Mire használják az afganisztáni zsinagógákat?

Írta: ATV - Rovat: Hírek - lapszemle

Mikor Izrael állama 1948-ban megalakult, az itt élő, becslések szerint 280 zsidó család elkezdte elhagyni a térséget. Azóta már mindannyian távoztak, így az egykori imaházaik helyén most más létesítmények működnek.

Forrás: ATV

 

 

Az egyik zsinagóga több mint 100 éves. Az imaterem plafonján perzsa stílusú virágminták és motívumok láthatók. A helységeket most tanuló és játszó gyerekek népesítik be.

“Ezek a gyerekek nem tudnak semmit erről a helyről. Túl fiatalok még, hogy ezt megértsék. Azoknak a diákoknak mondjuk el, hogy mi volt itt korábban, akkor már idősebbek.” – mondja Fatemeh Nezary, az egyik tanár.

A környéken három másik zsinagógát is felújítanak. Kettő ezek közül szintén iskolaként működik majd, a harmadikat viszont mecsetnek használják azok a lakosok, akik egyszerű több száz éves lakóház csoportokban élnek.

Az itteni zsidó közösségről szóló feljegyzések a körülbelül 600 évvel ezelőtti Timurid dinasztiáig nyúlnak vissza. A közösség 1992-re tűnt el Heratból, mikor is a szovjetek által támogatott kommunista vezetés összeomlott Kabulban. Néhányan azonban látogatóként visszatértek.

“Szerintem fontos, hogy a heratiak, különösen a jövő nemzedéke értse, hogy ez egy vallásilag sokszínű társadalom volt.” – véli a Herat óvárosának felújítási munkálatait vezető építész, Jolyon Leslie.

A zsidó jelenlétre utal az is, hogy pár kilométerre egy nyílt mező található, ahol növények és bokrok lepnek be fehérmárványból készült sírköveket, melyeken héber feliratok találhatók. A tálibok nem rongálták meg a sírokat, mivel az iszlám nem engedélyezi keresztény vagy zsidó emlékművek és könyvek megszentségtelenítését.
 

[popup][/popup]