Jobbra át – mire szavazott Izrael?

Írta: Seres László - 2009-02-11 Rovat: Hírek - lapszemle

Elsõ pillantásra három gyõztese is van az elõrehozott választásoknak Izraelben: a Kadima és a Likud is úgy látja, kormányt alakíthat. A szélsõjobb is örülhet, hiszen harmadik erõvé vált. Világos az is, ki az egyértelmû vesztes: a baloldali Munkapárt, amely máris jelezte: nem kíván semmilyen koalícióban részt venni. A választásra egyértelmûen rávetült a lezáratlan gázai háború és az iráni fenyegetés árnyéka.

Tzipi Livni

Paradox módon két, fej-fej mellett végzett párt is koalíciós tárgyalásokat kezdett, pontosabban együttmûködési lehetõségek után tapogatózott egy olyan választás után, melynek eredményeként – elvileg – bármelyikük gyõzhet. Cipi Livni külügyminiszter Kadima pártja 28, fõ riválisa, a Benjamin (“Bibi”) Netanjahu vezette Likud 27 mandátumot nyert a 120 tagú Kneszetben (nagy meglepetésre egyébként, hiszen a párt egészen az utolsó napig vezetett a közvélemény-kutatások szerint).

A választás éjszakáján a Kadima aktivistái természetesen örültek a gyõzelemnek, de az örömbe erõs visszafogottság is vegyült, nem alaptalanul. Simon Peresz államelnöknek ugyanis a szokásjog alapján a legerõsebb párt vezetõjének kéne adnia a kormányalakítási megbízást, ám ha kiderül, hogy erre 42 nap alatt képtelen, akkor bizony a második helyezett alakíthat koalíciót – márpedig akkor jön Netanjahu a Lieberman vezette szélsõjobboldali Iszrael Béténu (Izrael az Otthonunk) párttal.

Baloldali önkritika

A választás legnagyobb vesztese, a 13 képviselõjével a negyedik helyre szorult baloldali Munkapárt ugyanis õszintén elismerte, hogy választói nem akarták õket kormányon látni. “Nincs olyan forgatókönyv, amely szerint részt vennénk egy koalícióban” – nyilatkozta Shelly Jakimovics képviselõ a The Jerusalem Postnak. “Ellenzékben kell maradnunk, ideológialiag érettebbé kell válnunk, és megerõsödve, hiteles kormányzati alternatívaként kell visszatérnünk” – jelentette ki. Juli Tamír baloldali oktatási miniszter is megerõsítette: “fájó csapást szenvedtünk el, jobban figyelnünk kell a választóinkra”.

Nem véletlenül, de valószínûleg hiába javasolta a balliberális Ha’aretz szerkesztõségi cikkében, hogy “a béke kedvéért” egyesüljön a Munkapárt a Kadimával, és alkossanak egy 40 fõs, stabil centrum-frakciót a Kneszetben.

A két párt között kevés az ideológiai különbség, az Olmert-kormányban is minden alapvetõ kérdésben egyetértettek. A lap szerint a lépéssel befolyásosabb lenne a békéért területeket is átadni kész, Szíriával is megegyezést keresõ irányvonal, szemben a kompromisszumokra képtelen jobboldallal, amely könnyen izolálná Izraelt a világban.

Ha Cipi Livni kormányt akar alakítani, 61 fõs többséget kell biztosítania a parlamentben, és bár Livni a jobboldaltól a szélsõjobbig már mindenkit felszólított a csatlakozásra, valójában kevés az esélye a kormányzásra.

Netanjahu borítékolhatóan nemet mond, de ha a Munkapárt történetesen mégis belemenne egy koalícióba, a Kadima akkor is rá lesz utalva a sokak szerint nyíltan rasszista, arabellenes szélsõjobboldali politikus, Avigdor Lieberman hihetetlenül megerõsödött, 15 mandátumot szerzett Iszrael Béténu pártjára.

Ki ez az ember?

Az 50 éves ultranacionalista telepes politikai csillagának emelkedését az eredményezte, hogy az izraeli zsidók növekvõ bizalmatlansággal néznek az ország arab kisebbségére. A távozó kormány nem ért el haladást a palesztinokkal folytatott megbékélés ügyében, s a lakosság egyes csoportjai áhítozni kezdtek egy keménykezûnek mutatkozó politikai vezetõ után.

Avigdor Lieberman elképzelése szerint újra kellene rajzolni az ország határait úgy, hogy a nagyrészt arab lakta térségek a zsidó államon kívülre, palesztin fennhatóság alá kerüljenek. Azokat az arabokat, akik ezek után is a zsidó állam területén maradnának, hûségesküre kellene kötelezni, s aki nem lenne hajlandó letenni az esküt, azt megfosztanák szavazati jogától és eltiltanák minden közhivatal viselésétõl. Sokan rasszizmussal vádolják, de leperegnek róla a vádak. (MTI)

Ez a vágyuk

Lieberman azonban elsõ pillanattól kezdve közölte: nemcsak õ, de az egész jobboldali tábor gyõzött. “Jobboldali kormányt akarunk. Ez a vágyunk, nem titkoljuk” – nyilatkozta a Netanjahu és Livni által is koalícióra hívott politikus-üzletember (aki nagyrészt az izraeli orosz közösségnek köszönheti választási sikerét), hangsúlyozva: ragaszkodni fognak prioritásaikhoz, a határok érinthetetlenségéhez, Izrael zsidó államként való megmaradásához és a terrorizmus elleni harchoz.

“Nem járulunk hozzá egy olyan politikához, amely a helyén hagyja a gázai Hamász-kormányt” – erõsítette meg Lieberman, aki egyébként Netanjahu 1996-os választási kampányának volt a fõ szervezõje. Ez leginkább Netanjahu kampányígéretére rímel: Izrael nem hagyhatja helyén a terrorista kormányt, meg kell döntenie a Hamász-rendszert. Hiába hangoztatta Livni a választás éjszakáján, hogy Liebermanék pártja “természetesebb szövetségesük”, mint a Likud, nyilvánvaló, hogy a szélsõjobb nem csatlakozik azokhoz, akik “félbehagyták” a gázai hadjáratot.

Netanjahu kedd éjjel (formálisan) elszenvedte a második helyezettnek járó presztízsveszteséget, ám helyzete lényegesen könnyebb Livniénél. Bár korábban még “nemzeti egységkormányt” helyezett kilátásba (a Kadimával és a Munkapárttal), ma már elég, ha Liebermannal és néhány kisebb jobbos párttal megállapodik. Nem kizárt, hogy betartja választási ígéretét, és “fontos miniszteri posztot ajánl” a szélsõséges politikusnak.

Mi változik?

Netanjahu “hardcore” külpolitikáját enyhítheti másik prioritása (amire kevesen figyeltek a jellegtelen választási kampányban), hogy ti. nagyobb prosperitással kéne segíteni a West Banket (a ciszjordániai palesztin területeket), és így Mahmúd Abbász elnököt. Ily módon egyébként létre is hozhatják azt a palesztin partnert, akivel tárgyalhatnak. “Izraelnek javítania kell a palesztinok napi életén, különösen a gazdaságukat kell gyorsan fejleszteni. Ez nem oldja meg ugyan a konfliktust, de olyan környezetet teremthet, amelyben sikeresebbek lehetnek a tárgyalások” – írta a szabadpiac híveként ismert politikus programjában.

Kérdés, mennyire módosul érdemben a zsidó állam külpolitikája, hiszen a választás egy nagyon érzékeny nemzetközi helyzetben zajlott le: miközben Izraelben sokan elégedetlenkednek a Gázában elért törékeny eredmények, tûzszüneti ígéretek miatt, az Obama-adminisztráció épp a minap jelentette be, hogy hónapokon belül érdemi tárgyalásokat kezd a libanoni és gázai terroristákat is támogató, nukleárisan fegyverkezõ, Izraelt folyamatosan megsemmisítéssel fenyegetõ teheráni vezetéssel.

Márpedig bármennyire erõsködik is Netanjahu, hogy meg kell akadályozni Irán atomfegyverhez jutását, nagyon figyelnie kell arra, nehogy elidegenítse magától az új amerikai vezetést. Számos globális tényezõ tehát erõsen behatárolhatja egy új izraeli külpolitika lehetõségeit.