„…mert megaranyozták életem végét.” – Faludy György levele 1986-ból

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Faludy György vallomásokkal teli levelét az emigrációból Vezér Erzséber irodalomtörténésznek írt 1986-ban. Még egyikük sem sejtette, hogy hamarosan visszatérhet a költő, és végre megjelenthetnek művei Magyarországon.

2009. február 26. / HunBook   

A Szómúzeum komoly anyagot birtokol azokból a levelekből, melyeket Faludy György a 80-as években Vezér Erzsébet irodalomtörténészhez írt, Torontóból Budapestre. Ezekben a költő műveinek külföldi kiadásairól, a jelen és a múlt emigráns magyarjainak (Koestler, Jászi, Lesznai, Mikes és mások) életéről, utazásokról, találkozásokról vall, és arról, miként vélekedik az itthon maradt pályatársakról.

Vezér Erzsébet a demokratikus ellenzék aktív tagjaként a híd szerepét töltötte be az emigráns irodalom és a magyar irodalomkutatás, illetve a második nyilvánosság között. A Petőfi Irodalmi Múzeum hangtára számára készített életút-interjúkat a 60-as évek közepétől többek között Lesznai Annával, Gyömrői Edittel, Cs. Szabó Lászlóval, Hatvany Bertalannal, Fenyő Miksával, Ignotus Pállal, Lengyel Menyhérttel, és ebbe a sorba illeszkedett Faludy Györggyel 1982-ben felvett beszélgetése. (Vezér Erzsébet 1982-ben kapott engedélyt arra, hogy Amerikába utazzon a Polányi-hagyaték ügyében, ekkor kereste fel a Kanadában élő magyar írókat is.) A munkakapcsolat barátsággá fejlődött, a költő feltétlen bizalmába vonta Vezér Erzsébetet. Erről tanúskodik, hogy a levelekben Faludy több esetben tesz említést mellékelten elküldött versekről – holott ezek a 80-as évek közepén a tiltott irodalom kategóriájába tartoztak. Az emigrációt követő első Magyarországon kiadott kötete a Pokolbéli víg napjaim 1987-es szamizdat kiadása volt: Demszky Gábor ÁB Kiadója négyezer (!) példányban sokszorosította a recski emlékeket őrző írást. Ekkor még nem tudhatta Faludy, hogy a következő évben Budapestre látogathat, sőt, hamarosan haza is települhet, a kötet legális kiadása (Magyar Világ) pedig 1989-ben a könyvesboltokba kerül.

Hogy miért választottuk az alábbi, részletekben közölt levelet a számos más, politikatörténeti vagy irodalomtörténeti szempontból esetleg fontosabb levél közül? Két olyan szakasz található e dokumentumban, mely valamifajta vallomás Faludytól: az egyik egy ars poetica, a másik pedig arról szól, hogy a költő életének már a vége felé jár – legalábbis így gondolta 1986-ban!

faludy_ve2.jpg 

„Drága Erzsébet:
még egyszer szívből gratulálok az Arthurról írt cikkedhez (azt hiszem, a róla írt, úttörő esszédhez csatolt örömömről szóló sorokat nem kaptad meg); most került újra a kezembe, Azt hiszem, láttad az Ausztráliában magyarul megjelent, róla szóló emlékkönyvet, hová Orwell, Mikes és mások mellett én is írtam. Az Encounter két számában megjelent Arthurról szóló megemlékezések egyformán silányak voltak. Mikes Gyurka könyve, mint mindig, kedves; de csak anekdóták vannak benne, a lényegről nem szólnak. – Mellékelten küldök vagy 35 verset, illetve versfordítást. Az eddig kész, mintegy 1200 versnek – nem lesz már sokkal több – alig három százaléka; ráadásul buta vagyok, amiért nem jegyeztem fel, mit küldtem el Néked. Nem gondoltam arra, hogy ösztönösen a kedvenc-verseket küldöm majd többszörösen. Még szerencse, hogy sok kedvenc van, már azért is, mert olyan verseket, amelyeket nem szeretek, nem fordítok le.

(…) Tavasz felé lemegyek Dubrovnikba egy hónapra; szeretném Milován Dzsilászt meglátogatni Belgrádban, de félek, kirúgnak Jugoszláviából. Nyaranta mindig fiaméknál járok Angliában és Londonban Mikesnél, Katona palinál, Vizinczeynél. A második unoka addigra meglesz. Egészségi állapotom igen jó – jobb mint tíz éve – és orvosom, Lazarovits Pista (akit Wallenberg húzott ki a tehetvagónból a Keleti pályaudvaron, útban Auschwitz felé) hihetetlen buzgalommal gondoz, elannyira, hogy tüsszögni sem merek, mert ha igen, Eric telefonál neki és 15 perc múlva itt van nálam. Elie Wiesel Nobel díjának rendkivül örültem. Mint tudod, engem is ajánlottak megint. Erre a következő versikét szereztem:

Nobel-díj

Lezüllött az irodalom.
Költő csak nagyritkán akad.
Ott tartunk, hogy már engem is
Nobel-díjra ajánlanak.

(…) Ami pedig az anyagi lesajnálást illeti – igaz, hogy szinte soha életemben nem volt többem, mint szállásra és élelemre való a következő 4 vagy ritkábban 6 hétre és megesett, hogy évekig laktam jóbarát házában – de ez sohasem bántott, már azért sem, mert nem Aczél György döntötte el, hogy mi jelenik meg tőlem; és kora fiatalságomtól nem azt tartottam fontosnak, hogy mit nyomnak ki dolgaimból, hanem azt, hogy mit írok.

(…) Lesznai Anna (ez a Te érdemed) sokszor jut eszembe. Amikor Oberlinben felmentünk a lépcsőn, ahol Jászi tartott egyetemi előadást nyitott ajtók mellett. – «Milyen szépen megtartotta debreceni kiejtését!« mondta Anna elragadtatva. Csak akkor, amikor fölértünk, vette észre, hogy Jászi angolul beszél debreceni kiejtéssel. – Vette-e odahaza valaki már észre a hasonlóságot egy és más téren Szergej Jeszenin és Attila közt? «Egy titkos álmot táplálok magamban – hogy tiszta a szívem – és az őszi szelek takarója alatt – megölök (feldarabolok?) egy embert.« Így Jeszenin. – Ezer dologról kéne még írni, de befejezem. Ölellek szívből – és ölelem mindazokat, akiket nem ismerek – tudod, kikről van szó – és akikre olyan büszke vagyok, tisztára önző okokból, mert megaranyozták életem végét.
Gyurkád”

támogatás
[popup][/popup]