Nyíltan antiszemita és idegenellenes jelszavakat hangoztat a neonáci párt

Írta: Népszava - Rovat: Hírek - lapszemle

A szélsőjobboldal elleni heves tüntetések közepette, a pénzügyi csőd szélén kezdte meg kétnapos kongresszusát szombaton Berlinben a neonáci Német Nemzeti-demokrata Párt (NPD).
 

Forrás: Népszava

 

 

Az újfasiszta párt – amely több keleti tartomány parlamentjében és önkormányzati szervezetében is képviselőkkel rendelkezik – az újságírók teljes kizárásával kezdett tanácskozást, hangoztatva, hogy az NPD pénzügyi, illetve személyi kérdései nem tartoznak a nyilvánosságra. Közben a parlamenti pártok közös felhívására a főváros Reinickendorf nevű negyedében több mint ezren tüntettek a nyíltan antiszemita és idegenellenes jelszavakat hangoztató, s az alkotmányos rendnek közvetve hadat üzenő neonáci párt ellen.

Előzőleg több ellenzéki képviselő és berlini polgár bírósági úton igyekezett megakadályozni a szélsőjobboldali párt kongresszusát, a berlini város közigazgatási bíróság azonban elutasította keresetet.

A Bundestag a tanácskozás előestéjén hamis elszámolási adatok miatt 2,2 millió eurós pénzbüntetéssel sújtotta a pártot, amely az állandó tiltakozások ellenére állami támogatásban részesül. Ugyanakkor – a többi támogatott párthoz hasonlóan – minden évben jelentést kell előterjesztenie a Bundestag illetékes bizottságának pontos vagyonáról, bevételeiről, illetve a támogatási pénzekkel való gazdálkodásáról. A 2007-es jelentésben az NPD hamisan tüntette fel a bevételeket, s mintegy 900 ezer eurót “hallgatott el”. Az érvényben lévő párttörvény alapján ilyen esetben a büntetés a hiányzó összeg legkevesebb kétszerese. A Bundestag döntése nyomán a neonáci pártnak május elsejéig – egy további büntetéssel kiegészítve – 2,2 millió eurót kell büntetésként befizetnie. A párt adósságai meghaladják a 2,5 millió eurót.

Mindez felerősítette az NPD-n belüli széthúzást, s a német szélsőjobboldal legerősebb tömörülését 1996 óta vezető Udo Voigt pártelnök ezúttal első ízben talált kihívóra a párt mecklenburgi tartományi parlamenti frakcióvezetőjének, Udo Pastörsnek a személyében.

A több mint 200 küldött vasárnap választ pártelnököt.

Az NPD esetleges betiltása Németországban már régóta napirenden van. A korábbi szociáldemokrata-zöld kormány 2003-ban már kezdeményezte ezt, az alkotmánybíróság azonban az indítványt elutasította. Az országos parlamenti pártok kivétel nélkül elítélik a neonáci szervezet tevékenységét, a CDU/CSU azonban ellenzi a betiltást célzó újabb alkotmányos kezdeményezést. A konzervatívok úgy vélekednek, hogy egy ilyen kísérletet az alkotmánybíróság ismét elutasítana, s közvetve mindez az NPD-t erősítené. Ezért a pártot parlamenti eszközökkel kell ellehetetleníteni.

A szélsőjobboldali NPD 1964-ben alakult az egykori Német Birodalmi Párt örököseként. A szövetségi választásokon a neonácik soha nem érték el a Bundestagba való bejutáshoz szükséges 5 százalékos küszöböt, a hatvanas években ugyanakkor több német tartomány törvényhozásba is bejutottak. Azt azt követő visszaesés után az elmúlt években ismét előretörtek, s képviselőik két tartományi parlamentbe, Szászország és Mecklenburg-Elő-Pomeránia törvényhozásába is bejutottak.
 

[popup][/popup]