Egy amatőr festő – történelmi tájképpel

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

PORUBSZKY ISTVÁN, vagy közismertebb nevén „Potyka bácsi” magyar szabadságharcos volt 12 napon át az 1956-os forradalom idején… fél évszázaddal később élt hívei azt is hozzátették, hogy a „kispesti nemzeti ellenállás vezéralakja”.

Forrás: Magyarország ma

 

Első fegyveres akciója alkalmával, társaival, köztük tisztiiskolásokkal, elvágták a szovjet hírszerzés Soroksári úti kommunikációs vonalát. Fegyvereiket a kispesti rendőrségtől szerezték, többször keveredtek harcba a Kispesten keresztül a városközpont felé igyekvő szovjet erőkkel, köztük páncélosokkal. A november 4-i szovjet támadásnak a gyengén felfegyverzett kispesti csoportok nem tudtak ellenállni. Porubszky a harcban először fej- majd combsérülést szerzett, miután ellátták sebeit, november közepéig másokkal együtt tovább harcolt. November 28-án hagyta el az országot. Sebfertőzéssel Linzben, majd Németországban kezelték – családja egy része (felesége, fia és az anyja) a Fertő-tavon keresztül szintén átszökött Ausztriába és vele tartott Kanadába. Lánya Magyarországon maradt…

A szabadságharcos-legenda

A bevezetőben írott sorok – a szabadságharcos ténykedések – hangsúlyozottan az egykori szövőgyári munkás előadására alapozottak illetve arra a figyelmen kívűl nem hagyható tényre, hogy az elfogott, a kihallgatók szobáiban vagy a bíróságok előtt vallomást tett felkelők számtalan esetben a külföldre szökött (biztonságban lévő) társaikkal hozták összefüggésbe a halálos ítélettel fenyegetett harci cselekményeket. – Nem volt ez másként Porubszky István esetében sem. A Budapesti Rendőr-főkapitányság, Pető Béla r. százados 1958. december 16.-i jelentése szerint „a kerület forradalmi ifjúsági szervezetét, az úgynevezett ’K-csoportot’ vezette a Nemzetőrségen belül és csoportja a harcokban több szovjet katonát megölt.” Szó sem volt tehát arról, hogy a napjainkra, 53 év múltán a Magyar Gárda tagjává lett 78 éves „Potyka bácsi”, ahogy az a szélsőjobboldali meghívókban szerepel, a „kispesti szabadságharcosok parancsnoka” lett volna – még a Magyarországon maradt társai is csak az egyik ifjúsági csoport vezetőjeként emlékeztek rá.

A kispesti nemzetőrök, Koroly T. György rendőr hadnagy és társai perében a Budapesti Katonai Bíróság a 4313/1957 számú, 1958. február 28-án benyújtott vádirata alapján összesen kilenc személyt (Koroly T. Györgyöt, Fehér Gyulát, Gyurika Lászlót, Kun Kálmánt, Manger Józsefet, Csiszár Lászlót, Czirány Sándort, Borsos Pál rendőr törzsőrmestert és Pintér Attilát) ítélt el – és bár a 1958. május 15-én hozott verdikt két halálos ítéletet is tartalmazott, a Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának Katonai Kollégiuma a Koroly hadnagyra és Fehér Gyulára kimondott legsúlyosabb ítéletet 15 év szabadságvesztésre változtatta. Komoly harci cselekményekről tehát a kispesti forradalmárok ügyében szó sem volt – a két parancsnok és Kun Kálmán kivételével a Katonai Kollégium megelégedett 1-5 évig tartó börtönbüntetés kimondásával.

„Megszerveztük Kispesten a közellátást, fenntartottuk a rendet és védtük a szovjetek ellen a kerületünket…” – nyilatkozta 2004-ben Porubszky István Stefka István újságírónak – jótékonyan elhallgatva, hogy ebből maximum a közellátás megszervezésében volt némi igazsága, ugyanis a környéken élő gyermekes anyák számára valóban (innen-onnan) olykor sikerült tejet szereznie és azt szétosztani. „Azok a rendőrök, akik nem álltak közénk, önként átadták a fegyvereiket…” – diktálta tovább emlékeit a jobboldali Magyar Nemzet zsurnalisztájának – elfeledkezve arról, hogy a külváros felkelőinek vezetői is a forradalom oldalára állt rendőrök voltak.

A közelmúltban, 2007 novemberében, a szélsőséges Magyar Gárda tagjává, hangadójává lett Porubszky „Potyka” István, mint az ötvenhatos szabadságharcosok szóvívője nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás miatt feljelentést tett Horn Gyula unokahúga, Havas Szófia szocialista országgyűlési képviselő ellen. – A nevezett politikus úgy vélekedett, hogy „nem szokott forradalomról beszélni, mert 1956 októberében a börtönből kiszabadultak nem forradalmárok voltak, hanem nyilaskeresztesek és zsidóvadászok, akik házról házra jártak zsidók után kutatva.” Az MSZP országgyűlési képviselője, ha valóban általánosított, akkor bizonyára tévedett: a kiszabadított politikai elítéltek nem mindegyike volt híve a nemzetiszocializmusnak és a harci cselekmények napjaiban a szabadságharcosok túlnyomó többsége nem üldözte a zsidókat – ám kétségtelenül jelentős számban egykori csendőrtisztek, nyilas pártszolgálatosok, háborús bűnösök előtt nyíltak meg a börtönök kapui és ezek a „szabadságharcosok” nem tagadták meg a valódi lényüket. Havas Szófia, ha konkrét neveket említ, pl. Kecskési Tollas Tibor, Fiala Ferenc, Francia Kiss Mihály, Csehi Károly, stb. neveit, akkor bizonyára nem lehetne vitatni állítását. Voltak ilyen forradalmároknak nevezettek is és voltak olyanok, akik a legyőzött ellenségeiken élték ki a szadista hajlamaikat – példaként említhető a Köztársaság téri vérengzés.

Egyetlen példát kiemelve (mert, gondolom, Fiala vagy Francia Kiss Mihály esetében nem szükséges ismertetni az életrajzukat) az újpesti forradalmárok ügyében kivégzett Csehi Károly dossziéja az alábbiakat tartalmazza: „…1944. október 26-án belépett a nyilas pártba, majd két nap múva – hasonlóan a POFOSZ soraiból ismert Fónay Jenő forradalmárhoz – jelentkezett a Hunyadi páncélosokhoz. Az alakulattal Németországba ment, ott esett amerikai hadifogságba, ahonnan 1945 novemberében tért haza. A következő év nyarán letartóztatták, és háborús bűnösként éltfolytiglani börtönbüntetésre ítélte a népbíróság. A felkelés idején antiszemita kijelentéseket tett… november 1.-én lakásukon letartóztatta Klein Sándort és feleségét…” (Az 1956-os Forradalom Története Dokumentációs és Kutatóintézetének sorozata, III. kötet, 163. old.) Mindazonáltal a Havas Szófia ellen tett feljelentésének nem ez a pikantériája.

Kézfogás és kitüntetés a szabadságharc 40. évfordulóján

1996. november 4.-én az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének 40. Évfordulóján a hazafias nekibuzdulásoktól és a kódolt antiszemitizmustól sem egészen mentes – azóta megszűnt – Új Magyarország „Titkos alku 56 megünnepléséről” címmel egész oldalas cikket közölt abból az alkalomból, hogy Porubszky Istvánt, a szélsőjobboldaliak kedvenc „Potyka bácsiját” magas állami kitüntetésben részesítette Horn Gyula miniszterelnök és a Magyar Köztársaság kormánya. A Fidesz MPSZ holdudvarába tartozó Új Magyarország napilap 1996 novemberében az alábbiakat közölte:

„1956 negyvenedik évfordulójának zavartalan megünneplése végett a nyáron megköttetett egy titkos alku, amelynek keretében Horn Gyula miniszterelnök, Göncz Árpád köztársasági elnök a POFOSZ, a Történelmi Igazságtétel Bizottsága és az 56-os Szövetség megegyeztek: bizonyos kitüntetések és némi anyagi ellenszolgáltatás fejében valósuljon meg az egységes nemzeti ünnep, minden szélsőséges elem kizárásával. Ennek értelmében vehette át többek között Porubszky István is a maga érdemkeresztjét… Ekrem Kemál György, a Kommunizmus Üldözötteinek Szövetsége vezetője – aki maga is részesülhetett volna eme állami kegyben – lapunknak részletesen megindokolta a tervezett kitüntetése visszautasítását:

– Július 11-én négyszemközti beszélgetésre hívtak a Politikai Foglyok Szövetségéhez (POFOSZ), ahol Vasvári Vilmos általános elnökhelyettes bemutatott egy jegyzőkönyvet, amely az egyezkedést rögzítette. Elmondta, hogy a negyvenedik évforduló méltó megünneplése alkalmából fogjunk össze, s ne legyen semmilyen szélsőséges megnyilvánulás. Majd felajánlotta, hogy a Kommunizmus Üldözötteinek Szövetsége (a Hungarista Mozgalom tagszervezete – a Szerk.) nevében tegyek bármilyen javaslatot, hogy kiket terjesszenek fel állami kitüntetésre. Egyébként rajtam kívűl Porubszky Istvánt valamint Szemenyei-Kiss Tamás újságírót is hasonló ’elbeszélgetésre’ hívták be… Sajnos, ’Potyka bácsi’ – mint köztudomású – hajlandó volt tárgyalni azzal a hatalommal, amely ma túlnyomórészt 56 elfojtásának az örököseiből áll…”

Mivel az újságban említett, a kitüntetések felterjesztését megelőző, ’elbeszélgetések’ egyik alanya voltam – engem a Parlamentben Regéczy-Nagy László, a Történelmi Igaságtétel Bizottsága (a TIB) elnöke, az 56 után lefolytatott Bibó-Göncz-Regéczy politikai per III. r. vádlottja fogadott – pontos értesüléseim vannak az említett egyezkedésről. Jómagam, amint azt közöltem, egykori politikai elítéltként elfogadhatatlannak tartom azt, hogy Horn Gyula kormányától és az egykori karhatalmista kezéből vegyem át a kitüntetést. – Ismereteim szerint Ekrem Kemál György más szempontok figyelembe vételével utasította vissza az elismerést, mint köztudott: Porubszky Istvánnak, a nagyszerű szabadságharcosnak, nem voltak aggályai.

A Fekete Seregben

„Potyka bácsi” – aki időközben vitéz Porubszky István lett és „a kispesti szabadságharcosok egykori parancsnoka” – napjainkra nagyon elfoglalt ember. A „magukfajta” kódolt zsidózást divatba hozott dr. Morvai Krisztina és a hivatalosan nem rasszista Vona Gábor pártelnök után hősünk kétségtelenül a harmadik emblematikus figurája a még mindig kétséges identitású Jobbik Magyarországért Mozgalomnak. Járja az országot, beszédeket tart, történeteket mesél el a kommunista önkényuralom ellen és a szovjet hadosztályokkal szemben vívott kispesti szabadságharc legendáiból – és a fiatalok, a gyermek-gárdisták szájtátva hallgatják az 56-os Vitézi Rend még élő lovagját. Arról ugyan hallgat, hogy a kispesti szabadságharcosok közé benevezett Werner László bajtársát még a kilencvenes évek végén pompázatos hungarista szertartás keretei között temették el, és ahol a nemzetiszocialisták karlendítéssel, Árpád-sávos zászlók alatt búcsúztatták… – Lezsák Sándor és minden rendű-rangú hungarista vezető részvételével, de ezt az apró feledékenységet hajlott korának is betudhatjuk.

Hallgat arról is, hogy hazatérése után a 298-as parcellából összeszedett emberi csontokat egy zsákban tárolta, mondván, hogy abban az ő kispesti bajtársai földi maradványai vannak… Abban az időben még nyilván nem tanulmányozta az 56-os Dokumentációs Intézet és a Történelmi Hivatal iratait, miszerint a valóságos kispesti szabadságharcosok egyikét sem végezték ki a szabadságharc leverését követően. Már a Jobbik gárdistájaként jelentette ki az MTI-nek nyilatkozva: „Vandál, az utcákon randalírozó, autókat felgyújtó személyek ne vegyék szájukra 1956-ot. Ne csináljon ilyet senki, se nagy párt, se kis párt, se egyszerű ember.” – Tény viszont, hogy Porubszky István János kanadai-magyar kettős állampolgár a kollegáink felé elhárította azt a kérdést: mely politikai erőkre érti az idézett kijelentését.

Az általa közzétett vagy a Jobbik Magyarországért Mozgalom toborzó körútjain hallgatóságának elmondott szabadságharcos történeteket – ha időm engedi – magam is mosolyogva olvasom. A meséi között szerepeltetett „Falábú Öcsi”, a Corvin-közi, szintén legendás „főparancsnoknál”, Pongrátz Gereglynél „Falábú Jancsi” volt… Közlése szerint a parancsnoksága alatt harcolókat – Szegedi Flóriánt, Szobogya Zoltánt és Török Istvánt – kivégezték… Csak olvasni szükségeltetne a Történeti Hivatal dokumentumait vagy az 56-os Intézet Kézikönyvének III. kötetét, abból megállapítható lenne, hogy a kispesti felkelők közül hányat ítéltek el – mert amint azt fentebb megírtam: egyetlen egyet sem végeztek ki. Az általa említett Jancsovics még a rabtársam volt. Nem töltött 18 évet a börtönben. – Az összes politikai elítélt közül Magyarországon a mai napig Tabódy István és piarista Lénárd Ödön a csúcstartók: Tabódy atya 18 év 3 hónapot, Lénárd pontosan 18 évet raboskodott a Gyűjtőben…

Porubszky István gárdista esetében valószínűleg nem az igazmondás a feladat. Akkor ugyanis említést kellene tennie az 1956-ban elesett cigány, szerb, albán, zsidó honfitársainkról…, a köreikben „magukfajtának” nevezettekről is. Ez pedig a jelenlegi demokráciánkban harmadik erőként – alternatívaként – emlegetett szélsőjobboldali pártban, a Magyar Gárdában nem kívánatos.
 

támogatás
[popup][/popup]