A lengyel közösség elfogadta a homoszexuális rabbit

Írta: MTI - Rovat: Hírek - lapszemle

Homoszexualitását nyíltan felvállaló rabbi szolgál Varsóban, és bár nincs könnyű dolga a konzervatív lengyel társadalomban, a közösség mégis elfogadja őt.
 

Forrás: MTI

 

 

Az 53 éves Aaron Katz Lengyelország első, homoszexualitását nyíltan elismerő rabbija, aki egy korábbi hollywoodi producerrel él együtt Varsóban. Ő maga Argentínában született, szülei a holokauszt elől menekültek el Lengyelországból.

Az argentin, izraeli és svéd állampolgárságú rabbi márciusban lett a Beit Warszawa második rabbija. A 250 lelket számláló, reform irányultságú közösséget tíz éve alapították olyan lengyel és amerikai zsidók, akikben rossz érzéseket keltettek az ortodox vallási hagyományok.

Bár többen úgy vélik, hogy zsidónak és melegnek lenni kétszeresen is nehéz a konzervatív Lengyelországban – ahol a 38 milliós lakosságból mindössze ötezren vallották magukat zsidónak, és ahol a homoszexualitást egyes politikusok abnormálisnak és erkölcstelennek tartják -, a rabbi hangsúlyozza, hogy nem találkozott antiszemita és homofób megnyilvánulásokkal.

Korábban Svédország vezető ortodox rabbija volt, majd Berlinben és Los Angelesben dolgozott. Családos emberként felesége volt, és öt gyerek apja.

Mint mondja, az ortodox irányvonaltól való eltávolodása része volt homoszexualitása felvállalásának, és új életét gyerekei is elfogadják.
 

[popup][/popup]