlappal (www.budapestadventure.hu) csábítják a turistákat hozzánk. Nem a Parlamenttel hirdetik Budapestet, hanem a főváros alatti barlangvilággal, és nem hivatásos barlangászoknak, hanem olyanoknak, akik még sosem vettek részt föld alatti túrán.

A római-török eredetű magyar fürdőkultúrából sem a gyógyhatást emelik ki, hanem a fürdőruhás partikat. Nem az ékszerborászatok kerülnek rivaldafénybe, hanem a fröccs, amit lehetőleg a zsidó negyednek az illegalitás határán levő romkocsmáiban kell fogyasztani. Itt az útikönyvek szerint sosem tudható, visszatérhet-e még a vendég, vagy dózer dönti le az egész utcát a jövő héten. A város különleges hangulatát adják a kávéházak is, az ezüst evőeszközös elegánsak és a “feltűrt ingujjas” lezserebbek. Az útikönyvek szerint a magyarok jellegzetes életterei ezek, itt ebédelnek, vacsoráznak, kötnek üzleteket, randevúznak.

Hazánk turisztikai arculata átalakult az elmúlt években. Mindig lesz persze hagyományos turista, aki a Citadelláról szeretné csodálni a panorámát, ám a hangsúlyok egyre inkább eltolódtak. Tíz éve a németek még négymillió vendégéjszakát töltöttek nálunk, s többnyire a Balaton felé vették az irányt. Ma feleannyi időt töltenek itt, helyüket britek, amerikaiak, spanyolok, franciák és – tavaly óta – román állampolgárok veszik át, akiknek programjában a magyar tenger legfeljebb egynapos kirándulás.

A Balaton nem állja a versenyt a déli tengerekkel, mert a kempingek üzemeltetői nem vették észre, milyen minőségi változás történt. A turisták 25-30 millió forintos lakóautóval szeretnének érkezni, és úgy érzik, húsz évet zuhannak vissza az időben. A magyar kempingek zömében nincs sminkszoba a hölgyeknek, a személyzet nem tudja feltölteni a luxusjárgány fürdőblokkját, kiépített kábeltévé-csatlakozót sem biztosítanak – ami nélkül a modern nomádok egy métert sem tesznek meg. A balatoni strandokon elfelejtik, hogy a szülők szívesen veszik, ha a gyerekeiket szórakoztatják, ám nálunk még magyar animáció sincs, nemhogy idegen nyelvű. Így szoktattuk le magunkról a hollandokat, pedig 1999-ben még ők voltak a negyedik legnagyobb beutazó csoport.

A válságot bezárt belvárosi üzletek koszos portáljaival megélő Budapest viszont állja a versenyt. Bár ennek látszólag ellentmond, hogy májusig 14 százalékkal csökkent a magyar szállodákban eltöltött külföldi vendégéjszakák száma, mert a recesszió kíméletlenül elbánt az úgynevezett hivatásturizmussal: kevesebb a konferencia és a cégek által fizetett jutalomkirándulás.

Fapados utazók

Emellett a gazdasági bajok otthon marasztalják a nyugdíjas turisták egy részét; kevesebben jönnek Németországból és Ausztriából, hogy fürdőkultúránkat élvezzék, vagy a határ menti fogászatokon kezeltessék magukat.

Az olcsó forint révén viszont vonzóbbak lettünk a “fapados” turisták számára, akik a “kedvező ár-érték aránynak” köszönhetően továbbra is Magyarországra repülnek egy-egy hosszú hétvégére. Mivel ők évről évre egyre nagyobb arányt képviselnek, a külföld Budapest-képe is átalakul. Az új Budapest arculatában inkább hasonlít a Sziget-fesztiváléhoz, mint a korábbi kék Duna keringős, cigánybárós, operettvárosos, pirospaprikás, matyóbabás képhez. A turisztikai szakemberek 2007 óta nem egyen-Magyarországot kínálnak, hanem minden országban és minden korosztály számára más pontokat emelnek ki. Az Egyesült Államokból egy Európai Kvartett nevű – Csehországot, Szlovákiát, Lengyelországot és Magyarországot érintő – kulturális körút keretében várják az utazókat, akik elsősorban komolyzenei élményekre vágynak, és Budapest zsidó örökségére kíváncsiak. Az oroszokat a Spavengrija (termál-Magyarország) névvel csábítják, számukra a fő attrakció Hévíz és a napsütés, az angol fiatalok pedig elsősorban az olcsó helyi sörökért, a színes kocsmakultúráért, a rockfesztiválokért jönnek.

Jelenleg a szecesszió látszik a legdivatosabb stílusirányzatnak, Budapest egyes útikönyvek lapjain úgy tűnik fel, mintha a templomokat és a Parlamentet leszámítva csak art nouveau lenne nálunk. Kávézni a szecessziós Gresham vagy New York palotában, fürdeni a szecessziós Gellért Szállóban, koncertet hallgatni a szecessziós Zeneakadémián illik manapság, és persze az állatkert sem annyira a vadak, mint a szecessziós Elefántház miatt olyan vonzó. A Nemzeti Galériában pedig mintha kizárólag Rippl-Rónai József-képeket állítottak volna ki.

Az újfajta utazóknak a szépség önmagában nem elég, kalandelem is kell hozzá. A Szent István-bazilika külföldiek számára hátborzongató ereklyéjével csábít, első királyunk mumifikálódott karjával. A budai Angelika presszót is azért kedvelik a külföldiek, mert egyes útikönyvek – tévesen – azt állítják, hogy a Szent Anna-templom kriptájából alakították ki. A Time Out sorozat pedig leírja a 2006 óta tartó “piros-fehér-zöld zavargások” okát, s az izgalomra vágyók azt is megtudhatják, milyen magyar ünnepek esetén számíthatnak összetűzésre a belvárosban.

Harry Hill és a sas

A külföldiek Magyarországon a saját történelmüket is keresik. Steindl Imre a berlini parlament építésére is pályázott, így a németek elgondolkodhatnak azon, milyen lett volna, ha ő, és nem Paul Wallot álmodja meg az 1933-ban leégett Reichstagot. Az amerikaiak “Harry Hill” Szabadság téri szobrához zarándokolnak. Harry Hill Bandholtz generális 1919-ben amerikai békefenntartóként a Nemzeti Múzeum kincseit úgy védte meg a román csapatoktól, hogy leplombálta az intézmény kapuját, a román fosztogatók pedig az amerikai sas láttán visszafordultak. Az új modell működik: a Dunán egymást érik az étteremhajók, a levágott tetejű turistabuszok pedig tömve vannak fejhallgatós külföldiekkel. A fapados utazók nem a hátizsákos turisták utódjai: szállodában laknak, belvárosi kávéházakban étkeznek, és sorra látogatják az útikönyvek és az internet által ajánlott helyeket. Ha valamely szórakozóhelynek sikerül felkerülnie egy divatos listára, azt a helyiek is észreveszik – ha máson nem, az árak emelkedésén.

Kezelési útmutató magyarokhoz – Särätneha schwahjzi fronnkt forintro ahtwahltonni – az ilyen, magyarra átírt német mondatok (szeretnék svájci frankot forintra átváltani) szinte minden útikönyvben megtalálhatók. A külföldiek számára az egyik legfontosabb tudnivaló, hogy sose adják ki kezükből bankkártyájukat, mert a pincérek lemásolhatják. Sokba kerülhet az is, ha a Váci utcában “magukat magányosnak kiadó vonzó szőkeségekkel” ismerkednek meg, mert a kaland vége horribilis italszámla lesz.

A fürdőkben a helyes kifejezés a “köszönöm, nem”, hacsak valaki nem szeretne homoerotikus kalandba keveredni – ajánlják az útikönyvek. Vigyázni kell a “gátlástalan taxisokkal” is, telefonon kell rendelni, kizárólag a könyvekben feltüntetett társaságoktól. Jó a közbiztonság, de a város tele van zsebtolvajokkal, és könnyen ételmérgezést lehet kapni, ezért még akkor is óvakodni kell a turistamenüktől, ha “a halálos kimenetelű mérgezés igen ritka”. A húsrendelésnél tisztázni kell az átsütöttség fokát, egyébként “szinte már égettet kapunk”.

A kórházak kiválóak, de “mindenképp adjunk borravalót”. Budapesten nincsenek civil ruhás rendőrök – figyelmeztetnek, ugyanis “ál-letartóztatásokkal” már több külföldit kiraboltak. A boltokban kosarat kell venni, egyébként “potenciális tolvajnak fognak tűnni”. A pénzt pedig minél kisebb címletben kérjék, mert a kis üzletekben már egy tízezres láttán is “morcosan néznek” az eladók. A morcosság egyébként is jellemző ránk, sőt a könyvek gyakran arra figyelmeztetnek, hogy a személyzet udvariatlan, sőt helyenként arrogáns.