A régi virágpiac csarnokával bővítik a berlini Zsidó Múzeumot

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

A régi nagybani virágpiac csarnokával bővítik a berlini Zsidó Múzeumot, az átalakításra Daniel Libeskind sztárépítészt kérték fel.
 

 

Az 1960-as évekből származó, hatezer négyzetméternyi csatolandó ingatlan felújítási költségeit tízmillió euróra (2,8 milliárd Ft) becsülik, ebből négymilliót a múzeum, hatmilliót pedig a német állam fedezne – közölte a múzeum.

A virágpiac átépítésével ugyanazt a Daniel Libeskindet, Berlinben élő, lengyel-zsidó származású amerikai építészt bízták meg, akinek tervei alapján a Zsidó Múzeum is felépült. A légi felvételeken villámformájú, egyesek szerint széttört Dávid-csillagot formázó épület a holokauszt által a zsidóságban okozott “törést” szimbolizálja. Az építész a reménység jelképét látja benne.

A berlini kormányzat részéről André Schmitz kulturális államtitkár elmondta, hogy a bővítéssel a múzeum olyan terekre tesz szert, amelyekre a kutatási és a képzési részlegeknek sürgősen szükségük van. Azt remélik, hogy az újabb csarnokot 2010-től már mint a 2000 éves német-zsidó történelemnek szentelt kulturális egységet használhatja a múzeum.

Annak ellenére, hogy nem a városközpontban, hanem a “multikulturájú” Kreuzberg negyedben található fekszik, a berlini Zsidó Múzeum évente 750 ezer látogatót fogad.

A világhírű Daniel Libeskind múzeumokat, koncerttermeket, bevásárlóközpontokat tervez. Stúdiója nyerte a szöuli Jongszan üzleti negyed megtervezésére kiírt nemzetközi pályázatot. Nevéhez számos híres épület kapcsolódik, többek között a denveri Art Museum, a manchesteri Imperial War Museum, és a kanadai Royal Ontario Museum. 2003-ban Libeskind nyerte el a New York-i Világkereskedelmi Központ újjáépítésére kiírt nemzetközi pályázatot.

 

[popup][/popup]