Közel egy tömeggyilkossághoz

Ilyen közelről még sosem érezte, mit jelent kegyetlenül gyilkolni, pedig Günter Morsch történészként évtizedek óta foglalkozik a náci korszak szörnyű bűneivel. – Nagyon nyomaszt, ami 1945 februárjában Jamlitzban történt. Remélem, most végre lezárhatjuk az ügyet – mondja a professzor oranienburgi irodájában, nem messze az egykori sachsenhauseni koncentrációs tábortól.
 

Helyszíni jelentés Jamlitzból, ahol az 1945-ben megölt, többségükben magyar zsidók után kutatnak

2009. május 5. / Dési András / Népszabadság

Jamlitz innen jó kétszáz kilométerre délkeletre, a lengyel határ közelében fekszik. Morsch a hatszáz lakosú faluban gyanítja azt a tömegsírt, amelyben kutatásai alapján 753 (jelentős részben Magyarországról elhurcolt) zsidó munkaszolgálatos földi maradványai lehetnek. Az elmúlt években húsz “gyanús helyszínt” vizsgáltak át – eredménytelenül. Kizárásos alapon maradt a Bajorországban élő Hans-Jürgen Heinze kétezer négyzetméteres telke.

Az ingatlanon hosszas jogi huzavona után április végén foghattak hozzá a Jörg Schönbohm (CDU) brandenburgi tartományi belügyminiszter által erkölcsi-politikai kötelességnek nevezett kutatáshoz. Minden jel arra mutat, hogy az SS-őrzászlóalj a későbbi Heinze-telken – a Sachsenhausen kihelyezett részlegének számító munkatábor barakkjainak helyén – áshatta el a több száz legyilkolt zsidót.

A jamlitzi munkatábort 1943-ban hozták létre, a foglyokat Heinrich Himmler birodalmi SS-vezető utasítására az SS gyakorlóterének építésére hurcolták ide. Morsch kutatásai szerint 1943-1945 között a koncentrációs tábor nyolcezer foglyát, köztük hétezer – többségében magyar – zsidót kényszerítettek munkára. A front közeledtével a tábor parancsnoka, Wilhelm Kersten SS-tiszthelyettes a munkaszolgálatosokat visszaküldte Sachsenhausenbe, a betegek maradtak.

Az első gyilkossági hullám 1945. február első napjaiban tört ki, miután a tábor rab orvosa, a dokumentumok alapján valószínűleg dr. Erdős Ekmund szemész megérezve, milyen sors vár a menetképtelenekre, késsel támadt Kerstenre. A részeg SS-ek bosszúból géppisztolyokkal vadul elkezdtek lövöldözni. A dokumentumok alapján 753 foglyot öltek meg, az ő földi maradványaikat gyanítják a téglalap alakú telek alatt. A “második hullámban” már célzott tarkólövésekkel végeztek a megmaradt 577 fogollyal, akik maradványaira még az NDK-s időkben, 1971-ben, egy közeli kavicsbányában bukkantak.

A jamlitzi Kiefernwegen található telken május közepéig tart a feltárás. A geológuscsapat egy kisebb markológép segítségével jó fél méter mélységű árkokat ásott ki. Az embermagasságú földhalmok közötti szigetek az egykori barakkok helyét hivatottak jelezni. A hírzárlat miatt a kutatók közül senki sem nyilatkozhat. A környékbeliek viszont úgy gondolják: ha van tömegsír, az csak az összeomlás által fenyegetett, riasztó szürke színű lakóház alatt lehet.

Némi faggatózás után kiderül, hogy Frankfurtból rendszeresen jön ide egy rabbi. Menachem Halevi Klein jelenléte azért fontos, mert a német hatóságok el akarják kerülni a kavicsbányában talált tömegsír esetében elkövetett szégyenteljes hibát. Anno a földi maradványokat a keletnémet állambiztonság, a Stasi által felügyelt akció keretében, a zsidó temetkezési szokásokat megsértve egy másik sírba helyezték át. A Stasi Jamlitzot politikailag érzékeny kérdésként kezelte: a szovjetek a tábort évekig az elfogott nácik és nácigyanús személyek átnevelésére használták, több mint háromezren vesztették itt életüket.

A magyar zsidó szervezeteket viszont, úgy tűnik, nem érdekli Jamlitz. Peter Fischer, a Németországi Zsidók Központi Tanácsának illetékese szerint náluk a Mazsihisztől nem érdeklődtek sem szóban, sem írásban a feltételezett tömegsírról.

Az NDK-s időkben a náci, majd szovjet tábor tabutéma volt a faluban. – Édesanyám a háború alatt az egyik SS-tiszt feleségétől hallotta, hogy a férj mit mesélt a zsidók legyilkolásáról. Ahogy az anyám, más sem beszélt aztán a tömeggyilkosságról – mondja Christa Wiernowolski. A feltúrt telekkel szemben lakó tanítónő mindenesetre örülne, ha végre megtalálnák a tömegsírt, és az áldozatokról méltó módon emlékeznének meg. Jamlitz pedig nemcsak a kényszermunkatábor, hanem 1945 februárja szörnyűségeivel is szembenézhetne.