A hét portréja: Kurt Weill
Februárban tűzte ismét műsorára a Magyar Állami Operaház a Mahagonny városának felemelkedése és bukása című Brecht–Weill-darabot. Lássuk, ki is a mű zeneszerzője, Kurt Weill!
Forrás: Fidelio
Kurt Weill zeneszerző (1900-1950) a németországi Dessauban nevelkedett. Édesapja izraelita kántor volt. Zenei érdeklődése hamar megmutatkozott, első tanára a helyi operaház karnagya, Alfred Bing volt. Tizennyolc éves korában Weill Berlinbe ment, ahol néhány hónapig Engelbert Humperdinck tanította, majd 1920-tól a Művészeti Akadémián intenzív zeneszerzői tanulmányokat folytatott Ferruccio Busoni szemináriumán. 1923-ra már öt befejezett műve volt, melyeket Németországban elő is adtak. Az elkövetkező néhány év újabb sikereket hozott, egy népszerű hegedűversenyt, és a Georg Kaiser német drámaíró szövegére írt “Der Protagonist” (A főszereplő) című operát.
Kaiser mutatta be Lotte Lenya színésznőnek Berlinben 1924-ben. 1926-ban összeházasodtak, 1933-ban elváltak, majd 1937-ben újra összeházasodtak, és együtt is maradtak Weill haláláig. Lotte Lenya tehetsége és különleges előadásmódja vitte sikerre Weill legtöbb dalát.
Weill korai munkái poszt-romantikus, expresszionista, sőt, atonális vonásokat mutatnak, ám folyamatosan törekedett újabb, frissebb, egyszerűbb zene létrehozására. Első operái a jazz és korának népszerű dallamainak hatását tükrözik (Royal Palace 1927, A cár fényképezteti magát 1928). 1927-ben felkérték, hogy komponáljon új művet a Baden-Baden-i Kamarazenei Fesztiválra, a modern zene egyik legfontosabb évi fórumára. Választása egy új verseskötetre, Bertolt Brecht Házi Imakönyvére esett. Találkozott Brechttel, és ő öt Mahagonny-verset javasolt megzenésítésre. Amikor Brecht megismerte a kompozíciókat, azonnal intenzív együttműködést ajánlott a zeneszerzőnek. Ebből született meg az úgynevezett Kis Mahagonny Songspiel, song-játék, ahogy a szerzők az új műfajt nevezték.
A Mahagonny Brecht 1925-26-os Amerika-képét tükrözi. Mahagonny Brecht fantáziavárosa, melynek aranyásó-hősei a vágyakozó romantika bélyegét viselik magukon, de illúzióik azonnal szét is hullanak. A song-játék a fesztivál szenzációja lett, Weill zenéje három területen hozott újat: a szalonzenekarra emlékeztető ensemble különleges összetételében, az énekstílusban, melyben összeolvadt a jazz és a slágeréneklés, és itt jelent meg először Weill zárt, önálló zeneszámokban lekerekedő song-stílusa. A darab legsikeresebb szám’ az Alabama-song volt. A siker arra inspirálta a szerzőket, hogy tovább dolgozzanak együtt.
John Gay 18. században bemutatott Koldusoperája ezidőtájt nagy sikerrel ment Londonban. Brechtet megragadta a téma, songokat és balladákat írt és Weillt kérte fel, hogy zenét írjon az új átdolgozáshoz. Weill egyszerre használt barokk elemeket, szórakoztató-zenei kliséket és balladaformákat – mindezt saját zsenialitásával eggyé kovácsolva. A Bicska Maxi balladája egyik kritikus szerint “talán az évszázad dallama”. A számok egyszerű formáiban a zenei effektusok használata azonban nagyon is tudatos. A fülbemászó dallamokat nem bántón, ám észrevehetően elidegeníti, jelentésüket éppen az ellenkezőjére fordítja, világossá téve a bemutatott viselkedésminta olcsóságát.
Az 1928-as bemutatót követően a Koldusopera óriási sikert aratott szerte a világon, tizennyolc nyelvre fordították le, legnépszerűbb számai hanglemezeken és kottakiadványokban jelentek meg, film is készült belőle. Ezzel egyidejűleg elkészült a Mahagonny opera-változata (1930), címe “Mahagonny város tündöklése és bukása”, majd még Brechttel együtt két teljesen más műfajú darab keletkezett, azután a fasizmus előretörésével a németországi együttműködés véget ért. Mindkettőjüknek emigrálni kellett.
Kurt Weill két évet töltött Párizsban, de darabjai (A kispolgár hét halálos bűne, Brecht szövegkönyvére,’A Kingdom for a Cow, Robert Vamberyval, Az ígéret útja, Franz Werfel bibliai szövegeire) itt nem arattak sikert. A Weill-házaspár továbbutazott Amerikába. Itt Weill egy egészen más színházi közegben találta magát, és egészen más műfajjal szembesült: a “musical play” színjátéktípusával.
Szerencsére Weill rendelkezett olyan határozottsággal és lelki adottságokkal, hogy sikerült átállnia egy másik világ művészi gondolkodására. 1936-tól egy új, második színházi életműve bontakozott ki, melynek sikerességéről Európában ma is keveset tudni. Új sikerei többek között a Johnny Johnson, a Knickerbocker Holiday, a Lady in the Dark, One Touch of Venus voltak. Néhányukból film is készült. Kurt Weill számos egyéb színdarabhoz és filmhez is komponált zenét. Végre Amerikában is színre került Az ígéret útja Max Reinhardt rendezésében, és a legnagyobb vállalkozás, a Street Scene című darab, amelyet már igazi “Broadway-operának” tartottak. Utolsó műve, a Lost in the Stars még sikerrel futott a Broadwayn, amikor már a Huckleberry Finn musical-változatát tervezgette Maxwell Andersonnal. Sajnos erre már nem került sor, két héttel ötvenedik születésnapja után szívrohamot kapott, és röviddel ezután New York Cityben meghalt.
