Nincs rá hazai válasz

Írta: Élet és Irodalom - Rovat: Hírek - lapszemle

Egy online újság szerzője szerint azért nem kell törvényesen tiltani a holokauszt-tagadást, mert a holokauszt tagadói idióták, és kész. Soraimmal nem a kérdés jogi vonatkozásait próbálom eldönteni, hanem egy félreértést szeretnék eloszlatni: a holokauszt-tagadók hangadói nem idióták, és pontosan tudják, hogy volt holokauszt.
 

Forrás: Élet és Irodalom

 

 

Olyan írástudók, mint a francia kommunistából lett szélsőjobboldali Garaudy, az egykori német baloldali terroristacsoport, az RAF jogi védelmét vállaló, ma már szélsőjobboldali Mahler vagy Irving brit történész nem azért tagadják a történelem legnagyobb genocídiumát, mert azt hiszik, hogy nem volt, hanem mert tudják, hogy volt. A legnagyobb genocídium elsősorban nem az áldozatok száma miatt a legnagyobb, hiszen hatmillió gyilkosság ugyan kevesebb, mint hétmillió, de mint terv pontosan ugyanakkora. Egy eltervezett genocídium részleges meghiúsulása halálmérnöki szempontból logisztikai pech, hiszen a teljesség igénye megvolt, csak már nem jött össze. A holokauszt tehát nem a számok miatt a legnagyobb, hanem azért, mert a legmagasabb civilizációs szint eszközeivel tervezték meg és hajtották végre, majdnem teljes sikerrel. Ezért lett a holokauszt az összes genocídium és egyben a civilizált ember teljes morális bukásának, a kulturális fejlettségben elrejthető barbárságnak a szimbóluma. Következésképp a tagadása is szimbólum.

A művelt holokauszt-tagadó nem egy tényt von kétségbe, hanem egy kommunikációs valóságot állít elő: ha azt mondom, hogy valami nem volt, akkor a szó erejével megteremtem azok körét, akik azt mondják, hogy nem volt. Ez egy gesztus, ami azért valódi, mert nem igaz. A holokauszt-tagadás program, amely a megtörtént esemény mellé ellen-narratívát állít, egyszerűen csak azért, hogy legyen ilyen ellen-narratíva. Hátha még valaki elhiszi. És sokan elhiszik. Következésképp a holokauszt-tagadás büntetése nem egy történelemtudományi tény tagadásának a büntetése, hanem egy olyan szimbolikus gesztusé, amely a bűnösök ártatlanságát állítja. Hiszen, ha maga a dolog nem volt, akkor elkövetői és elszenvedői sem voltak, a holokauszt-állítók pedig bitorolják az igazságot, a történelmet és persze az egész mindenséget.

A holokauszt-tagadás az 1945 utáni Nyugat-Európában bűnnek számít, mert egy nyilvánvaló jelentést hordoz: lehet tudni, hogy ki a tagadó és ki az, akinek a kínhalálát tagadják. Ám egy parancsuralmilag megrendelt antifasizmus miatt Magyarország és egész Kelet-Európa kimaradt abból az 1945 utáni nyugat-európai szimbolikus térből, amelyben ezek a jelentések nem parancsuralmilag váltak ismertté. Az uszítás kérdéskörének részeként a holokauszt-tagadás büntethetősége azért okoz hazai gondot, mert nincs rá hazai válasz, ami sem nem másolt, sem nem kierőszakolt, hanem a miénk és mégis igaz. Vagy éppen azért igaz, mert a miénk: világbűn, de egyszersmind honi termék. Részben saját termék volt a holokauszt is, de még nincs rá saját válaszunk.
 

[popup][/popup]