FT: a szélsőség veszélyesebb Kelet-Európában, mint nyugaton

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

A kelet-európai szélsőjobb szavazataránya az európai parlamenti választáson nem volt sokkal nagyobb, mint a jóval régebbi demokratikus hagyományokkal bíró Nyugat-Európában, a szélsőségre adott voksok jelentős aránya mégis nagyobb veszélyt jelent ebben a térségben, mint nyugaton – áll a Financial Times pénteki elemzésében. 

Forrás: MTI

 

 

A londoni gazdasági napilap felidézi, hogy a lapok szalagcímekben emelték ki a Jobbik által az EP-választáson elért 14,7 százalékot, ám az osztrák Szabadságpárt is 13,1 százalékot, a bevándorlás ellenes olasz Északi Liga pedig 9,6 százalékot kapott.

Az írás ismerteti egy magyar zsidó asszony esetét. Az illető elmondta: a zsidó újév alkalmából ellátogatott az egyik budapesti zsinagógába, és az istentisztelet végén a templomot őrző rendőr figyelmeztette a gyülekezetet: ne hagyják el az épületet, mert a közelben masírozik a Magyar Gárda.

A Financial Times szerint azonban az antiszemitizmus általában nem a központi elem az európai szélsőségességen belül, bár “ott ólálkodik a politikai bozótosban, és néha előtör”, ahogy a Jobbik honlapján nemrég megjelent “obszcén zsidóellenes kitételek” is mutatják.

Az európai választást mindazonáltal összefüggéseibe kell helyezni: Magyarországon nem a Jobbik, hanem az ellenzéki jobbközép Fidesz nyert, példátlan, 56 százalékos szavazataránnyal. A szélsőségesek messze járnak az áttöréstől. Inkább arról van szó, hogy ők és a Fidesz is a kormánypárttól történt hatalmas mértékű elfordulásból húztak hasznot – írta a brit napilap, amely szerint a szocialistákat hozzá nem értéssel, korrupcióval és csalással vádolják.

A Financial Times szerint (Kelet-Európában) a közvélemény is inkább elnézi a sértő nyelvezet használatát, mint nyugaton. Nagy-Britanniában széleskörű elítélésre számíthat bármely vezető politikus, aki nyilvánosan rasszista megjegyzést tesz, sőt még a magánbeszélgetésekben elejetett ilyen kommentárok is jogos büntetést vonnak maguk után. Kelet-Európában azonban a becsmérlő rasszista kijelentések gyakran észrevétlenek maradnak, hacsak a nyugati média fel nem kapja ezeket – írta a pénteki Financial Times.

 

[popup][/popup]