Ha volna két élete…

Ki ne játszott volna el a gondolattal, milyen lenne, ha “volna kééét élete”, s ebben a két (három, sok) életben annyi nőt/fiút szeretne, ahányat tud. Nos, I. B. Singer regénye végig is viszi a gondolatsort, mi történik, ha a döntésekre képtelen főhős, a távolról sem hedonista Herman Broder egyszerre három követelőző feleséggel kénytelen elszámolni.

Forrás: Prae.hu

 

 

I.B. Singer: Szerelmes történet, Egy poligámista regénye, Novella, 2008, ford. Dezsényi Katalin

 

A jiddis nyelvű irodalom amerikai képviselője, I. B. Singer talán jobban ismert novelláiról és meséiről, mint regényeiről, s ennek csupán egyik oka az, hogy az 1978-ban irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett szerző műveit előszeretettel jelentették meg a kelet-európai szocialista kiadók

Singert egyszerre szerethetjük ismerős ká-európaiságáért, fogyasztható történeteiért (az ő regényéből készült pl. a Yentl című film Barbra Streisanddal) és nem túl mélyenszántó, ám azért a szimpla love storyknál eggyel igényesebb szerelmi történeteiért. Ahogy a Nobel-díj indoklásakor megfogalmazódott: „Szenvedélyes elbeszélőművészetéért, mely a lengyel-zsidó kulturális tradíciókban gyökerezik, és univerzális emberi feltételeket hív életre.” Mindez tulajdonképp áll az eredetileg Enemies, A Love Story címen megjelent, és 1974-ben Nemzetközi Könyvdíjjal kitüntetett Szerelmes történet című regényre is.

A történet főhőse, Herman Broder, a második világháborút követően Amerikába menekül lengyel megmentőjével, Jadwigával. A háború alatt Herman egy szénaboglyában rejtőzik el a nácik elől, élete csakis az egykori hűséges cselédlány, Jadwiga jóságán múlik. Hálából Herman Amerikába viszi és feleségül veszi a nőt, aki azonban se angolul, se jiddisül nem beszél, fél a bronxi utcán, fél a járművektől, mind a menekült zsidó, mind pedig az amerikai társadalmon kívül áll. Herman gyakorló paranoiás: ha épp nem nácik elől menekül álmában, állandó rettegésben él az amerikai adóhatóság és az idegenrendészet miatt, folyamatosan listázza a menekülési útvonalakat és a várható legrosszabb végkifejleteket. Munkaidőben egy nagyravágyó rabbi rabszolgája: a rabbi nevében írja elmélkedéseit, tanulmányait a lélek dolgairól. Mindezek mellett szeretőt is tart: Masát még egy német menekülttáborban szedte össze – az életből kiábrándult, ám varázslatos szépségű hitehagyott zsidó nő követi Hermant Amerikába, ahol anyjával közös lakásában a hét bizonyos napjain fogadja a rabbinak dolgozó – de Jadwiga tudomása szerint könyvárusként üzleti úton lévő – férfit. A nem éppen idilli helyzet tovább súlyosbodik, amikor a színen feltűnik Herman halottnak vélt felesége, Tamara. Az asszonyt utoljára Lengyelországban látta Herman, s eddig úgy tudta, a nácik lelőtték őt mindkét közös gyermekükkel együtt. Tamara ezzel szemben jól láthatóan élő személyként lép be ismét Herman Broder életébe: s Jadwigával ellentétben pillanatok alatt megtalálja a helyét az amerikai zsidók között. A három nő közül egyik sem akar lemondani Hermanról, sőt Masa és Jadwiga gyereket is akarnak tőle.

Ez lenne az alaphelyzet, s a további bonyodalmakat és a viszonylag könnyen – vagy mégsem könnyen, döntse el mindenki maga – megjósolható végkifejletet azonban nem árulom el. Ehelyett érdemes szemügyre venni a három nőalakot, akik Herman egy-egy életútját – és megélhetetlen lehetőségét – testesítik meg.

Tamara, a régi feleség a tipikus városi (hős)nő: lengyel értelmiségiek gyermeke, aki hol a cionista eszmék, hol a kommunizmus iránt lelkesedik, ez azonban kevés ahhoz, hogy az otthont valóban otthonossá tegye Herman számára, aki Tamarából egy zsémbes, féltékeny és felszínes alakra emlékszik. Ehhez képest a nő amerikai “feltámadását” követően az abszolút biztos ponttá válik Herman életében: a pillanatok alatt új otthont, életet, hajszínt és munkát szerző asszony még a történet legválságosabb pontján is képes cselekedni. Éppen ő a legéletrevalóbb a három nő közül, aki tulajdonképp megjárta a poklok poklát, munkatábort, oroszországi menekülttábort, elvesztette a gyerekeit, cserébe viszont rátalált a férjére és annak új feleség(ei)re. Tamara az, aki azonnal feltérképezi Herman viszonyait, s igyekszik átláthatóvá és élhetővé szervezni a hétköznapokat.

Masa, a szépséges szerető hasonlóan értelmiségi származék, de belőle (majdnem) minden gyakorlatiasság hiányzik. Láthatóan és hallhatóan az élvezeteknek él, ugyanakkor végletesen kiábrándult, mogorva, csapongó és csapodár. Tipikus csábító és Herman nem is nagyon tud ellenállni neki, de mivel Jadwigához a hála, Tamarához pedig a múlt köti, nem engedi át magát ennek a szerelemnek. Masa ráadásul örökös se-vele-se-nélküle küzdelmet folytat vallási tébolyult anyjával, valamint egykori férjével, s a történetben további múltdarabkák, volt szeretők, új szerelmek bukkannak fel, úgyhogy gyakorlatilag lehetetlenné teszi Herman számára a boldogságot.

S ott van végül a “megmentő”, Jadwiga, a tisztességes lengyel parasztlány, aki azonban rendes zsidóvá képezné magát – szemben az Istentől a borzalmak hatására elfordult Masával és az egykori kommunista Tamarával -, ám ahogy az Singer más írásaiból is kiderül, ez nem is annyira egyszerű feladat egy “siksze” számára. Minél inkább törekszik Jadwiga, hogy Herman igazi társává váljon, annál jobban elidegeníti magától, és mikorra egy család lehetnének, már nem találnak igazán hangot egymással.

Herman a három nő között tipródik, közben a rabbi is szorongatja, és hol a teljes kiábrándultság, hol a vallási révület lesz úrrá rajta. A döntések elől menekülő ember archetipusa azonban nem ébreszt megvetést bennünk, a minden felelősség alól kibújó alak tulajdonképp élőhalottnak tetszik, aki valahol örökre ottmaradt egy szénaboglya közepén. Hiába kap új lehetőség(ek)et az élettől, ahhoz túl érzékeny, túl nárcisztikus, túl csalódott, hogy eltemesse a múlt szörnyűségeit.

Singer regénye végig az irónia, a groteszk és a tragikum határán egyensúlyoz, hol egyik, hol másik szál kap nagyobb hangsúlyt a mesélés során, s e szálakat egy olyan esendő ember tartja a kezében, aki nem arra termett, hogy döntéseket hozzon, ám ettől nemcsak saját életét, hanem a környezetéét is állandó bizonytalanságba taszítja. Ez az alak egyszerre ismerős és életidegen, bizonyos vonásait tekintve “tipikus kelet-európai lúzer”, megint másokat nézve: marslakó. De valamiért mégis ő az, aki működésben tart egy külön világot, éppen ő az, akitől a látszatra telivér nők a megváltást és a szerelmet remélik. Jó lenne, ha azt hihetnénk, hogy az a megoldás, ha valakinek van két élete, de Herman “szerelmes történetét” tekintve ez korántsem tűnik bizonyosnak.