Kadhafi szombaton találkozna az olasz zsidókkal

Írta: Nol - Rovat: Hírek - lapszemle

Magára haragította Moammer el-Kadhafi líbiai vezető a római zsidó közösséget azzal, hogy szombaton, a zsidók pihenőnapján fogadná képviselőiket az olasz fővárosban. Az észak-afrikai arab ország vezetője szerdán érkezik Olaszországba. Róma egyik nagy parkjában állíttatja föl beduin sátrát, amelyben külföldi útjain mindig megszáll. Ide invitálta a római zsidó közösség képviselőit.
 

 

Ez „legalábbis érzéketlenség” – mondta Riccardo Pacifici, a  közösség vezetője. Elvi kérdés is. Nem fogjuk magunkat képviseltetni a találkozón, mint közösség, ha a líbiaiak nem jelölnek meg másik napot – fűzte hozzá. Ha a közösség  bármely tagja elmegy, azt egyénileg teszi, s nem a közösség  tagjaként. A római izraelita közösség zöme tartja a zsidó szombatot  (sabbatot), amikor nem szabad munkát végezni.

Líbiában, amely egykor olasz gyarmat volt, mintegy 38 ezer zsidó élt a II. világháború végén, a közösség létszáma azonban jelentősen  megcsappant, miután 1945-ben és 1948-ban zsidóellenes pogromokat  hajtottak végre a Földközi-tenger menti országban.

Az Izrael és az arab országok közötti 1967-es hatnapos háború  idején már csak hétezres volt a líbiai zsidó közösség lélekszáma. Az  izraeli háborús győzelem után azonban zavargások törtek ki, s a zsidókat Olaszországba menekítették. A vehemensen Izrael-ellenes Kadhafi 1969-es hatalomra kerülése után elkobozta a zsidó javakat, és törölte a zsidókkal szemben fennállt adósságokat.

A római zsidók többek között arra is kíváncsiak, Kadhafi  kártalanítaná-e a történtek miatt a Líbiából elmenekült zsidókat.  Emellett választ várnak a líbiai vezetőtől arra a kérdésre, hol van  az a palesztin terrorista, akit a távollétében elítéltek Olaszországban a római zsinagógánál 1982-ben elkövetett, egy kétéves gyerek halálát okozó merényletben való részvétele miatt. A  merénylőt, Abdul Uszáma ez-Zumart annak idején letartóztatták Görögországban, de Róma hiába kérte a kiadatását, Líbiába szállították.

 

[popup][/popup]