11 városban indult holokauszt-oktatási tanárképzési program

Írta: Szombat információ - Rovat: Hírek - lapszemle

iTeach: Multimédiás tananyagok az oktatásban. A Zachor Alapítvány és a USC Soá Alapítvány interjú-alapú tanár-továbbképzési programja az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet támogatásával.

2014. március 1-jén a Zachor Alapítvány a Társadalmi Emlékezetért civil oktatási szervezet és a Dél-Kaliforniai Egyetem (USC) Soá Alapítványának együttműködésében, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet támogatásával kezdetét vette a Multimédiás tananyagok az oktatásban című, 11 városi helyszínt érintő tanárképzés.

Az első képzésre a USC Soá Alapítvány partneriskolájában, a hajdúböszörményi Bocskai István Gimnáziumban került sor 27 fő részvételével. A nap kezdetén a gimnázium igazgatója, Gyulai Sándor köszöntötte a résztvevőket.

A hajdúböszörményi volt a tanárképzés első állomása

„Mindent, amit csak tudunk, meg kell tennünk azért, hogy ennek a közösségnek, az itt élt embereknek legalább az emléke fennmaradjon. Megértésre és elfogadásra kell nevelni gyermekeinket. Egyre inkább meggyőződésem, hogy elméletek, eszmék és ideák helyett az embereket kell bemutatnunk, emberi sorsokat. „Emberek vannak. Nincs emberiség” – mondja Moviszter doktor Kosztolányinál. Ha tanulóink megtanulják az egyes embert meglátni, s a másikban az embert értékelni, kevésbé lehet másokkal szembe fordítani őket.”

Az egynapos képzésen a Soá Alapítvány Vizuális Történelmi Archívumának videóinterjúiból készült multimédiás oktatási anyagok tanórai felhasználási lehetőségeivel, céljaival, a tananyagok sajátosságaival, a videóinterjúkkal való oktatás pedagógiai módszertanával, továbbá mindezek elméleti, pedagógiai és pszichológiai hátterével ismerkedhettek meg az ország több pontjáról érkező pedagógusok.

Forrás-Biró Aletta és Szőnyi Andrea előadók elméleti és gyakorlati foglalkozásai, illetve kérdésfelvetései mellett Tóth Júlia tananyagfejlesztő, a hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium tanára a már elkészült oktatási anyagok közül személyesen mutatta be sajátját, melyet a USC Soá Alapítvány Videóinterjúk a 21. század oktatásában című tanár-továbbképzési program résztvevőjeként dolgozott ki, s amelyet pedagógiai munkájába is sikeresen beépített.

A résztvevők között hajdúböszörményi iskolákban tanító pedagógusok mellett, többek között Debrecenből, Békéscsabáról, Gyöngyösről, Kondorosról, Dombóvárról, Nyíregyházáról, Bercelből, Balmazújvárosból, Kurdról is érkeztek az oktatás különböző területein dolgozó pedagógusok. A résztvevők intézményi háttere mellett a tantárgyak képviselete is sokszínű volt: történelem, magyar nyelv és irodalom, idegen nyelv, média és mozgóképismeret, erkölcstan és etika, filozófia, illetve dráma szakos tanárok is részt vettek a képzésen.

A résztvevők visszajelzéseiből kiderült, hogy a tanárok nagy érdeklődéssel ismerkednek a holokausztoktatás és előítélet-mentesség oktatása témában kidolgozott új pedagógiai megközelítésekkel és módszerekkel, így a videóinterjús tananyagok alkalmazásával az oktatásban.  Különös érdeklődés kísérte a digitális műveltség fejlesztésére is alkalmas online oktatási platform, az IWitness bemutatását. A résztvevők előtt új lehetőségek és ötletek tárultak fel, amelyeket konstruktív módon tudnak beépíteni saját tantárgyi programjukba. 

A képzéssorozat március 4-én folytatódott Székesfehérvárott, a Kodály Zoltán Általános Iskola és Gimnáziumban 22 székesfehérvári, veszprémi, dunaújvárosi, zirci, üllői és kincsesbányai pedagógus részvételével. További képzési helyszínek: Sopron, Kalocsa, Szabadka, Szombathely, Budapest, Eger, Hódmezővásárhely, Szeged, Pécs.

A hajdúböszörményi képzés fotói itt tekinthetők meg.

A székesfehérvári képzés fotói itt tekinthetők meg.

[popup][/popup]