“A hatályos alkotmányba is beleférne a gyűlöletbeszéd szankcionálása”
Bárándy Gergely szerint azonban alkotmánymódosítás nélkül kicsi az esély arra, hogy törvényileg szankcionálni lehessen a gyűlöletbeszédet.
Forrás: Hírszerző
A hatályos alkotmányba beleférne a gyűlöletbeszéd elleni törvény, de az Alkotmánybíróság (AB) többségi álláspontja nem ez, így módosítani kell az alkotmányt – mondta Bárándy Gergely, az MSZP szakpolitikusa hétfőn az MTI-nek.
Ha “biztosra akarunk menni” és az Alkotmánybíróság többségi álláspontját vesszük alapul, akkor alkotmánymódosítás nélkül kicsi az esély arra, hogy törvényileg szankcionálni lehessen a gyűlöletbeszédet – közölte a kormánypárti képviselő utalva arra, hogy az AB az elmúlt időszakban többször is elutasította a gyűlöletbeszéddel kapcsolatos jogszabályt.
Bárándy Gergely azt mondta: Kovács Péter alkotmánybíró szerint Magyarországnak kötelessége az ilyen cselekményeket a büntetőjogban szankcionálni. Az alkotmánybíró szerint Magyarországnak vagy fel kell mondania a vonatkozó nemzetközi egyezményeket, vagy hozzá kell igazítania a saját jogrendjét azokhoz, például alkotmánymódosítással – ismertette az MSZP-s politikus.
Bárándy Gergely szerint több alkotmánybíró is azon a véleményen van, hogy az Alkotmánybíróságnak felül kellene vizsgálnia a véleménynyilvánítással kapcsolatos álláspontját. Elmondta: az MSZP-frakció támogatja a kormány alkotmánymódosítási törekvéseit.
Bárándy Gergely szerint a Fidesz álláspontja két különböző dolgot mos össze. Lehet beszélni arról, hogy szükséges a büntető törvénykönyv módosítása, de ennek köze nincs ahhoz, hogy a közösségeket ért verbális megnyilvánulásokat is büntetni kell – fűzte hozzá.
Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója hétfőn azt mondta: nem az alkotmány módosítására, hanem a büntetési tételek szigorítására van szükség ahhoz, hogy az állam garantálni tudja az emberek biztonságát.
Draskovics Tibor igazságügy-miniszter a nap folyamán elmondta, hogy a gyűlöletbeszéd büntetőjogi szankcionálását célzó alkotmánymódosítást javasol a kormány, az ötpárti tárgyalások már kedden megkezdődhetnek, és ha eredményre vezetnek, akár a jövő héten a parlament elé kerülhet a javaslat.