Többszörös szűrőn át

Nemrég került bemutatásra a kolozsvári Tranzit házban a Budapesten megjelenő Szombat, zsidó politikai és kulturális folyóirat 2008 decemberi lapszáma, amely az erdélyi magyar-zsidó élet sajátosságaira fókuszál.
 

Erdély magyar zsidósága a Szombat hasábjain

           

Az irodalmi esten elhangzottak szerint több mint tíz év érlelődési folyamatának eredményeként született meg A mi Erdélyünk címmel ellátott tematikus Szombat lapszám. Noha az általános lapszerkesztési gyakorlatban nem bevett elv a tíz éves szerkesztői folyamat, ez esetben nagyon is érthető és indokolt a hosszas „érlelődés”, hiszen az erdélyi magyar-zsidó identitás kérdése eddig sem tartozott és jelenleg sem tartozik az erdélyi magyar diskurzusok homlokterébe. Az erdélyi magyar kissebbségi lét kérdései mellett maximum másodlagos kérdésként fogalmazódhatott meg az erdélyi magyar-zsidó identitás és annak aspektusai.

A kérdést méginkább árnyalja a budapesti „nézőpont”, hiszen a havilap nyilván „saját” magyar (zsidó) kontextusából közelít az erdélyi magyar-zsidósághoz. A kérdés reprezentációjában további szempont lehetne, hogy a bukaresti Realitatea evreiască, zsidó kulturális folyóirat és a budapesti Szombat havilap között „hol” helyezkedik el az erdélyi magyar-zsidóság (identitás) kérdése. Ha nem is tételesen, de a Szombat tematikus lapszáma is közelít ehhez a régi dilemmához, akkor, amikor Novák Attila nyitó írásában megállapítja, hogy az erdélyi magyar-zsidóság léte csak többszörös szűrőn keresztül közelíthető meg. A szerző által felvetett szűrők bár fokozottan az anyaországi társadalomra vonatkoznak, az erdélyi magyar és magyar-zsidó kontextusban is érvényesek. Novák Attila kiemeli, hogy a vészkorszak szűrőjén át az erdélyi magyar-zsidóság kulturális sokszínűsége, múltbeli gazdagsága nem mutatkozik meg, helyette az „elpusztított zsidó közösségek kimerevített állóképét” láthatjuk. A valóságos Erdélyhez való közeledés másik szűrője a vészkorszak képével összefüggő – a szerző szerint ebből is eredeztethető – kétirányú politikai szűrő: egyrészt szélsőséges nacionalista beszédmód, amelynek középpontjában a Nagy-Magyarország imázs és a Trianon-szindróma áll, másrészt pedig ennek baloldali-liberalista ellendiskurzusa, amelyben a nacionalizmus „önmagában rosszként” jelenik meg. Novák Attila írásában azt is aláhuzza, hogy a Soá után nem lehet reflektálatlanul magyar-zsidó identitásról beszélni, érvényes kontextusként pedig egyfajta interetnikus vizsgálatot javasol, amelynek központjában a magyarok, románok, ruszinok, örmények és zsidók stb. között megjelenő kölcsönhatások, kulturális átfedések, másszóval egy kompaktabb hagyományrendszer körvonalazódik.

A lapszámban fellelhető írások tehát a felvetett problémák és megközelítések mentén szerveződnek műfajilag és tematikailag eklektikusan. Az interjúk, tanulmányok, esszék mellett hangsúlyosak a visszaemlékezések, melyeknek szubjektív jellege sokszínű megközelítést rejt. Erdélyi Lajos gyerekkorára emlékezik (Kettős kissebbségben), benne a tordai és a marosvásárhelyi zsidó életre, a Horthy-korszak azon, meglehetősen skizofrén helyzetére, melyben a magyar identitású család megszűnik magyarnak lenni, a zsidótörvények értelmében másodrangú polgárokká válnak. Emlékszik továbbá arra az értetlenségre is, amely Auschwitz után fogadta a gimnáziumban. Ágoston Vilmos családi története (A kérdések kérdése) az identitáskeresés problémája mellett teszi fel a „kérdések kérdését”: „vajon antiszemita érvekkel rá lehet-e venni akárkit valamire, ha az illető és környezete egyáltalán nem antiszemita?”

Szilágyi-Gál Mihály önéletrajzi esszéje (Nyelvleckék) is a gyerekkortól indít, saját nyelvi- és szellemi identitásának vázolása közben mutat rá egy hibrid, magyar–zsidó–román közösség létmódjára. Nussbächer Melitta című írásában pedig Tamás Gáspár Miklós ad meglehetősen pesszimista, de minden bizonnyal reális képet a kolozsvári zsidó közösség eltűnéséről, vissza nem téréséről. A kolozsvári zsidó közösségnél maradva, Tibori Szabó Zoltán, a kolozsvári zsidóságot bemutató, tavaly megrendezett fényképkiállítás apropóján beszél a holokauszt utáni zsidó élet keserves újjáéledéséről (Egy fényképalbum képei). Az ország második legnagyobb zsidó közössége, a nagyváradi zsidóság múltja és jelene elevenedik meg Lőwy Dániel tanulmányában, és Kőrössi P. József, Simon Judit újságíróval készített interjújában. Előbbi írás „A Körös-parti Párizs világirodalmi pillanatait” eleveníti fel a száz éve megjelent Holnap irodalmi antológia kapcsán.

Az interjúk sorába illeszkedik Csáki Márton Dragomán Györggyel való beszélgetése is, melyben az erdélyi származású író beszél a jiddis irodalomhoz fűződő kapcsolatáról. A Szombat erdélyi száma színházi blokkal is gazdagodott, hiszen a Tompa Gáborral és Visky Andrással készített beszélgetések mellett a lap főszerkesztője, Szántó T. Gábor írt a Kolozsvári Állami Magyar Színház három előadásáról. Fűszeres Eszter, a transzilván konyhát bemutató már-már gasztrotörténeti írása mellett Parászka Boróka recenziója tér vissza Novák Attila írásának kérdéseihez, Lőwy Dániel és Tibori Szabó Zoltán legutóbb megjelent könyveit értékelve beszél az erdélyi antiszemitizmus látszat-hiányáról.

A Szombat folyóirat nem az egyetlen zsidó kulturális folyóirat, de a Múlt és Jövő, az Erec (A magyarországi Cionista Szövetség lapja), Új Élet (a magyarországi zsidó hitközségek lapja), Remény (zsidó közéleti, társadalmi folyóirat), Pilpul.net (a Marom Egyesület lapja) stb. folyóiratok mellett azon zsidó kulturális lapok egyike, amely aktualizálja a múlt eseményeit és értelmezéseket kínál a kortárs zsidó kulturális és társadalmi folyamatok megértéséhez.