Magyar Banánköztársaság

Gyurcsány Ferenc távozhatott volna kevésbé dicstelenül is a hatalomból. Megint hazudott ugyanis: sem ő, sem a frakció nem arra keres embert, amire az állást meghirdették. A manőver célja az időhúzás, Orbán elodázása; az ok a gyávaság és a szűklátókörűség; a járulékos kár (sok szocinál maga a cél): a reformok eltaknyolása.

 

“Az emberek nélkül az emberekért semmit nem lehet tenni, ezért egy aktív párbeszédre, egymás véleményét figyelembevevő magatartásra lenne szükség a politikában.”
(Glatz Ferenc a Klubrádióban)

“Most akkor lemondott, vagy nem?” – szombat délután van, Gyurcsány lemondott, mégis ezt kérdezi tőlem a telefonban amúgy nagyon okos barátom, az AP tudósítója, merthogy nem érti. Mondom neki, hogy én sem értem, de nyugodjon meg, lemondott. Merthogy a rádiók nem így mondják be, hanem hogy “javaslatot tett”, meg hogy “majd két hét múlva”, ilyenek. Tény, Gyurcsány Ferenc nemcsak kormányozni nem tudott rendesen, de lemondani sem (közjogilag slendriánul fogalmazott, hetek óta jól megszervezett utódot nem nevezett meg), és bár mostanra világossá vált, hogy tényleg megy, azért elég sokatmondó az a konfúzió, amit a világban okozott.

“A miniszterelnök váratlan lemondási bejelentése politikai bizonytalanságba taszította az országot” – írta a MarketWatch, ők legalább megértették, hogy Gyurcsány tényleg megy. Nem úgy, mint az a sok elemző meg lap, amely “ügyes politikai húzásnak”, “ravasz stratégiai lépésnek” (Stratfor), “taktikai húzásnak” (The Wall Street Journal) látja a történteket, azaz hogy mégis marad, vagy a hátsó bejáraton visszajön. Az osztrák hírügynökség szerint kormányfőnk “egyszerűen csak megfutamodott”, lévén hogy “Gyurcsány nem lemondott szombaton, hanem a konstruktív bizalmatlansági indítvány révén próbál manőverezni”.

Hová? Miért? A manőver célja az időhúzás, Orbán elodázása; az ok a gyávaság és a szűklátókörűség; a járulékos kár (sok szocinál maga a cél): a reformok eltaknyolása. Valódi váltásról, hatékony válságkezelésről, reformokról itten nincsen szó, érdemes megnézni azt az értékes “érvkészletet”, amivel az utóbbi időben kétségkívül furcsán viselkedő Bokros Lajost sürgősséggel levették napirendről, annak ellenére, hogy pl. a portfolio.hu szakértői felmérése szerint továbbra is ő a leghitelesebb válságmenedzser.

A miniszterelnök kétségkívül megértett néhány dolgot azzal kapcsolatban, hogy az, ami eddig volt, nem folytatható, majd megszervezte magának azt a változásnak tűnő mozzanatot, amellyel az eseményeket kontrollálva ugyan, de lászólag szabaddá teszi a pályát: hát akkor gyertek, drága utód-jelöltjeim, és mutassátok meg, mit tudtok. Már azon keretek között, amit mi itt a frakcióval engedélyezünk. Az új miniszterelnök nem mást, mint a “Gyurcsány-kormány programját valósítaná meg”, közölte elismerésre méltó nyíltsággal Mesterházy Attila, “de természetesen lehetnek saját javaslatai is”.

Arra a kis időre, amíg ezzel a gazdaságpolitikai és közjogi pszeudóval be nem bukunk. Varga Mihálynak igaza van: Gyurcsány Ferenc ma az ő hatalomra kerülésüket készíti elő.

                                                                                *

Függetlenül attól, hogy Surányi György miniszterelnök lesz-e, és ha igen, hány hétnek kell eltelnie, amíg az MSZP rájön, hogy ehhez bazmeg már nem adja a nevét; és mivel a történelem illékony állagú valami, és hamar elfelejtjük a sorsfordító momentumokat – emlékezzünk meg egy bekezdés erejéig arról a pillanatról, amikor a Magyar Köztársaság életében halálkomoly lehetőségként merült fel, hogy Glatz Ferenc vagy Vértes András lehet a No.1 gazdasági válságmenedzseri poszt birtokosa.

Glatz Ferenc történész, aki az Akadémia világában és saját honlapján érzi igazán otthon magát (menüpontok: A történész, A tanár, A közéleti ember, A civil, ez utóbbi ismét A közéleti emberre visz), a Földhasználati és Vízgazdálkodási Stratégiai Nemzeti Bizottság alapító elnöke, a Vízgazdálkodás a Kárpát-medencében című tervtanulmány szerzője, aki a társadalomról, a piacról nem gondol túl sokat, ugyanakkor magasabbra hivatott, univerzális tehetség, hiszen nyilván nem véletlenül akad pár évenként mindig valami balnemzeti “szellemi műhely”, amely őt tenné államfőnek – és ezt 2005-ben még az SZDSZ is támogatta.

Talán ennél is izgalmasabb kérdés, hogyan történhet meg az, hogy a jelen helyzetben Vértes András az, akit a szocialista krízismenedzserek előkaptak a cilinderből, és itt nem véletlen a nyuszi-metafóra. Vértes András GKI-főnök, az Amway smaragd fokozatú ügynöke, aki nem tartozik éppen a jelenlegi kurzus legdrámaibb hangú kritikusai közé (“hitelességi problémák léptek fel, de a legnehezebbet, az egyensúlyteremtést gyorsan és sikeresen megtette. Sőt, jobban, mint az sokan várták”), eddig semmiféle olyan brutális vezetői, tűzoltói vagy leadership-kvalitást nem mutatott fel, mint amilyenre most napokon belül szükség lesz.

Mindez csak és kizárólag úgy történhet meg, hogy a miniszterelnök-jelölt feladata nem annak a mészárosmunkának a végrehajtása, amihez a Gyurcsány-adminisztráció túl gyáva, túl erőtlen és túl koncepciótlan volt. Nem, a cél a Gyurcsány-kormány programjának (így tudtuk meg, hogy van ilyen) végrehajtása, ha pedig “lehetnek saját javaslatai”, akkor nekünk lehetnek saját más embereink helyette. A kulcskérdés ugyanis már nem az, hogy Gyurcsány kontrollálja-e a jelöltet.

A jelöltnek nem Gyurcsány Ferenc pártelnök-képviselő napi szintű támogató erejét kell bírnia, hanem a frakció egészének jóindulatát. Egy Bokros-féle “elszabadult hajóágyúnak” ebben a konstellációban nulla az esélye, hiszen mint a már említett Mesterházy Attila Az Estében közölte: “Egy baj van vele, hogy élnek Magyarországon emberek is, akiket ez nagyon hátrányosan tud érinteni. Tehát magyarul ez a program nem nagyon veszi figyelembe a társadalmi hatásokat.” Ugyanezt megkaphatja Surányi is, ha a bokrosizmus útjára téved, nem véletlen, hogy intelligens módon előbb megpróbálta bebiztosítani magát.

A szocialista frakció minden jel szerint most látta elérkezettnek az időt arra, hogy olyan miniszterelnököt válasszon, aki “képes megjeleníteni, biztosítani és fenntartani a nemzet egységét – ilyen lenne Glatz” – írja a Népszabadság, hangsúlyozva, amit lapunk is megtudott, hogy bankárt ezek az emberek nem akarnak (a logika: “visszás lehetne egy bankember szerepvállalása egy pénzügyi szektorból induló válság közepette”). Gazdasági tűzoltás idején nincs is fontosabb a nemzeti egység megjelenítésénél, biztosításánál, fenntartásánál, és bár erre elvileg az államfői poszt van kitalálva, minden jól hangzó ürügy welcome, ami távol tartja a bankárokat a hatalomtól. Még mit nem.

Kezd körvonalazódni, milyen profilú jelölt lenne alkalmas megfelelni a feladat kihívásainak. Legyen határozott, és keményen, önállóan valósítsa meg, amit mondunk neki. Legyen növekedéspárti, de ne nőjön a fejünkre. Szorítson meg egy kicsit még 600 milliárddal, de ha a 13. havi nyugdíjhoz hozzányúl, lelőjük (“nem lehet csak pusztán közgazdaságtani szempontból elemezni egy-egy adott kérdést”). Legyen jó fej, emberarcú, szociálisan és ökológiailag érzékeny, ne lízingeljen Audit, és kizárólag a bankároktól vonjon el, amit csak lehet, hiszen mi nagyon szeretjük a kisembereket, ők a mi választóink, éspedig most utoljára, mert utána meghalnak, a náluk fiatalabbak pedig már rég a Fidesznél vannak.

Gyurcsány Ferenc távozhatott volna kevésbé dicstelenül is a hatalomból. Megint hazudott ugyanis: sem ő, sem a frakció nem arra keres embert, amire az állást meghirdették.

                                                                                  *

Jöjjön akkor Orbán? Igen, jöjjön: Orbán Krisztián, Bokros Lajos, Surányi György, vagy bárki egy think tank-ből, intézetből, közgáz tanszékről vagy pártból, aki van elég erős és piacpárti ahhoz, hogy egy év szabad kezet kiharcoljon magának. Ha nem, jöjjön a másik Orbán. A kormány legitimációja enyhén szólva megroggyant, és minden szempontból korrekt volna végre választásokat tartani – de ha történetesen további trükközés nélkül sikerül alkalmas tűzoltót találni a posztra, érdemes megpróbálni. Sok esélyünk nincs.

És ha a másik Orbán jön? Bízzunk abban, amiben a Fidesz a legjobb: a cinizmusában.

Mesterházy Attila mellett ugyanis volt még egy döbbenetesen őszinte interjúalanya Az Estének; Stumpf István, aki Mészáros Antónia kérdésére (“A Fideszről el tudja képzelni, hogy meglépik azokat a lépéseket, amit itt ön is az előbb mondott, hogy meg kellene, és például már a Szocialista Pártnak is sok volt?”) közölte: “Nincs más lehetősége. De azt gondolom, hogy a Fideszben benne van az a lehetőség, miután lesz vélhetően egy erős támogatottsága, hogy egy perspektívába tudja helyezni ezeket a lépéseket.” Mészáros: “Tehát akár megszorít, ha az kell.” Stumpf: “Megszorít, hogy meg tudja mutatni, hogy miért kell ezeket a lépéseket megtenni, de nem úgy szorít meg, hogy közben tönkreteszi azokat a forrásokat, erőforrásokat, amelyek éppen a gazdasági növekedés forrásait jelentik. Nem egyszerű feladat ez.”

Nem egyszerű, de meglépik, ha kell. Előtte ők is hazudtak, hogy nem kell megszorítás, utána is hazudni fognak, hogy ez most éppen nem megszorítás, de megteszik, amit kell. Na ez a különbség.