Hamis megbélyegzés

Két héttel a különös események után már föl lehet tenni a kérdést: mi is történt valójában Miskolcon (majd ennek nyomán az országos politikában és a médiában)? A városi kapitány beszámolt a sajtónak a rendőrség kéthavi munkájáról, a közbiztonság helyzetéről.

2009. február 14.

Debreczeni József / Népszabadság

Ennek során közölte: minden földerített erőszakos közterületi rablás elkövetője cigány származású volt. Kijelentése hatására (országos politikai döntés nyomán) még aznap más beosztásba helyezték; majd (a helyi társadalmi és politikai erők példátlan összefogását követően) visszaállították posztjára. Az elmozdítás mögött “erkölcsi indokok”, kisebbségi jogvédő elvek, antirasszista törekvések álltak; utóbbiak képviselői szerint ezek szenvedtek vereséget a helyi rasszista összefogás ellenében.

Meggyőződésem, hogy az a paradigma, amely a miskolci polgárok, a szocialista polgármester, a teljes helyi MSZP, az SZDSZ (!), a Fidesz, a KDNP, a Jobbik, a Magyar Gárda, a Gój Motorosok plusz a megyei cigányvajda (!) rendőrkapitány melletti kiállásának közös nevezőjét a rasszizmusban véli megtalálni, alkalmatlan az események leírására. Sőt: hamis. Amit igazol, hogy hamis eszközökkel (is) dolgozik. Nem akárhol: a Népszabadság és a Népszava előző heti írásaiban. (Jelzem: terjedelmi okból mellőzöm a filológiai pontosságú hivatkozásokat, továbbá a jobboldali média egy részét elöntő szennyes raszszista árral sem foglalkozom – az utóbbihoz való viszonyom nem lehet kérdéses.)

Hamis eszköz az állandó jelzővel való megbélyegzés. Ismétlődően “romaszámláló” kapitányként emlegette Pásztor Albertet a hír műfajában (!) a Népszabadság (Nyusztay Máté). Pedig az utcai rablásoknál nem kellett számolni, csupán konstatálni a tényt: minden elkövető roma volt. “Faji alapú kartotékját magáncélra vagy a rendőrség keretei között vezeti-e?” – kérdezte Gusztos Péter, holott nyilvánvaló volt: nincs kartoték, csak egy szembeötlő, drámai tény van.

A balliberális véleménymondók visszatérő hivatkozása volt, hogy a rendőri munka során származásra utaló adat rögzítése tilos, ilyesminek semmi relevanciája nincs a bűnüldözés szempontjából: csak rasszista indíték állhat mögötte. Kállai Ernő kisebbségi ombudsman szerint a rendőrségnél még körözés kiadásakor is tilos az etnikumra utaló megjelölés (például a “cigány elkövető”) használata. Ha így van, akkor ez (sajnos sokszor) nehezítheti a bűnözők (akár veszélyes gyilkosok) elfogását (gondoljunk a veszprémi esetre). Az elv doktriner alkalmazása nemcsak a kriminológia, de a segélyezés területén is káros. A múlt heti HVG-ben olvasható, hogy a szóban forgó “adatvédelmi dogma miatt nincs olyan adatbázis, amely alapját képezhetné azoknak az intézkedéseknek, amelyek a cigányságnak a magyar társadalomba való beilleszkedését segíthetnék elő”. Ez abszurd! Csodálkozhatunk-e, hogy az elmúlt évtizedben e célra elköltött 120 milliárd forint az Állami Számvevőszék szerint semmilyen érdemi eredményt nem hozott?

A magam részéről azon is csodálkozom, hogy ha nincs ilyen statisztika, akkor milyen alapon írja Uj Péter: “szociológiai tény, hogy az azonos szociális helyzetű cigányok és magyarok bűnelkövetési statisztikáiban nincs komoly különbség”? Írja ezt is: “nem igaz, hogy a cigányság mint etnikum… genetikai hajlamot hordozna bármilyen bűnös cselekedetre”. Ebben egyetértünk: engem is taszít minden efféle: “a vérükben van”, “a génjeikben hordozzák” stb. (Van egy négyéves kisfiam. Tüneményes esze, erős akarata a legnagyobb reményekre jogosít. De ha két kilométerre tőlünk, az Avas egyik lepusztult lakásában cseperedne, húsz-harminc nyomorgó, iskolázatlan, elvadult felnőtt és gyerek között, olyanná válna, mint ők, talán bandavezér lenne belőle.) Csak azt nem értem, mi köze Uj Péter kijelentésének a Pásztor Albertéhez: az elmúlt két hónap felderített utcai rablásait cigányok követték el Miskolcon? Honnan veszi a bátorságot (úgy értem: erkölcsileg), hogy leírja: ez az általa megfogalmazott genetikai tételt sugallja? S még ezt: Pásztor kapitány “buta”, “rasszista” vagy “sötét politikai játszma szereplője”.

A Népszabadság és a Népszava publicisztikáiban felzengő jogvédő kórus majd minden tagja hamis kezdőhangról indítja a maga szólamát. A hangképzés technikája a legtisztábban Dési Jánosnál érhető tetten (Rasszista nagykoalíció): “Miért nem mondhatja, amit mondott a rendőrkapitány: mert a minden bűnöző = cigány képlet [ez már hamis! – D. J.] könnyen megfordítható a minden cigány = bűnöző formulára.” Dési rögvest meg is fordítja! Ahogy a többiek is, majd kellő morális felbuzdulással elítélik a saját szövegeiket – s vele a kapitányt! A Charta fölhívása visszafogottabb: ők a “rasszista ízű beszéd” formulát használják, ami határeset, hisz ízlelések és pofonok tényleg különböznek.

Tóth Ákos szerint “Pásztor valójában cigánybűnözésről beszélt”. Hacsak úgy nem. A Magyar Helsinki Bizottság társelnökében a kijelentés “azt a benyomást kelti, hogy ezek az emberek azért követnek el rablásokat, mert cigányok” Nos, ez esetben a hiba nem a kijelentésben, hanem a benyomottban van. A Társulás a Cigány Méltóság Védelméért felhívása a miskolci kapitány esete nyomán előállt “emberi jogi válságról” értekezik. “A cigánybűnözés gyalázatos igéit hirdető főrendőr… félre nem érthetően cigányellenes, rasszista kijelentéseiről”! Hogy Pásztor sugallata szerint: “a bűn melegágya az öröklött vérben van”. Ez már esztelenség; már-már hitványság.

Krémer Balázs (A hatalom barbarizálódása) úgy véli, a miskolci kapitány “a cigányok bűnözői etnikai karakteréről” beszélt. És ha el is fogadjuk, “hogy a cigányok közt nagyobb a bűnelkövetők aránya…, abból sem következik, hogy a cigány származás oka lenne a bűnelkövetésnek”. De ki mondott ilyet? Pásztor? Dehogy: Krémer! Aki odáig megy, hogy “a rendőrök előszeretettel töltik idejüket a romák körében” [persze, imádják, ha kétszázan doronggal és baltával fogadják őket! – D. J.], mert “kevéssé profik a nagyobb… bűncselekmények felderítésében…, ám ezt ellensúlyozandó” a kicsiket “a cigányok nyakába varrják”. Pásztor “maga ismerte be, hogy a… jogszabályok figyelmen kívül hagyásával irányítja beosztottjait”. [?] Pedig “a köz szolgáinak nem szabad a közjogra fittyet hányó önkényúrrá válniuk egy jogállamban”. Végül: “az állami, fél állami és államon kívüli erőszak a bűnbaknak kikiáltott csoportok ellenében a történelemben egyetlen perspektivikus megoldást ígért: a végső megoldást”. Endlösung! A Pásztor Auschwitz felé tereli a nyájat! Ezt lehozta a Népszabadság. Meg ezt is: “az államhatalom képviselője büntetlenül követhet el rasszista lázítást…, ezzel Magyarország hivatalosan is megszűnt demokratikus európai állam lenni” (Bodansky György).

Idézhetném Simicska Lajos (más összefüggésben mondott, ám ideillő) bon mot-ját egy bizonyos alkotmányos jogról. Végül is szólásszabadság van. De a közhivatal viselőjére más normák vonatkoznak. Egy országgyűlési biztos nem engedhetne meg magának ilyen egzaltált mondatokat: “a rendőrök a jövőben csak a cigányok közt fogják keresni a bűnözőket? Hisz minek máshol, ha az összes bűncselekményt ők követik el… Lassan már a gazdasági válságért is a romák lesznek az első számú felelősek… Az agonizáló rendőrség egyik utolsó, összeomlás előtti stációjának vagyunk a tanúi.” Persze, Kállai Ernő is Pásztor hamisan interpretált kijelentéséről startol (és a kérdező újságíró nem korrigálja).

A miniszter viszont higgadtan, felelősen beszél: “Eddig a romák és nem romák együttélése során tapasztalható feszültségek kapcsán… képmutató módon jártunk el. A rendőrségnek az eredményes bűnmegelőzési és bűnüldöző tevékenység érdekében meg kell ismernie minden olyan körülményt, ami a bűnelkövetést, az áldozattá válást, a bűncselekmény megtörténtét befolyásolhatja… A személyes körülményeket, a foglalkozást, a lakóhelyet…, akár az etnikai hovatartozásból eredő speciális viszonyokat is. Mindezekről… beszélni nem ördögtől való, mert így érthetjük meg a társadalmi folyamatok és a kriminalitás közötti összefüggéseket.”

Na végre! Ezek az összefüggések nem faji jellegűek, hanem kulturálisak, illetve szubkulturálisak. Csak egyetlen mondat a hevesi cigány kisebbségi önkormányzat elnökétől, miután több százan támadtak rá a körözött bűnözőket kereső rendőrökre: “a cigányság egyik ősi törvénye, hogy senkit sem ťdobnak felŤ, az árulót ugyanis kiveti magából a közösség”. És egy idézet Tony Blairtől, Angliából, ahol (akár az USA-ban) a bűnügyi nyilvántartás része az etnikai hovatartozás regisztrálása: “Nem a szegénység, hanem egy jól körülírható fekete kultúra áll a szaporodó bandabűnügyek, késelések hátterében. Szemellenzősség lenne a problémát… csupán szociális eredetűnek tekinteni, hisz… gyökerei a fekete közösség létformájában vannak… Ez a probléma a fekete közösség egy részét érinti, és hagyjuk abba azt, hogy a politikai korrektségre hivatkozva úgy teszünk, mintha a két dolognak nem lenne köze egymáshoz.”

Ha ezt – idézett szavai szerint – Draskovics is tudja, akkor miért mondja: “egyetlen rendőr sem tehet olyan nyilatkozatot, amelyben bűnösként nevez meg valamely társadalmi csoportot. Az is elfogadhatatlan, hogy a szavaiból effélére következtethessenek…, nem teheti…, hogy a géplakatosok által elkövetett bűncselekményeket csokorba szedi, majd kimondja: a géplakatosok bűnözők.” De a kapitány nem mondott ilyet: se a géplakatosokról, se a cigányokról! Ha a miniszter szerint elfogadhatatlan, hogy a szavaiból effélére következtessenek, akkor ne következtessen! Mert tényleg elfogadhatatlan – tőle különösen. Neki politikai védelmet kellene nyújtania a bűnüldözés munkáját kiválóan végző rendőrnek. Ha kell, a felvilágosodás óta kialakult polgári vitakultúra elemi szabályairól megfeledkező jogvédőkkel szemben is! Akik tudhatnák: igaz célért hamis eszközökkel harcolni nem lehet.

Abban igazuk van, hogy a cigányellenes indulatok nőnek, eszkalálódnak. Brutális nyíltsággal tombol a rasszista gyűlöletkeltés. Rasszisták repültek rá a kapitány melletti demonstrációra is. De tévednek, ha az egészet a (helyi) társadalom rasszizmusából akarják levezetni – ahogy teszik.

A Népszavában Várkonyi Tibor az esetből ezt a tanulságot vonja le: “van olyan tömeg, amely… vevő a primitív cigányellenességre. Amely hajlandó általánosítani…, nem érdeklik a tények, közömbös a valóság iránt, rögtön kövezd meg-et kiált”. (A tények, láttuk, másokat se igen érdekelnek.) Tóth Ákos szerint “igény mutatkozik az ország bizonyos szegleteiben arra, hogy elverjék a port a romákon”. A helyiek szerint: aki nem itt él, könnyen beszél. Révész Sándor ezt így értelmezi: “aki ragaszkodik önsorsrontó indulataihoz, és idegesíti mindenféle összetettebb érvelés, mondhatja, hogy a távol élő fogja be a száját”.

Szerintem nem erről van szó. Hogy miről, azt szintén a Népszabadságból tudom, ami – ha véleményként nem is – a riport műfajában (Romhányi Tamás) fontos adalékokkal szolgált a kialakult helyzet megértéséhez. (Hogy magam Miskolcon élek, annak nincs jelentősége: nincsenek személyes tapasztalataim.)

“Tömegesen jelentek meg az együttélés normáit nem ismerő, agresszíven viselkedő családok a miskolci Avas lakótelepen. Sokszor húszan, harmincan költöztek be egy- plusz két félszobás lakásokba… A gyerek a hetediken kint az erkélyen pisil… Kukázó életmódot folytató népes família: amit találtak, fölvitték a lakásba. A lépcsőházban megjelentek a csótányok… Este közös tömbházi kényszerszórakozássá vált a zenehallgatás. Ha valaki szólni mert a hangoskodás vagy a szemét miatt, legalább féltucatnyi ordító férfi vette körül válogatott fenyegetéseket ordibálva… A földszinten van néhány garázs, köztük a körzeti orvosé. Rendszeresen odaparkoltak elé. Amikor szóvá tette, hogy esetleg sürgős esethez kell kimennie, öten ugrottak neki: hogy merészel rájuk szólni. És csak azért is elállták a bejáratát… Olyan házat is találunk, ahol… a tízemeletes panelban csaknem mindenki a Fészekrakó program segítségével érkezett…, ahol már csak hét ťrégiŤ tulajdonos lakik….” A miskolciak egy részét tehát nem “az összetettebb érvelés idegesíti”. De az indulataik valóban önsorsrontók lehetnek. Ezért szeretnék, hogy ne a gárda – röhej! -, hanem a rendőrség védje a biztonságukat. Két napig úgy érezhették, az állam cserbenhagyta őket. Az ország számos helyén érzik így.

Petri Lukács Ádám úgy véli, a kialakult helyzetben “az volna ideális, ha… a politikai pártok egymást túllicitáló toleranciakampánnyal készülnének az EP-választásokra”. Amit ő ideálisnak tart, annak a valóságoshoz alig lehet köze. A balliberális jogvédőknek Miskolcon nem a rasszizmussal, hanem az utóbbival kellett (volna) elsősorban szembesülniük.

Czene Gábor régebbi írásának egy mondata is alkalmas a történtek leírására: “A kőkemény rasszizmus és az emberjoginak álcázott lózungok közti űrben megtelepedett a tévhitekkel kevert bizonytalanság”.

A miskolci kapitány ebben az űrben veszett el két napra. Ő szerencsére megkerült, de a történet hosszabb távon – és országosan – aligha végződik majd happy enddel. A szóban forgó űr két partján egymást erősítő buzgólkodók ugyanis Erős Kéznek készítik elő a terepet.

Az egyik oldalon akarva, a másikon akaratlanul.