Lengyel zsidó ízek a Nagydiófa utcában

„Már kisfiúként zenéltem, mindig zene vett körül. Játszottam gettóban, játszottam koncentrációs táborban is, amikor a krematóriumok teljes gőzzel dolgoztak, és amikor leszállt a füst, akkor egyedül maradtam, és azt mondtam magamban, hogy ennek a zenének élnie kell, és látják, él ma is – mesélt életéről a Szombatnak az „utolsó klezmer”, vagyis Leopold Kozlowski.

 Egy zsidó könyvesbolt megnyitójára jött Budapestre, ahol A legszebb zsidó dalok és dallamok című könyvét és Az utolsó klezmer című lemezét dedikálta. A nyolcvankilenc éves zenész életéről Yale Strom amerikai rendező forgatott nagy sikerű dokumentumfilmet Az utolsó klezmer címmel, 1994-ben. A film nyomán világhírnévre szert tett, Maestro Kozlowski-ként is ismert zenész Spielberg filmjében, a Schindler listájában is közreműködött, nem csak szereplőként, hanem a gettóban és a koncentrációs táborban játszódó részek zenei konzulenseként.

A lvovi konzervatóriumban és a krakkói zeneművészeti főiskolán tanult, zeneszerzőként és zongoristaként is elismert Kozlowski így emlékezett az amerikai rendezővel való közös munkára: „Én mondtam, hogy nem vagyok színész, de Spielberg ragaszkodott hozzá, hogy szerepeljek, s azt mondta, csak magamat adjam. Voltak nagyon nehéz jelenetek, mert én magam is túlélő vagyok, nagyon sok emlék visszajött. Igazából nem is kellett rendezni engem ebben a szerepben, az életem volt a rendező. Azt mondják, kétféle film létezik: az egyiket megrendelésre, a másik fajtát belső késztetésre készítik. Spielberg filmje ez utóbbiak közé tartozik. Bár ő nem élte át ezt az egész szörnyűséget, de megérezte a lényegét: forgatás közben  láttam, hogy bizonyos jelenetek után visszavonult, beült a kocsijába és átélte, feldolgozta magában azt a jelenetet, aztán visszajött-e s folytattuk a munkát.”

Kozlowski, aki egykor a jiddis nyelvű darabokat játszó varsói zsidó színház vezetője is volt, a mai napig  rendszeresen tanít. Kenyából, Amerikából, Németországból is jönnek tanítványai, és zenél, illetve zsidó színházi programokat szervez a krakkói Klezmer Házban (Klezmer Hoist), melyet az egykori mikve épületében nyitottak egy szállodával és könyvesbolttal együtt. Annak idején Varsóban – mesélte Kozlowski – a zsidó színház mellett jiddis iskola is működött, ahol a lengyel színészek a nyelvet megtanulták, mivel 1968-at követőena Lengyelországban a háború után megmaradt zsidóság szinte teljes egészében elhagyta az országot. A darabokat is inkább turistáknak és lengyeleknek játszották – egyébként szinte mindig telt házzal – mégpedig úgy, hogy a jiddis szöveg fordítását fülhallgatóval követték a nézők. Kozlowskit nemrég felkérték egy Los-Angeles-i  Klezmer Akadémia alapítására és vezetésére is, amit az idős zenész csak akkor vállalna el, ha Krakkóban működhetne. Arra a kérdésre, hogy mit jelenthet a klezmer zene a világ távoli részéről érkező zenészeknek, Kozlowski azt mondta: ez a zene a szívből jön, nem lehet lekottázni, nem lehet ugyanazt a dalt kétszer ugyanúgy eljátszani. Ebből a  szempontból nagyon hasonló a cigány zenéhez – amit igen jól ismer, hiszen több mint tíz éven át vezetője volt egy roma zenekarnak. Arról is beszélt, hogy a klezmer zenére mindig hat az adott ország népzenéje is, így más a Magyarországon, Lengyelországban vagy Oroszországban játszott klezmer. „Ez a zene az emlékezés zenéje, történeteket mesél: mint például annak a Moritz nevű cipésznek a történetét, aki egy pincében dolgozva az ablaka előtt elhaladó cipők kopogásából mindig megismerte a saját maga által készített darabokat, s annak örült legjobban, amikor szombatonként a rabbi lépteit hallotta. Egy napon aztán nagyon kellemetlenül kopogó lépteket hallott: a Gestapo jött érte, hogy elvigyék.”

*

A Krakkóban már két könyvesboltot is működtető Austeria Kiadó lengyel vezetője Wojciech Ornat is Budapesten járt a Nagydiófa utcai könyvesbolt megnyitóján. Az elsősorban idegen nyelvű, főleg angol, de héber, francia, német és jiddis nyelvű kötetek mellett magyar könyveket is kínáló bolt tulajdonosa elmondta, hogy reméli, ez a bolt is segít majd abban, hogy Budapesten is a krakkóihoz hasonlóan pezsgő zsidó kulturális élet legyen. A kiadó szerint a jiddis nyelv egyfajta „lingua franca” volt  a régióban,  s a nyelv egykor betöltött fontos szerepét varsói példával magyarázza: a háromszázezres zsidó lakosságnak egykor otthont adó városban volt idő, amikor ötven különböző, jiddis nyelvű napilap jelent meg „Lengyelországban egyre kevésbé van antiszemitizmus” – állítja Ornat, s hozzátette, hogy ez  Jan Tomasz Gross, Amerikában élő lengyel történész néhány éve kiadott könyvének is köszönhető, mert Jedwabnei pogromot ismertető,  Lengyelországban igen viharos fogadtatást megélt mű elsőként szembesítette a lengyeleket valós történelmi múltjukkal.

 

Horn Gabriella