107 éves korában elhunyt a legidősebb magyar holokauszttúlélő
„Szomorú hírrel vagyunk: Aniot Lászlóné, született Somogyi Éva életének 107. évében elhunyt. Hazánk legidősebb holokauszt-túlélője harmadik kerületi közösségünk tagja volt” – tudatja közösségi oldalán Óbuda–Békásmegyer Polgármesteri Hivatala.
“Osztozunk a család gyászában, ugyanakkor hálát adunk Éva néni gazdag életéért. Végső búcsút 2024. december 4-én 13 óra 30 perckor veszünk tőle az Óbudai Temetőben. Nyugodjon békében!” – fogalmaz a közlemény.
“Aniot Lászlóné (született Somogyi Éva) második gyermekként 1918. március 30-án Budapesten látta meg a napvilágot. Gyermekkorára szeretettel emlékszik vissza, legkedvesebb emlékei és barátságai a gimnáziumi évekhez kötődnek, ahol olyan jó közösség volt, hogy az 50 éves érettségi találkozót is megünnepelték. Éva fiatal korában aktívan úszott, számos versenyt nyert. A gimnázium után varrodai tanfolyamot végzett, kézügyességét az ínséges időkben is kamatoztatni tudta.
Férjével, Aniot Lászlóval 1935-ben ismerkedett meg, házasságot a terézvárosi plébánián 1939-ben kötöttek. Házasságukból 2 gyermekük született: 1942-ben Judit, 1947-ben Pál. Lánya nyugdíjas, magyar-angol nyelv és irodalom szakos tanár, műfordító, közel egy évtizedig nyelvoktató műsorokat szerkesztett a Magyar Rádiónál, a rendszerváltás után került a Külügyminisztériumba, ahol először a sajtófőosztályon dolgozott, majd a külföldi tájékoztatás miniszteri biztosa lett. Fia mérnök, aktív dolgozó saját vállalkozásában.
A történelem viharai a családot is elérték, bátyja Szovjetunióban munkaszolgálatban, aknaszedés közben 1942-ben vesztette életét. 1943-ban költöztek a kerületbe. A főváros ostroma alatt a családi házuk egy találat következtében használhatatlanná vált, egy lakható szoba sem maradt, újra kellett építeniük.
Férje a Boschnál dolgozott. Éva néni a II. világháború utáni nehéz időkben – a megélhetést biztosítva – varrószövetkezetnél helyezkedett el, egy későbbi munkahelyén raktárvezető lett, de dolgozott anyagbeszerzőként is. Dolgos éveit 1973-ban a nyugdíjas évek váltották fel, de nem hagyott alább aktivitása. Napjait aktívan tölti, gyönyörű kézimunkái irigylésre méltók, szabadidejében szívesen fejt rejtvényt, és baráti társaságával a kártyázás szenvedélyének hódol. Három unokája és három dédunokája van” – írta róla századik születésnapján az obuda.hu.