Zsidók, démonok és zsidó démonok

A Talmud nem csak nőknek című, havonta jelentkező előadássorozat ezúttal a zsidó démonológia világába ígért betekintést.

Noha a Tóra, és általában a zsidóság kapcsán ritkán gondolunk démonokra, a téma ennek ellenére – vagy éppen ezért – rendkívül népszerűnek bizonyult, és a MÜSZI nagytermébe meghirdetett előadásra pár nap alatt elfogyott az összes hely.

Az első előadást Büchler Tamás tartotta, aki tanulmányait a Rabbiképzőn kezdte, de aztán inkább az ELTE jogi karát végezte el, hogy aztán zsidó közösségfejlesztéssel kezdjen foglalkozni. Büchler előadásának címe Gólem és Barátai – Kis zsidó szörnyhatározó volt, és ennek megfelelőn igyekezett átfogó képet adni arról, hogy milyen földöntúli lényekkel találkozhatunk a Tórában illetve a Talmudban.

De miért hallunk keveset a zsidó démonokról? – tette fel a kérdést a közönségnek az előadó. Nos azért, mert a Bibliában – más közel-keleti népek történeteihez képest – eleve kevés démon van. A bibliai idők után, ahogy egyre inkább monoteistává vált a zsidóság, úgy lett egyre kevesebb helyük a valahol az istenek és emberek között elhelyezkedő lényeknek. Moses Maimonidész (Rámbám) a XII. században, amikor minden tele volt babonákkal egyenesen odáig ment, hogy azt állította: a Tórában minden démonokra tett utalás pusztán metafora, és ezzel megszabadította a zsidókat démonaiktól. Később aztán a zsidó felvilágosodás (hászkálá) is a világi tanulmányok, a racionalizmus felé fordította a zsidókat, ami szintén nem kedvezett a manóknak, angyaloknak és a hozzájuk hasonló lényeknek. Ez a hozzáállás a mai napig nagyon erős a „hivatalos” zsidóság részéről: amikor Tamás még az ORZSE-n a zsidó okkultizmusról szeretett volna dolgozatot írni, tanárai egyszerűen nem engedték meg neki, hogy a témával foglalkozzon. Ennek ellenére úgy tűnik, később mégis elmerült a témában, mert elkezdtük sorra venni, milyen démonokkal, manókkal és egyéb sötét lényekkel találkozhatunk a Talmudban.

 

Dybbuk, ibbur és gilgul

Először is ott vannak a vándorló lelkek (1. Sámuel I. 16), akik valaha emberek voltak, ám életük során történt velük valami, ami miatt haláluk után másik testbe költöztek. A leghíresebb vándorló lelkek a dybukkok, akiknek népszerűségéért a popkultúra is igen sokat tett, hiszen a róluk szóló szövegek kitűnő horror-alapanyagnak bizonyultak Hollywood számára (lásd például a Coen testvérek Egy komoly ember című filmjét, a Matisyahu főszereplésével készült Démoni Dobozt, de a második világháború előtti leghíresebb jiddis filmnek is Der Dybbuk volt a címe). A dybbukok ugyanis valaha emberek voltak, de életükben valami olyan förtelmes bűnt követtek el, hogy nem kerülhettek be a Gyehennába. Lelkük így test nélkül a Földön rekedt, és olyan testek után kutatnak, melyet megszállhatnak. A dybbukok olyan testet szállhatnak meg, melynek gazdái – hozzájuk hasonlóan – szintén szörnyű bűnt követtek el, vagy az illető épp nagy érzelmi változáson megy keresztül: házasodni készül, esetleg terhes. A dybbuk történetek főleg a lengyel zsidó folklórban népszerűek, ahol a vándorló dybbukok leginkább zsidó lányokat vagy asszonyokat szállnak meg. Ha valakit megszállt egy dybbuk, azt rögtön fel lehet ismerni, mert mozgásuk és hangjuk eltorzul: leginkább ránganak és össze-vissza beszélnek. És noha a dybbukok az Örökkévaló engedélyével teszik, amit tesznek, szerencsére el lehet űzni őket, de ennek ellenére a dybbuk-történetek végén nincs happy end – nesze neked Hollywood.

A Talmudban azonban megjelennek a dybbukok pozitív párjai, az ibburok. Ők jellemezően nagy tudós rabbik lelkei, akik azért maradtak a Földön, és szállnak meg embereket, hogy segítsenek rajtuk. A megszállt testben élő ember talán észre sem veszi, hogy megszállta egy ibbur, mely, ha átsegítette őt problémáján magától elhagyja a testet.

Legyenek dybbukok vagy ibburok, a megszálló lelkek elűzésének óriási irodalma van, és ahány történet, annyi módszer. Csak a holt-tengeri tekercsekben négy különböző dybbuk-űző szövegrészletet találtak. A hasznosnak bizonyult tudás később is megmaradt: állítólag a XVI-XVII századi keresztények stetl-ökből hívtak rabbikat, ha ördögűzésre volt szükségük. És az egyik nagy különbség a keresztény és a zsidó megszálltaknál. Míg a keresztényeknél mindig az ördögfióka szállja meg a testet (lásd ördögűzés), addig a zsidóknál ezek halott emberek vándorló lelkei, akiknek célja akár a segítségnyújtás is lehet.

A vándorló lelkeknek van egy harmadik fajtája is, ők pedig a gilgulok. A kabbalában a lélekvándorlás megtestesítői a gilgulok, ők az eltévedt lelkek, akik haláluk pillanatában szállnak meg egy másik testet, és jellemzően jó szándékkal vándorolnak testről testre.

Jön a gólem

A vándorló lelkek után áttértünk a saját testtel rendelkező, sokunk által jól ismert, bizonyos körökben kifejezetten népszerű gólemre (2. Babilóniai Talmud, Sanhedrin 65b). A gólemek nagyon fontos szereplők a zsidó mitológiában, ám azt kevesen tudják, hogy kezdetben Ádám is gólem (azaz alaktalan, élettelen tömeg) volt, amíg az örökkévaló belé nem lehelte az életet. A leghíresebb gólem-történet a prágai: a XVI. század végén Máhárál (Lőw) rabbi gyúrt egy gólemet, a Moldva partjáról származó sárból és egy kis vérből. Az élettelen agyagba életet is lehelt, amikor a nyelve alá egy, az örökkévaló nevét tartalmazó varázserejű papírt helyezett, és homlokára felírta a három betűből álló emeth (igazság) szót. A rabbit a gólem elkészítésekor a jó szándék vezérelte, ekkoriban ugyanis a prágai gettó lakóit II. Rudolf uralkodása alatt, antiszemita pogromok fenyegették, és a gólem ezektől volt hivatott megvédeni a zsidókat. A hétköznapokban a gólem mindenféle munkákat elvégzett Máhárál rabbinak, ám egy idő után rájött, hogy őt kihasználják, törni-zúzni kezdett. Így a rabbi kénytelen volt kivenni szájából a cédulát, amitől ismét élettelen agyaggá vált, majd letörölte a homlokán lévő emeth szó első betűjét (alef). Így a gólem homlokán a  meth (halott) szó maradt, és ettől porrá zúzódott. A prágai régi-új zsinagóga padlásán állítólag még ma is ott vannak a gólem maradványai, de a belvárosi épületben még senkinek sem sikerült a Józsefnek elnevezett lényt újraéleszteni. Pedig ha valaki saját gólemet szeretne, akár már ma is nekiláthat, hiszen a Talmud és a kabbala is részletes leírást ad ahhoz, mi mindenre van szükség egy saját gólemhez. Ám nem árt vigyázni! A gólem-történtekben rendre előfordul, hogy alkotója egy idő után elveszíti uralmát a teremtmény felett, és a gólem pedig elszabadul.

Az „igazi” démonok

Az egyéb félvilági lények megismerése után eljutottunk az „igazi” démonokhoz is. Keletkezésükről több elmélet is született az elmúlt évszázadok során. Az egyik szerint (3. Pirkei Avot / Atyák mondásai 5:6) őket az örökkévaló a teremtés utolsó napján estefele teremtette. Mivel közeledett a sábesz, sietni kellett, és nem volt idő rendesen befejezni teremtésüket. A démonok pedig ettől megzavarodtak, de annyira, hogy elhatározták: ők az emberek ellen fognak tevékenykedni. Máshol azt írják, hogy a démonok hiénákból lesznek (Babba Káma 16a). Egy hiéna ugyanis 7 év elteltével denevérré változik, ami 7 év után vámpírrá, az pedig újabb 7 év elteltével lesz démon. (Ekkor megtudtuk azt is, hogy a vámpírt héberül úgy mondják, árpád, de ennek az összefüggésnek a boncolgatása talán túl messzire vezetne). Van, aki szerint a démonok Ádám gyerekei (Eruvim 18b, Gen. Rabah 20.): míg különvált Évától, bűnös szexuális kapcsolatba került Lilittel, és ebből a kapcsolatból születtek a démonok – hiába 130 év hosszú idő. Pirkei de Rabbi Eliezer szerint viszont a démonok egyszerűen az özönvíz során megfulladt bűnös generációk lelkei.

Bárhogy is keletkeztek démonok, közös tulajdonságaik mindenképp vannak, és ezek is arról árulkodnak, hogy a démonok, noha túlvilági lények, sok emberi tulajdonsággal is rendelkeznek (5. Babilóniai Talmud, Chagiga 16a). A Talmud arra is részletes iránymutatást ad, mit kell tennünk, ha találkozni akarunk a démonokkal (4. Babilóniai Talmud, Brachot 6a). Könnyen összefuthatunk velük például elhagyatott romok, erdők (a démonok többnyire fákban, bokrokban laknak), tetők, árnyékszékek, zsinagógák, csatornák környékén sétálgatva (Jesájá 13:21, 34:14, Vájikrá 16:10). De mindez nem feltétlenül elég. Növelhetjük esélyeinket, ha nálunk van egy megfelelő amulett, a démonok szája íze szerint való étel vagy ital, de ahány talmudista annyi biztosnak ígért módszer. Persze ha inkább elkerülnénk a démonokat (ami valóban egy logikusabb választás), arra is találunk iránymutatást a Talmudban: vannak erre is amulettek, jól jöhet egy bölcs ember köpése, de lehet, hogy elegendő Izrael földjére költözni, azt ugyanis valamiért kerülik a démonok. A Talmudban több mint kétszázszor jelennek meg a démonok, jellemzően akkor, amikor a bölcsek valamilyen halachikus döntés meghozatalára készülnek. Néhány konkrét démont egész részletesen ismertet is a Talmud, de őket már nem tudtuk sorra venni, mert az este második felét egy konkrét démon megismerésére szántuk.

 

Lilit: az ókori démon

Lantos Dóra, aki az ELTE Hebraisztika tanszékének doktorandusz hallgatója, az egyik női démont, Lilitet mutatta be. Lilitről a Tórában is írnak, a Talmudban pedig négy helyen említik, de túl sok mindent nem tudunk meg róla. A lilit eleinte köznévként tűnik fel, és egy fajta démont jelöl (például Ézsaiás a nemzetek pusztulásáról szóló próféciájában). Lilit-szerű démonok felbukkannak Mezopotámiában is, és Lilit, mint démon már az ie. VIII. században ismert lehetett Izraelben.

De hogyan született meg Lilit? A legtöbb szöveg a Genezisből eredezteti Lilitet is. Ott ugyanis két teremtéstörténet van Ádámé (amikor őt megalkotta az örökkévaló sárból), illetve a második, mikor Éva teremtődik meg Ádám oldalbordájából. Egy rabbinikus magyarázat szerint Lilitet Ádámmal együtt teremtették meg, és egy darabig ő volt a nő Ádám mellett. Lilit azonban nem volt engedelmes, önálló gondolatai voltak, amiket el is mert mondani. Egyszer még az örökkévaló nevét is kiejtette a száján, és emiatt már nem lehetett Ádám felesége. Az úr – Ádám kérésére – három angyalt küldött Lilit után, hogy jobb belátásra bírják, ám Lilit nem állt kötélnek. Egy másik változat tovább meséli a történetet, ekkor Lilit elmondja, hogy azért nem térhet vissza Ádámhoz, mert vele már hált a Nagy Démon. Az egyik elterjedt szövegváltozat szerint Lilit Szamael felesége, vele alkotnak egy gonosz párt, ellentétét képezve az Ádám-Éva kettősnek. A kabbalában viszont Lilit visszatér, de nem Ádámhoz, hanem Káinhoz, és neki szül gyerekeket. Lilitet gyakran ábrázolják kígyóként is, mert az egyik magyarázat szerint kígyó képében tért vissza az édenkertbe, és ő volt az, aki bűnbe vitte Évát és Ádámot.

Lilit jellemzően éjjelente kísért, a férfiakra, az újszülöttekre és a nőkre veszélyes. A férfiakkal valamiért kíméletesebb. Akkor keresi fel őket, ha egyedül alszanak: ilyenkor elcsábítja őket, hogy démonokat nemzzenek közösen. Ha sikerrel jár, Lilit házastársának tekinti a férfit, ezért szabályos válólevelet kell adni neki, hogy megszabaduljanak tőle. A kisbabákat és nőket (menstruáció idején, szüzesség elvesztése előtt, szüléskor) viszont megbetegíti. Egyes források szerint ez a megbetegítés egészen konkrétan vér- és csontvelő-szívást jelent. Lilit ellen jellemzően varázsigéket és amuletteket használnak, egészen elterjedtek például azok a gyermekágyi táblák, melyekre Ádám és Éva neve mellé – de attól elkülönítve – Lilit neve is fel van írva.

 

Lilit: a feminista példakép

Lilit a Talmud, és a hozzá kapcsolódó történetek alapján tulajdonképpen a klasszikus nő, az Éset Hájil ellentéte. Az Éset Hájil nem beszél sokat, viszont ellátja férjét, nem fejezi ki saját akaratát: csupa olyan tulajdonság, mely a mai modern nő ellentéte. Lilit azonban önálló, és saját akarata van. Szexualitásában szabad, és birtokában volt a titkos tudásnak is, hiszen kimondta Isten titkos nevét. Ezek a tulajdonságok azonban már a modern nő jellemzői, és egyben magyarázzák azt is, miért lehet, hogy a régi történetekben annyira gonosznak ábrázolták. Lilit ugyanis nem csak erős, de hatalma is van a férfiak felett: befolyásolja szexuális életüket, meg tudja betegíteni az utódjaikat, veszélyezteti családapa szerepüket, ezek pedig bármelyik démonnál félelmetesebbé tették őt – a középkori férfiak számára biztosan.

Noha az este során sokat megtudhattunk a zsidó démonokról, az előadások valóban csak apró betekintést nyújtottak a zsidó folklórban felbukkanó különös lények nagyon is sokszínű világába. Remélhetőleg az este sikere arra buzdítja a szervezőket, hogy legyen folytatása a témának, és ne engedjék el a zsidó démonokat.

*

A sorozat következő előadását éppen ma (május 3-án, kedden) hallgathatják meg: