130 éve született Szép Ernő – kiállítás

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület a Pepper Art Projects-szel együttműködve a 130 éve született Szép Ernőre emlékezik. A szerző tiszteletére rendezett kiállítás 2014. december 11-én, csütörtökön 18:00 órakor nyílik Szép Ernő egykori törzshelyén, a régi Japán kávéház épületében (Budapest VI. ker., Andrássy út 45. II. emelet: 255kulcs3240 kapucsengő) található Japán Szalonban.

szépernő_130_meghivo_facebookra(1)

Az összművészeti kiállításon a Szép Ernő műveiből, színdarabokból, filmekből álló összeállítás mellett fiatal alkotók munkái is megtekinthetőek lesznek. A 18 és 30 év közötti művészek számára kiírt képzőművészeti pályázatra — részben a határon túlról — több mint 90 alkotás érkezett, ezek legjobbjai kerülnek bemutatásra.

A kezdeményezés célja, hogy a sokoldalú író, költő máig érvényes és aktuális műveit leporolva közelebb hozza azokat a ma emberéhez, illetve hogy az alkotók felfedezzék Szép Ernő életútjában, munkásságában azt a számukra fontos üzenetet, amelyet egy művészeti alkotáson keresztül ők maguk is továbbítani szeretnének a közönség számára. Ezáltal képet kapunk arról, hogyan látja ma, egy XXI. századi fiatal Szép Ernőt, és – nem utolsósorban – hozzájárulunk annak az egyre növekvő társadalmi igénynek a kielégítéséhez, amely Szép Ernő életművét kívánja visszaemelni a köztudatba.

A rendezvényt Balogh Lilla Szép Ernő-kutató, a kiállítás kurátora nyitja meg. A művekből Hegedűs D. Géza Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész előadásában hallhatunk részleteket, fuvolán közreműködik Balogh Szilvia. Az esemény zárásaként Kirschner Péter, a MaZsiKe elnöke, illetve Deák Gábor, az egyesület elnökségi tagja átadja a MaZsiKe 2014. évi díjait.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

www.mazsike.hu, www.pepperartprojects.com

Támogató: Nemzeti Kulturális Alap

 

[popup][/popup]