“Ez a film kitűnő eszköz a holokauszt tagadóinak”

A hollywoodi filmgyártás a vitatható színvonal ellenére is sokat tett azért, hogy a holokauszt bekerüljön a köztudatba, véli Anne Applebaum történész. A filmek sokaságában azonban kevés a holokauszt tragédiájának mélységét, bonyolult kihatásait feldolgozó produkció.

 

Annál több a leegyszerűsített náci horror- vagy akciófilm: egyik oldalon a gonosz németekkel, másikon a jó zsidókkal, akik a szövetséges csapatok bevonulásakor a felerősödő zene kíséretében elnyerik szabadságukat és boldogságukat. Nem véletlen, hogy ez után a sematikus ábrázolás után mekkora szakmai siker volt Amerikában a túlélést a maga összetettségében ábrázoló Polanski-film, A zongorista, vagy Koltai Lajos Sorstalansága.

Hatvanhárom évvel a második világháború befejezte után tavaly ismét reneszánszukat élték a holokausztfilmek Amerikában. Hogy mi újat lehet még mondani? A Defiance című film az eddig alig ábrázolt zsidó ellenállást, gerillaharcot állítja középpontba Daniel Craig főszereplésével. A Valkür szuperprodukció Tom Cruise-zal a főszerepben a Hitler elleni sikertelen német vezérkari összesküvést dolgozza fel. A legnagyobb siker és legtöbb vita azonban – Kate Winslet Oscar-díjas alakításával – A felolvasót kísérte. Voltak, akik a háború utáni nemzedék bűntudatát látták benne, mások a holokauszt revízióját vélték felfedezni, és tiltakoztak az Oscar-jelölés ellen.

A film alapjául szolgáló Bernhard Schlink regény Németországban kötelező olvasmány, Amerikában bestseller. A történet a háború utáni Németországban, 1958-ban kezdődik, amikor egy Michael Berg (David Kross) nevű kamasz fiú segítséget kap egy titokzatos kalauznőtől (Kate Winslet). Az alkalmi találkozás egy nyáron át tartó szexuális kapcsolattá növi ki magát, ahol a testi szerelem melletti legkellemesebb időtöltésként a fiú könyvekből olvas fel partnerének.

Pár évvel később Berg joghallgatóként látja viszont egykori barátnőjét, Hanna Schmitzet egy náci börtönőröket elítélő tárgyaláson. Hanna, aki meg van győződve, hogy csupán munkáját látta el, társai helyett is mindent magára vállal, nehogy nagy szégyene, írástudatlansága kiderüljön. A fiatalember csalódása, fájdalma határtalan. Sok-sok év után a magánéleti válságban levő sikeres jogász Michael Berg (Ralph Fiennes) mintegy vezeklésképpen ismét Hanna felé fordul, és a börtönbe küldött magnókazetákkal megtanítja olvasni.

A külvilágba már vissza nem vágyó Hanna Schmitz szabadulása napján öngyilkos lesz. Utolsó kívánsága az, hogy összegyűjtött pénzét az általa felügyelt börtön túlélőjének juttassák el. A New Yorkban járó Michael Berg fel is keresi az asszonyt (Lena Olin) manhattani luxus otthonában, de az nem fogadja el a vezeklést jelképező pénzt, sőt keményen megleckézteti a holokauszt szenvedéseit olcsón megváltani kívánó jogászt.

Bernhard Schlink saját nemzedékének sorsát írta meg, azt a fájdalmat, bűntudatot, ami a „Hanna iránt érzett szerelem” miatt életüket végigkísérte. Arról a német nemzedékről kívánt szólni, amely maga is áldozata és túlélője lett a holokausztnak. A film alkotói, Harvey Weinstein producer és Stephen Daldry rendező a holokauszt hosszú árnyékát, a vezeklést állítja középpontba néhol melodramatikusan, néhol mesterkélten, néhol átlátszó metaforákkal. Kevés filmben van annyi fürdés, mosakodás, zuhanyozás, mint A felolvasóban, hiszen nemcsak Hannának, Michaelnak, de egy egész népnek kell megtisztulnia bűneitől.

A felolvasó azonban nem a kivitelezés miatt kapta a heves bírálatokat. Kritikusai elferdített holokauszt-értelmezést látnak a filmben, sőt a holokauszt tagadását vagy szisztematikus aláásását is felfedezik. „Ez a film kitűnő eszköz a holokauszt tagadóinak vagy azoknak, akik a népirtás méreteinek tényét eddig is túlzásnak tartották ¬- írja Rod Lurie filmrendező. Ron Rosenbaum író-újságíró szerint „a film legfontosabb metaforikus törekvése, hogy felmentse a náci Németországot a bűnrészesség alól. És ráadásul azt is elvárják a nézőtől, hogy együtt érezzen egy megátalkodott tömeggyilkossal.” Rajta kívül mások is nehezményezték, hogy míg egy náci kápó bűnbánata iránt rokonszenvet érez a film, addig az egyetlen holokauszt túlélő az európai és New York-i zsidóság gőgös, gazdag sztereotípiájaként került a vászonra.

Akad azért a zsidó közösségből is, aki védelmére kelt a filmnek. A béke Nobel-díjas holokauszttúlélő, Elie Wiesel szerint a film a múlttal való megbékélés szép példája. „A film nem a holokausztról szól, hanem arról, mit tett Németország önmagával és jövő nemzedékeivel” – mondja Wiesel.