A 18-24 éves korosztály 74 százaléka származik vegyes házasságból

Írta: Szombat - Rovat: Hazai dolgaink

Két részlet Kovács András, Barna Ildikó (szerk.): Zsidók és zsidóság Magyarországon 2017-ben. Egy szociológiai kutatás eredményei c. tanulmánykötetéből.

4.1. Vallási-származási homogenitás

A háború előtt, illetve a háború utáni 5–6 évben születetteknek még több mint négyötöde olyan családból származott, ahol mind a négy nagyszülő zsidó volt. A vegyes házasságok növekedésével együtt ugrásszerűen megnőtt a heterogén származásúak aránya: az 1950-es években és az 1960-as évek legelején születetteknek egyharmada, az 1960-as években és az 1970-es évek legelején születetteknek pedig már a fele tartozott ebbe a csoportba. Érdekes azonban megjegyezni, hogy a 35–44 éves korosztályban valamivel kevesebb heterogén származásút találunk, mint az 45–54 évesek körében. Ennek a magyarázatára csak hipotéziseink lehetnek. Elképzelhető, hogy csak véletlenről van szó. Magyarázat lehet az is, hogy a 35–44 évesek szülei nagyobb részt közvetlenül a háború után született, nagy létszámú generációhoz tartoztak, így gyermekeik korcsoportja is viszonylag nagy volt, és ezért ebben a korcsoportban könnyebb volt zsidó társat találni. A kérdezés időpontjában 25–34 évesek esetében azok aránya, akinek legfeljebb két nagyszülője zsidó, 62 százalék, a legfiatalabb korosztály esetében pedig 74 százalék volt. Látható tehát, hogy a heterogén származásúak arányának növekedése az 1999-es vizsgálat után is folytatódott.

6.2. Vélemények a vegyes házasságról

A kérdezettek 61 százaléka úgy gondolja, hogy a házasság szempontjából semmi jelentősége sincs annak, hogy valaki zsidó vagy nem az. A kérdezettek egyharmada szerint jó lenne, ha minél több vegyes házasság köttetne zsidók és nem zsidók között. Érdekes, hogy erre a kérdésre a kérdezettek valamivel több, mint egynegyede nem tudott vagy nem akart választ adni. A válaszadók közel egyharmada (30%) értett egyet azzal, hogy a vegyes házasságok veszélyeztetik a zsidóság fennmaradását. Azonban azt már csak a megkérdezettek 13 százaléka gondolja, hogy az ilyen házasságokat jobb lenne elkerülni, és csak 7 százalék véli úgy, hogy zsidók és nem zsidók szokásai annyira különböznek egymástól, hogy úgysem tudnának tartósan együtt élni. 1999-hez képest kevesebben gondolják, hogy a vegyes házasságok veszélyeztetik a zsidóság fennmaradását, illetve hogy jobb lenne kerülni azokat.

A különböző korcsoportok közül a legfiatalabb, 18–24 éves korosztály a legelfogadóbb a vegyes házasságokkal kapcsolatban, és a legkisebb mértékben ért egyet az ilyen házasságokat különféle okokból elutasító kijelentésekkel. A legidősebbek viszont az átlagosnál gyakrabban értenek egyet ezekkel. Affiliáció és a tradícióhoz való viszony szempontjából egyértelmű a helyzet. A nem affiliáltak, valamint azok, akiknek az életében sem most, sem a múltban nem játszottak szerepet a hagyományok (vagy csak szimbolikusan voltak jelen), sokkal elfogadóbbak a vegyes házasságokkal kapcsolatban. Az affiliáltak, valamit a tradíciókhoz visszatérők, vagy a tradícióőrzők azonban sokkal nagyobb arányban gondolják, hogy a vegyes házasságok veszélyt jelentenek a zsidóságra, így azokat jobb elkerülni, sőt az átlagoshoz képest többen vélekednek úgy, hogy egy ilyen házasság nem is lehet tartós.

[popup][/popup]