A náci táborrendszert mutatja be júniusban a Holokauszt Emlékközpont

Írta: Kultúra - Rovat: Hírek - lapszemle

A holokauszt-emlékév keretében az esztendő folyamán minden hónapban más témára fokuszálva vezetik körbe a Holokauszt Emlékközpont állandó kiállításán az érdeklődőket.
 

Forrás: Kultúra

 

 

A júniusi program a Magyarok a náci koncentrációs táborokban címet viseli. A tematikus vezetéseken ezúttal az üldöztetés utolsó fázisára, a deportálás és megsemmisítés folyamatára kerül a hangsúly.

Szó esik a táborok zárt világáról, mindennapjairól és azokról a módokról, ahogyan a foglyok küzdöttek az életben maradásért. A tárlatvezetésen az érdeklődők számos felvételt láthatnak a koncentrációs táborokról, többek között a halálra szántak munkájáról, körülményeiről és a minden reggel és este rendezett kötelező sorakozóról, az úgynevezett “appell”-ről, amelyen a rabok létszámát ellenőrizték.
 
A tematikus tárlatvezetések résztvevői azzal a ténnyel is szembesülnek, hogy a holokauszt borzalmai Magyarországon 1944-ben, a második világháború végső fázisában mentek végbe, amikor már lehetett tudni, hogy a nácik elvesztik a háborút, és minden környező országban véget értek a tömeges népirtó akciók.
 
Addig soha nem látott gyorsasággal deportáltak 1944. május 15. és július 9. között 437 ezer, jogaitól megfosztott zsidót, akiknek döntő többsége Auschwitz-Birkenauban lelte halálát. A náci háborús gépezet 147 vonattal szállította el az üldözötteket, egy-egy vonathoz átlagosan 45 vagon tartozott. Az auschwitz-birkenaui haláltábor történetének legbrutálisabb fejezete a magyarországi zsidók kiirtásához kapcsolódik, az itteni áldozatok közül minden harmadikat Magyarországról deportálták.
 
A tárlatvezetéshez kapcsolódóan honlapjukon az eddigi gyakorlatnak megfelelően közzéteszik az 1944. júniusi események kronológiáját, bibliográfiáját, a témakör oktatásához felhasználható anyagokat, valamint egy történelmi tanulmányt. Wolf Kaiser történész Dachau példáján mutatja be a koncentrációs táborok struktúráját. A Holokauszt Emlékközpont az esettanulmányhoz is kapcsolódva ebben a hónapban Erdész Illés dachaui túlélő személyes lágertárgyait választotta a hónap fényképének.
 

[popup][/popup]