Megölni a diktátort és menteni, ami még menthető
Hitlert többször is megpróbálták elpusztítani. Sajnos egyik merénylet sem sikerült, pedig a világ sorsa másképp alakult volna.
Forrás: Hetek
A célhoz legközelebb azok a német katonatisztek jutottak, akiknek a Valkűr című film állít emléket. A gondosan felépített akció célja nemcsak a náci vezér likvidálása, hanem a teljes rendszerváltás is volt, Németország és Európa megszabadítása a náci vezérkartól és az SS gépezetétől. Ha mindez teljesül, több millió élet menekül meg, s a háború majd egy évvel előbb véget ér.
Az 1944 júliusában végrehajtott merénylet főszereplője gróf Claus von Stauffenberg ezredes volt, aki több harctéren szolgálva jutott el oda, hogy választania kell örökölt hazaszeretete és a Führerre tett katonai esküje között. Hogy miért nem előbb fejtett ki ellenállást, az máig is viták tárgya, ám a merénylet vitán felüli tiszteletet ébreszt szerte a világon. Az idehaza e tárgyban most kapható három kötetnek is (köztük tán a legmélyebb Michael Baigent könyve, A Valkűr-hadművelet) a méltánylás az alaphangja. Ellenkezést épp a németek tanúsítottak Bryan Singer rendező filmterve (a várható hollywoodias megközelítés) és főképp Tom Cruise miatt, akit a szcientológia melletti kiállása miatt „hivatalból” nem szeretnek Németországban, sőt e vallás (?) „Goebbelseként” nevesítenek gyakorta.
Aztán a makacskodó rendező mégis megkapta a jogot az eredeti helyszínekhez, sőt úgy látták, hogy egy nagy hatású film inkább segít Németország egy másik, a nemzetközi közvélemény előtt kevésbé ismert oldalát megragadni, ezért a filmet anyagilag is támogatták. Az alkotást látva ez nem rossz befektetés. Nincs jele ugyanis a szerecsenmosdatásnak, romantikának a náci idők vagy akár a Wehrmacht tettei iránt, látunk viszont pár vívódó, az SS rémtetteit elítélő, de azok ellen csak titkos naplóban, homályos megjegyzésekben tiltakozni merészelő katonafigurát. Belőlük áll össze a merénylet törzskara. Kellően összetett Stauffenberg alakja is. Jellemében a poroszos engedelmesség, a hazájának klasszikus művészete iránt rajongó bölcsész és a köz érdekét életcélul kitűző (nálunk ritka) arisztokrata családi hagyomány keveredik a bibliai példázatokkal is élő, vallásos hittel. Hasonlót filmen utoljára Costa Gavras Amen című filmjében láttunk, ott a gyakorló evangélikus vegyészmérnök-katona, a Zyklon-B gáz kivitelezője kerül lelkiismereti válságba.
Érdekes, hogy egy történelmi személyt milyen eszközökkel lehet „eladni” a mai filmnézőknek. Készült már több Stauffenberg-film, legutóbb (A Valkűr-hadművelet) az Oscar-díjas A mások életéből, ismerős német színészekkel. Ám az ottani harsogó párbeszédek nem hitelesítik úgy a motívumokat, mint a tipikusan amerikai vágástechnika és a részletekkel magyarázó közelképek a Valkűrben. A sérült Stauffenberg zubbonyt gomboló ujjai, a Hitler vegetáriánus kosztja láttán elváltozó főtisztarc szavaknál inkább érteti e szituációkat. Többször kap szerepet a katonacsizma képe is, mely cigarettát nyom el. Néha sietős e mozdulat (Hitler a hús mellett a dohányfüstöt is utálta) aztán döntést pecsétel (egy tiszt a lázadók mellé áll) majd az elbukást jelzi a főhősök kivégzésekor.
Singer filmje Peter Hoffman történész, Stauffenberg életrajzírója szerint hiteles. A merénylő gróf tetteit ezért a film alapján követjük tovább. Az alezredes Észak-Afrikában sebesül meg (az angol oldalon ott volt Derek Prince, a később világhírű bibliatanító), bal szemét, jobb kézfejének és másik kezének két ujját is elveszti. Lábadozása alatt a kórházban hasonló hadirokkantakat tüntet ki, de négy gyermeke és a felesége örül, hogy él. Ekkor figyel fel rá néhány Hitlerben csalódott tábornok és a velük tartó politikusok csoportja. A gróf náluk fiatalabb, de bátrabb is; vállalja, hogy az aktatáskába rejtett bombát személyesen viszi a diktátor közelébe, tudva, hogy ha hibázik, az életébe és – ami inkább nyomasztja – családjának életébe kerül. Ennél is erősebb addigra letisztult döntése: „Katona vagyok. A hazámat szolgálom. De ez nem az én hazám. Ahogy ott feküdtem vérbe fagyva, az járt a fejemben, hogy ha meghalok, nem hagyok mást a gyermekeimre, csak szégyent. Csak egy módon menthetjük meg Németországot. És ehhez árulóvá kell válnom.” A merénylők a berlini tartalék hadseregre építenek, amely puccs idején mozgósítandó, a Valkűr-terv alapján. Vezetője, Fromm vezérezredes mellőzött s ez okból sértődött karrierista, aki tud a szervezkedésről, de kiváró álláspontra helyezkedik („virágnyelves” párbeszéde Stauffenberggel az egyik legjobb jelenet). Így amikor a gróf bejut a kelet-poroszországi „Farkasverem”-be, és Hitler lábához teszi a táskába rejtett bombát, a nevében parancsot hamisítva indítják el a Valkűrt.
A merénylet néhány perce izgalmasabb egy akcióthrillernél, egyenesen a körmünket rágjuk, ahogy az ezredes kijut a robbanás után. A detonációt látva joggal hiszi, hogy a szörny halott, és számít a megbeszéltek végrehajtására, ám a tábornokok bizonytalankodnak. Ez végzetesnek bizonyul. Késve indul be a Valkűr, az SS lefegyverzése, bár azt Párizsban, Bécsben is megkezdik, s Goebbels miniszter már ciánkapszulát készít elő. Ám a parancsok egymást keresztezik, a katonák a hatalomátvevős-tengeralattjárós (pl. az Utolsó esély) filmekben látottak szerint többfelé is engedelmeskednek. Kulcshiba, hogy nem uralták a rádiót, ahol estefelé reszketeg hangon maga Hitler jelentkezik be.
Az összeomlás percek alatti megtörténik. Fromm, mentve az irháját, sürgősen lelöveti Stauffenberget és társait – hiszen tudott a tervről… Ám saját kivégzését ezzel is csak késleltetni tudja. A megtorlás jellemzően náci: százakat végeznek ki, többek kínhalálát filmen szállítják Hitlernek, ám Stauffenberg szűkebb családja túléli a mészárlást. Felesége 2006-ig él, Alexander bátyja a buchenwaldi táborból szabadult fel. A vörös köpenyes, kommunistából nácivá lett Roland Freisler vérbírót (ő ítélte el a Scholl testvéreket is) azonban bombaszilánk találta meg, s épp a bíróság udvarán vérzett el, az előtt még, hogy imádott Führere végzett volna magával.
A közel sem németbarát Winston Churcill 1946-ban megemlékezett Stauffenbergék akciójáról, a résztvevőket a „legnemesebbek és legnagyobbak” közé sorolva a nemzetek történelmében. Bátor tettüket az hiúsította meg, hogy a résztvevők nem mindegyike hitte igazán: merész tervük sikerülhet.
