„Európa nem létezik”

Írta: Globusz.net - Rovat: Hírek - lapszemle

Felesleges vállalkozás az európai közös értékeit, közös identitását keresni – írja Hernand de Regt a holland napilapban. Az Európai Unió nem értékek közössége, hanem politikai közösség.
 

Forrás: Globusz.net / Trouw

 

 

Az értékekről folytatott meddő vita helyett inkább az Unió eredeti, pragmatikus céljaira kellene összpontosítani: a stabilitásra és a jólétre.

„Ahelyett, hogy megpróbálnánk kitalálni, milyen értékeket képvisel Európa, inkább Jean Monnet és Robert Schuman szellemében azt kellene megvizsgálnunk, hogy mit kellene tennünk ahhoz, hogy az emberek felismerjék végre az Európai Unió létezésének jelentőségét” – véli Regt. Ahelyett, hogy az európai értékekről és identitásról folytatnánk meddő vitát, inkább az Unió gyakorlati, és minden európai polgár számára érthető és kézzel fogható érdemeire kellene összpontosítani.

Regt emlékeztet a Törökország EU-csatlakozásával kapcsolatban kialakult vitára. Törökország felvételének ellenzői előszeretettel hivatkoztak a török és az európai értékek közötti szakadékra. A vita során az a látszat keletkezett, hogy az EU egységes identitással rendelkezik. Erről azonban szó sincs: értékek tekintetében nincs konszenzus az Unión belül sem.  Mindez azonban nem veszélyezteti az integráció sikerét. Az EU-nak mindenekelőtt az európai biztonságot és jólétet kell szolgálnia, nem pedig a nem létező közös értékeket. Az európai integráció célja az újabb háború megakadályozása volt. A stabilitás és a béke mindenki számára közös cél lehet – akkor is, ha egyéb értékekben nincs egyetértés.

[popup][/popup]