“Saját fajtáját utáló zsidó” az elnök közeli munkatársa

Az Obama adminisztráció legbefolyásosabb zsidó származású tagja lenne az amerikai-izraeli feszült viszony oka? Benjamin Netanjahu szerint igen. Az izraeli miniszterelnök legutóbb Rahm Emanuel zsidó származású kabinetfőnököt vádolta meg Izrael cserbenhagyásával.

 

„Cionista, szoros családi kötelékekkel Izraelhez”, „Izrael meghosszabbított karja az Obama-adminisztrációban” – ezekkel a mondatokkal jellemezte Rahm Emanuelt, Obama kabinetfőnét novemberi kinevezése után az arab nyelvű sajtó. Az izraeli kommentátorok eközben a Fehér Házba bejutott saját emberükként ünnepelték a zsidó származású politikust. Több mint fél év, egy gázai háború és néhány felépített zsidó teleppel később, a feszült amerikai-izraeli kapcsolatok idején a kabinetfőnököt már „a saját fajtáját utáló zsidónak” nevezte Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök. Úgy tűnik, azután hogy Obama jelezte, nem híve Izrael minden feltétel nélküli támogatásának, az izraeli kormányfő Rahm Emanuel kabinetfőnökön tölti ki a dühét.

Két tűz között

Kinevezésekor Rahm joggal állhatott az arab nyelvű média kereszttüzében. Apja, aki tagja volt a brit és palesztin civilek ellen egykor merényleteket végrehajtó Irgun terrorszervezetnek, Rahm novemberi kinevezése után kijelentette: természetes, hogy fia Izrael-baráti politikára fogja ösztönözni Obamát, „végtére is, ő nem egy arab”. De ha ez nem lett volna elegendő indok arra, hogy elvakult Izrael-pártinak könyveljék el az új elnök kormányát, kiderült az is, hogy a kabinetfőnök önkéntes szerelőként szolgált Észak-Izraelben az Öböl-háború alatt.

Mégis, mióta az Obama-adminisztráció – a zsidó telepek terjeszkedését leállítandó – keményebb hangnemet ütött meg Izraellel szemben, a kabinetfőnököt már Izraelből érik támadások amiatt, hogy származása ellenére nem támogatja feltétlenül a zsidó államot. Rahm azonban – ahogy a Hárec izraeli lap cikkből is kiderül – eddigi politikusi karrierje alatt igyekezett objektív döntéseket hozni, és leginkább a mindkét oldal igényeit tiszteletben tartó békét támogatta.

A Hárec washingtoni tudósítója szerint Rahm Emanuel 98 százalékban a demokrata párttal együtt szavazott az Izraellel kapcsolatos ügyekben, mindig aláírta az Izrael biztonságáról szóló törvénytervezeteket és leveleket, valamint kiállt a békefolyamat mellett is. Ugyanakkor ő volt a két zsidó egyike a kongresszusban, akik támogatták a 2003-as, az izraeli-palesztin konfliktust rendezéséről szóló genfi egyezményt, amely csaknem az egész Ciszjordániát, illetve Gázai-övezetet a palesztinoknak adta volna, de korlátozta volna a visszatéréshez való jogukat Izrael területére. Emellett a Clinton-admninisztráció tanácsadójaként Rahm nevéhez fűződik Jichak Rabin egykori izraeli miniszterelnök és Jasszer Arafat volt palesztin vezető kézfogási ceremóniájának megszervezése is az 1993-as oslói szerződések aláírása után.

Politikai tevékenysége alapján tehát a kabinetfőnök azon zsidó származású politikusok egyike, akik igyekeznek objektíven, a palesztin és zsidó érdekeket egyaránt figyelembe véve, de legfőképpen a béke elérését a központba helyezve dönteni. Az Obama adminisztráció eddigi Izrael-politikája alapján pedig a – kezdeti várakozásokkal szemben – úgy tűnik, Rahm tartja magát ehhez a hozzáálláshoz.

Nézeteltérések

Ahogy az amerikai Egyesült Zsidó Közösségek washingtoni vezetője, William Daroff is kifejtette a Hárecnek: „Obama már a kampány során is leszögezte, hogy nem kell feltétlenül egyetértenie a Likud nézeteivel, hogy Izrael-barát politikát folytasson. Napjainkban nagyon sok inkább baloldali szavazó van Izraelben, aki egyetért Obama politikájával. Így félrevezető lehet azt gondolni, hogy a miniszterelnök (Netanjahu) a döntőbíró abban a kérdésben, hogy ki számít jó zsidónak, illetve hogy egy zsidónak hogyan kell vélekednie az arab-izraeli konfliktusról. Szerintem Obama és Emanuel is támogatják Izraelt, de hogy szerintük mit jelent a zsidó államot támogató politika, az különbözhet az izraeli nacionalista párt tagjainak nézetétől, de adott esetben megegyezhet Tzipi Livni véleményével.”

Benjamin Netanjahu kijelentése, amelyben „a saját fajtáját utáló” zsidónak nevezte Rahm Emanuelt tehát inkább azt jelzi, hogy az utóbbi időben az izraeli kormányfő talpa alatt igen forróvá vált a talaj. A hazájában egyre népszerűtlenebb miniszterelnököt egyes izraeli lapok már-már paranoiásnak festik le, hiszen szerintük lassan mindenkiben csak az ellenséget látja. A zsidó állam lakói is egyre elégedetlenebbek a kormánypárt külpolitikájával illetve az izraeli-palesztin konfliktus kezelésével, így nem meglepő, hogy a legutóbbi közvélemény-kutatások szerint többen látnák szívesen Tzipi Livnit a miniszterelnöki székben, mint Benjamin Netanjahut.

Így Netanjahu abszurd kijelentése, amely azt kéri számon az Egyesült Államok egyik vezető politikusán, hogy miért hűségesebb saját elnökéhez és hazájához, mint egy másik államhoz, aligha sodorja majd erkölcsi válságba a „Rahmbonak” becézett kabinetfőnököt. Rahm Emanuel valószínűleg hasonló választ adna Benjamin Netanjahunak, mint Henry Kissinger Golda Meier egykori izraeli miniszterelnöknek, aki egyszer megkérdezte a zsidó származású volt külügyminisztertől, miért nem támogatja jobban Izraelt: „elsősorban amerikai vagyok, másodsorban külügyminiszter és csak harmadsorban zsidó”.

 

A háttérből dolgozik

Obama kabinetfőnökét, akit az elnök utáni legnagyobb hatalommal rendelkező embernek tartanak, Washingtonban csak „Rahmbonak” becézik. Ezt a becenevet agresszív, ellentmondást nem tűrő hozzáállásával vívta ki magának, amelyről legendák keringenek az amerikai politikai életben. A Foreign Policy magazin összeállítása szerint Rahm egyszer egy döglött halat küldött az egyik közvélemény-kutató cég kellemetlenkedő munkatársának, a Bill Clinton elnök megválasztása utáni vacsoránál pedig a legyőzött ellenfelek neveit sorolva mindegyik után az asztalba vágta a kést azzal a felkiáltással, hogy „Halott!”.