“Olyan bántalom ez, aminek a következményeit a magyar társadalom talán még fel se fogta”

Az a tény, hogy a legutolsó kivégzés a roma Holokauszt
évfordulójának éjjelén történt, nyilván nem véletlen.

 

2009. augusztus 7./ Láng Judit / Népszava 

 

 

Az a tény, hogy a legutolsó kivégzés a roma Holokausztévfordulójának éjjelén történt, nyilván nem véletlen.

 

Ez olyan erejű üzenet, ami elől becsületes ember nemtérhet ki.” – jelentette ki Neményi Mária, a Magyar Tudományos AkadémiaSzociológiai Kutatóintézetének tudományos tanácsadója a romák elleni, immár hathalottat követelő támadássorozat kapcsán. A szociológust, aki az elmúlt évekbenleggyakrabban a többség-kisebbség kapcsolatát kutatta, a szegénységről valaminta megkülönböztetés lehetőségeiről és következményeiről beszélgettünk.

 

Szomorú aktualitás: mit gondol a sorozatos romatámadásokról?

 

A kérdésnek két oldala van. A rendőrség munkáját illetőennyilván nincs okom kétségbe vonni, mindent elkövetnek, hogy megtalálják atetteseket. A másik oldal, egy politikai ördögi kör: a tettesek úgy érezhetik,hogy a magyar politikai elit megosztott ennek a rasszista terrortámadássorozatnak a megítélésében. Mindaddig, amíg a Jobbik és a Magyar Gárdakiröhögheti a törvényeket, amíg a magyar egyházak és a köztársasági elnökgyakorlatilag az emberi szolidaritás minimumát sem mutatja, ezek a náci bűnözőkokkal érezhetik azt, hogy “eltűnhetnek” a sötét éjszakában. Arendőrség is magára van hagyva, hiszen nyilvánvaló, hogy azért nem buktatja lea tetteseket senki, mert a romákkal szemben a “fehér emberek”szolidaritása többet ér bármi másnál, tehát adandó alkalommal még agyilkosságot is elnézik nekik. Mindez naponta bizonyítja a romák számára, hogyaz ő életük és biztonságuk senkit nem érdekel, és attól tartok, ennek apszichológiai következményei többszázezer emberben hosszú évtizedeken át tartónyomot hagynak, sérülést okoznak, olyan bántalom ez, aminek a következményeit amagyar társadalom talán még fel se fogta.

 

A szegénység, hogy van kapcsolatban a diszkriminációval?

 

Ha az érzéseinkről beszélünk egy csoport kapcsán, abbólnem következik feltétlenül a megkülönböztetés. Akárhogy is gondolkodunk, nincseszközünk diszkriminálni, kivéve, ha olyan pozícióban vagyunk, ahol eztmegtehetjük. A diszkrimináció aktív tevékenység: az, amikor valakitmegkülönböztetünk, és ezért hátrányos helyzetbe hozzuk. Például, ha egy romamunkára jelentkezik, telefonon mondják, hogy jöjjön, kell a munkaerő, viszontamikor meglátják, hogy cigány, elutasítják. Ilyenkor történik meg adiszkriminálás. Ez egy olyan folyamat, amikor valakit a neme, az életkora, aszármazása, vagy akármi más alapján megkülönböztetnek, és ezért hátrány éri. Ezelindíthat valakit a szegénnyé válás útján. A romák esetében nyilvánvaló, hogymár a születéskor elkezdődik a megkülönböztetésük, és később a szegénységüknekaz egyik meghatározó okává válik.

 

A romák tehetnek a szegénységükről?

 

Egy csecsemő esetében a megkülönböztetésnek még semmi közenem lehet az ő teljesítményéhez, vagy az intelligenciaszintjéhez, viszont akirekesztő hozzáállás vezethet oda, hogy adott esetben nem normális iskolábairányítják. Az iskolai szelekció egyrészt a többségi szülők kimeneküléséből,másrészt pedig olyan regionális, vagy települési okokból származik, amelyekkövetkezménye, hogy nem maradnak mások a településen, mint roma családok. Ezóhatatlanul azt eredményezi, hogy a magyar társadalom iskolázatlan ésszakképzetlen réteget állít elő, a roma családok gyerekeinek nagytöbbségéből.Ez rossz munkaerő-piaci helyzethez vezet, és emiatt nincs a romák előtt nyitvaa legális és méltó munkalehetőség. A fekete és alkalmi munkában akiszolgáltatottságnak egy olyan szintjére kerülnek, amely nyilvánvalóan akövetkező generációra is tovább öröklődik, mert nincs példa, hogy miért érdemestanulni. Így a diszkrimináció együtt járva mindenféle társadalmi okokkal odavezet, hogy egy réteg nem csak szegénnyé válik, hanem folyamatosanmegkülönböztethetővé is. Ezért a szegénység és az etnicizálódás fogalma nemvéletlenül szokott egybecsúszni.

 

Említette, hogy csak egy pozícióban lévő ember tuddiszkriminálni. Beszélhetünk erről részletesebben?

 

Önmagában, ha valaki előítéletes, az lehet, hogy aszomszédasszonyának árt, de nem tud lényegi kárt okozni, ha nincs olyanhelyzetben, hogy ezt megtehesse. Vagyis, ha nincs intézményes háttér, amifönntartja, táplálja és megengedi, akkor tulajdonképpen az előítéletesség csakegy pszichológiai jelenség, nagyon csúnya, de nincs közvetlen hatása. Akkor vanbaj, ha az előítéletességnek strukturális támasza is van. Egy példa: a magyarközoktatást fönntartó intézményeknek felelőssége van abban, hogy itthon ennyirekülönböző minőséget nyújt a gyerekek különböző csoportjainak az iskola. Ha nemlenne szabad iskolaválasztás, ha nem lenne lehetőségük az iskoláknak isválogatni a gyerekek között, és betartanák a körzetesítést, jobbanérvényesülhetne az esélyegyenlőség is.

 

Demokratikus megoldásnak látszik, hogy a szülőknek jogukvan választani.

 

A demokrácia szempontjából jó, viszont esélyegyenlőségiszempontból meg egyáltalán nem jó a szabad iskolaválasztás. Valószínűleg amikorbevezették ezt a lehetőséget akkor nagyon pozitív törekvés volt, hogy az addigegységes és buta iskolarendszert valahogy megváltoztassák. Az oktatást kutatókollégáktól tudom: a világon egy olyan ország sincs, mely ennyire szabadonengedné az iskolaválasztást, mint Magyarország. A közoktatáshoz való hozzáféréskülföldön általában szigorú szabályokon alapszik, és csak magániskolákban lehetettől eltérő tananyagot vagy magasabb színvonalú oktatást biztosítani, de akkorazért fizetni kell. Magyarországon az állam tulajdonképpen közpénzen, és kedvezőenfinanszírozza a közép- és a magasabb osztályok gyerekeit, miközben aszegényebbeket, mondjuk a romákat is, kifejezetten a rossz minőségű, ésalacsony státuszú iskolákba irányítja, vagy ott koncentrálja. Ez szerintembotrány! Nem elfogadható! Ehhez képest az, hogy adott esetben, az iskolábantanító pedagógus előítéletes-e vagy sem, az szinte lényegtelen.

 

Milyen magatartásformák társulnak a szegénységhez?

 

Sokféleképpen lehet reagálni a diszkriminációra. Az egyikilyen például a belenyugvás. Ez egy csendes, rezignált elfogadása a kisebbségihelyzetnek, vagy a megkülönböztetésnek. Passzív megoldás és nem arra vezet,hogy a helyzetéből valaki kikerüljön. Másik lehetőség a felismerés: igen, hailyennek születtem, akkor megkeresem ennek a csoportnak az értékeit,megpróbálok büszke lenni rá, megpróbálok kiválni, és mondjuk romakéntérvényesülni. Ez egy elég jellegzetes válaszreakció azok részéről, akik aztánaktivizálódni kezdenek különböző romaszervezetekben. Tehát a különbözőségtalaján kezdenek magukban erőt gyűjteni. Harmadik fajta kitörési lehetőséglehet az integrálódási vágy. Mindent úgy csinálni, ahogy a többség, csaknagyobb erőfeszítéssel. Tehát nem a saját csoport felmagasztalása a lényeg,hanem a saját személyének a megerősítése ahhoz, hogy a többségbe be tudjonilleszkedni. Van a reménytelenségnek egy olyan foka is, ami agressziót szül. Havalaki úgy érzi, hogy összecsapnak a hullámok a feje fölött, és mindenreménytelen, akkor elég gyakran önsorsrontó formákhoz nyúl. Például az alkoholizmus,vagy a kábítószerezés, és még néhány deviáns viselkedés ebből areménytelenségből fakad. Másrészt, amit megélhetési bűnözésnek neveznek:tyúktolvajlás, uborkalopás, szintén egy rossz reakció egy kilátástalanhelyzetre. Azért meg kell értenünk, ha valakinek mérlegelnie kell azt, hogy agyereke egyáltalán élelemhez jusson, vagy a szomszédtól elvegyen valamit, akkorlehet, hogy úgy fog dönteni: nem engedi éhen halni a gyerekét.

 

Beszélhetünk szegénykultúráról?

 

Ezt a szót a szakirodalom használja, de én nem szeretemezt a kifejezést. A másik fölmerülő fogalom ezzel kapcsolatban az úgynevezettunderclass, ami a társadalmi osztályokból kirekesztődött rétegről beszél. Ezabból az igyekezetből fakad, hogy ne az etnikus jellemzőket fogják meg egykulturális, vagy egy társadalmi jelenség megnevezésére. Részben elfogadhatómindkét megnevezés, abból a szempontból, hogy ne legyen összemosva, és nelehessen egyenlőségjelet tenni szegénység és cigányság közé. Viszont, nemakarja néven nevezni az érintettek nagy részét, ezért elveszi a romáktól, azérintettektől annak a lehetőségét is, hogy a kultúrájuk, sajátosságaik, vagyhagyományaik, akár értékként is megnevezhetőek legyenek. Sok roma politikus,vagy gondolkodó számára is sérelem, hogy nem lehet romaként megnevezni valakit,mert ennek törvényi, adatvédelmi és emberjogi vonatkozásai vannak, deugyanannyi hátulütője is, mert elveszi a roma méltóság elérésének az esélyétis. Személyesen is nehéz valakinek a romaságát felvállalni, hogyha a romafogalom csak negatívumokat, a társadalom számára nehézséget, koloncot, egyproblémahalmazt jelent, és semmit, ami pozitívum benne. Akkor lehet valakibüszkén roma, ha a társadalom többsége számára is láthatóak azok az értékek,amelyek a roma közösségeket jellemzik. Ehhez, muszáj néven nevezni őket.

 

Mi a véleménye a pozitív diszkriminációról?

 

Szükség van rá. Jól kell kommunikálni, de ez a politikusokés a média dolga, hogy ne a túltámogatási mítosz kerekedjen felül. Ha valakiolyan hátrányokkal indul, amiket nem tud az állam a maga napi normálműködésében kompenzálni, sőt tulajdonképpen egyre tovább erősít, akkor szükségvan rá. Tudjuk, hogy a magyar iskolarendszer élenjár a társadalmi különbségekfölnagyításában, ahelyett, hogy tompítaná. Az esélyekben egyre nőnek a különbségekahelyett, hogy csökkennének. Ha ezeket nem képes az állam szabályozni, akkormégis valamilyen módszert ki kell találni, hogy az esélyegyenlőséget legalábbrészben, vagy bizonyos területeken behozza. Ezeket különböző kvótákkal, foglalthelyekkel, pozitív diszkriminációval lehet megoldani. Így van mindenhol avilágon. Lehet, hogy egy elvont liberális eszme alapján ez a hozzáállás nem jó,mert haladjon mindenki a saját képességei szerint, de ha a képességek nemtudnak kibontakozni strukturális okokból, akkor rá kell segíteni. Úgyhogy eztteljesen elfogadhatónak tartom.