Az izraeliek többsége nem támogatja Obama elképzeléseit

Írta: Globusz.net - Rovat: Hírek - lapszemle

Tíz izraeli polgár közül hat úgy gondolja: Benjamin Netanjahu miniszterelnök el kellene utasítsa azt az amerikai sürgetést, hogy állítsák le a Jordán nyugati partján az új zsidó települések bővítését.
 

Forrás: Globusz.net / Ha’aretz

 

 

Mint ismeretes, Barack Obama kairói beszédének ez egy igen fontos kitétele volt, miközben Jeruzsálem arra hivatkozik, a jelzett térségben nagy, szabad, senki által nem lakott térségek vannak, ahova kénytelenek letelepíteni a növekvő lakosságot.

56 százaléka a megkérdezetteknek támogatna egy olyan miniszterelnöki döntést, mely szembehelyezkedne Obamával, és csak 37 százalék gondolja úgy, nem lenne szabad újat húzni Amerikával. 50 százalék véli úgy: Izrael erőteljesebb érdekérvényesítése nem fogja megrontani a viszonyt, míg ennek az ellenkezőjétől csak 32 százalék fél.

Érdekes az is, hogy e felmérés szerint a lakosság 66 százaléka nem venné jó néven a már létező települések evakuálását, míg 36 százalék kifejezetten tiltakozik ez ellen, ám csak 30 százalék véli úgy: ha másként nem megy, akkor néhány – de nem minden – településről vissza kellene vonni a zsidó lakosságot.

Mintegy 300.000 zsidó él a Nyugati Part 121 településén; ezen felül van további 100 olyan apróbb közösség, mely az állami tilalom ellenére, illegálisan hozott létre ingatlanokat ugyanott.

[popup][/popup]