Terrorizmus elleni harc az éterben

Írta: Globusz.net - Rovat: Hírek - lapszemle

A Hezbollah és a Hamász súlyos veszteségeket szenvedett a 2006-os libanoni, illetve a tavaly decemberben indított gázai hadműveletek során. Mark Dubowitz, a Demokrácia Védelmében Alapítvány elnöke és Roberta Bonazzi, a Terrorista Média Elleni Koalíció vezetője azonban arra figyelmeztet a New York-i lap véleményrovatában, hogy az iszlám fundamentalizmus feletti győzelemhez azonban a szélsőséges szervezetek eszméit terjesztő propagandaadókra is csapást kell mérni.

Forrás: Globusz.net / The Wall Street Journal

 

 

A Hezbollah által működtetett al-Manar, és a Hamász által sugárzott al-Aksza csatornák ugyanis tovább működnek, és terjesztik a radikális nézeteket – nem csak a Közel-Keleten, de Európa muszlimjai körében is.

Pedig az al-Manart az Egyesült Államok 2006 óta terrorista szervezetként tartja számon, és az EU még korábban, már 2004-ben gyűlöletkeltőnek ítélte a csatornát, aminek hatására az európai műholdak be is szüntették sugárzását. Az szaúdi Arabsatnak és az egyiptomi Nilesatnak köszönhetően azonban továbbra is eljut Európába a csatorna műsora. Így fordulhatott elő, hogy 2006-ban, az dán karikatúrabotrány kirobbanásakor Naszrallah, a Hezbollah vezetője mozgósíthatta az európai muszlimokat.

A Hamászt ugyan az európai országok és az Egyesült Államok is terrorista szervezetként tartják számon, a francia Eutelsat mégis sugározza a szervezet adóját, az al-Akszát, amelyen a fundamentalista szélsőségesek rendszeresen öngyilkos merényletekre szólítják fel a muszlimokat.

Dubowitz és Bonazzi szerint az EU-nak mielőbb fel kellene lépnie az uszító, és az európai muszlimokat radikalizáló propagandaadók betiltása érdekében. A francia médiahatóság már tavaly decemberben felhívta az Eutelsat figyelmét, hogy az al-Aksza sugárzása ellentétes a francia médiatörvénnyel. Az Eutelsat azonban – egy műhold kivételével – egyelőre nem vette le az adót a sugárzási listáról.
 

[popup][/popup]