Keményebb beszédet vártak a pápától a soá túlélői

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

„Azért jöttem, hogy tiszteletemet fejezzem ki ennél az emlékműnél, amely a zsidók millióinak állít emléket, akiket a Soá szörnyű tragédiája során megöltek” – mondta a pápa.
 

A legtöbb izraeli leginkább a Jad Vasemi megemlékezést kísérte figyelemmel a pápa látogatása alatt

 

A Jad Vashem igazgatója azonban csalódottságának adott hangot. Avner Salev szerint XVI. Benedek nem volt elég szókimondó. A Jad Vasem elnöke pedig, aki egyébként Holokauszt túlélő, azt hiányolta, hogy nem említette a nácikat.

Lau hiányolta, hogy a katolikus egyházfő nem fejezte ki együttérzését a zsidók szenvedése iránt. A buchenwaldi koncentrációs tábor túlélője azt is elmondta, hogy XVI. Benedek a „meggyilkolták” szó helyett – amit elődje, II. János Pál pápa is használt – a „megölték” kifejezést használta, amelyek között egyértelmű különbség van.

A Vatikán és Izrael viszonyát az elmúlt 45 évben meghatározta a katolikus egyház Holokauszt idején tanúsított magatartása. Januárban még inkább kiéleződött a feszültség, amikor a pápa rehabilitált egy Holokauszt tagadó püspököt. A Vatikán később azt állította, hogy nem volt tisztában a püspök múltjával.

A pápa jad vasemi beszédére személyes múltja miatt is nagyon odafigyeltek. Az 1927-ben Joseph Ratzinger néven Bajorországban született XVI. Benedek ugyanis tagja volt a Hitlerjugendnek, ami akkoriban kötelező volt. Életrajz írói állítják, hogy sosem volt tagja a náci pártnak és családja is ellenezte a hitleri rezsimet.

Kínosra sikeredett az iszlám, keresztény és zsidó vallási vezetőkkel való találkozás. Eredetileg XVI. Benedek azért hívta össze a különböző vallások képviselőit, hogy méltassa a kölcsönös tisztelet és közös értékek keresésének érdekében tett erőfeszítéseiket. Az eseményen azonban egy vezető palesztin vallási tisztviselő ragadta meg az alkalmat, hogy az Izrael ellen intézzen kirohanást őszentsége jelenlétében.

Tajszír al-Tamimi sejk a katolikus egyházfő segítségét kérte, hogy vessenek véget annak, amit ő a zsidó állam bűntényeinek nevezett. Tamimi a keresztényekhez és a muzulmánokhoz szólva az Izrael elleni közös harcról beszélt. A sejk hosszasan ecsetelte a palesztinok sérelmeit, majd beszéde után kezet fogott a pápával.

[popup][/popup]