Bojkottálja az EU az ENSZ rasszizmus elleni konferenciáját?

Írta: MTI - Rovat: Hírek - lapszemle

Az EU nem elégedett a jelenlegi szövegtervekkel, és várhatóan saját javaslatokat tesz a témában még a tanácskozás előtt.
 

Forrás: MTI

Elképzelhető, hogy nem vesz részt az Európai Unió az ENSZ hamarosan Genfben rendezendő rasszizmus elleni konferenciáján – ez derült ki az uniós külügyminiszterek hétfői brüsszeli találkozóján. Az EU nem elégedett a jelenlegi szövegtervekkel, és várhatóan saját javaslatokat tesz a témában még a tanácskozás előtt – mondta el Karel Schwarzenberg, az ülésen elnöklő cseh külügyminiszter a találkozó utáni sajtótájékoztatóján.

Több uniós ország (köztük Németország és Franciaország is) elsősorban azt kifogásolja, hogy a szövegek nem kizárólag a rasszizmussal foglalkoznak, hanem annak apropóján közel-keleti és más politikai állásfoglalásokat is bújtatnak. Göncz Kinga külügyminiszter a magyar sajtónak tartott tájékoztatóján kiemelte: az uniós tagállamok fontosnak tartják, hogy ezen a téren is összehangolják erőfeszítéseiket, és közös álláspontot képviseljenek. A genfi konferenciára a tervek szerint április végén kerül sor.

A miniszterek Brüsszelben szót ejtettek a boszniai helyzetről is. Megállapították egyebek között, hogy lelassult a reformfolyamat, ami aggodalomra adhat okot.
Göncz Kinga a találkozón megerősítette, hogy amennyiben az EU a közeljövőben átfogalmazza feladatait a délszláv államban, Magyarország abban is részt vesz, mert az ottani stabilizálódást kiemelt érdekének tartja.

A többi téma között az unió aggodalmát fejezte ki, hogy Szudánból – Omar Haszan Ahmed el-Besir államfő nemzetközi körözésének elrendelése után – eltávolították a humanitárius szervezeteket. Felszólították az ország vezetését, hogy vizsgálja felül ezt a döntését. Szorgalmazták a humanitárius segítség bejutásának gyorsítását a palesztin területek helyzetéről folytatott eszmecserében is.

Az április eleji EU-amerikai csúcstalálkozóval kapcsolatban – mint Göncz Kinga elmondta – a miniszterek fontosnak tartották, hogy annak napirendjén “tartalmi kérdések” szerepeljenek. Kiemelték az afganisztáni uniós szerep jövőjét, a pénzügyi válság elleni fellépést és a közel-keleti rendezésben teendő közös erőfeszítéseket.

A külügyminiszteri találkozó alatt Srí Lanka-i tamilok több ezer fős csoportja tüntetett Brüsszelben. Tábláikon egyebek között népirtásnak minősítették a kormány katonai tevékenységét, továbbá kérték az uniót, hogy küldjön megfigyelőket a országba.

Ez a téma mindazonáltal nem szerepelt a hétfői miniszteri találkozó hivatalos napirendjén. Benita Ferrero-Waldner, az EU-bizottság külügyi biztosa azonban a tanácskozás után újból azonnali tűzszünetre sürgette a szembenálló feleket. Egyben jelezte: az EU szeretne minél hamarabb diplomáciai missziót küldeni az országba, így segítve a tűzszüneti felhívás elfogadását.
 

[popup][/popup]