Verő Tamás: Ros Hásáná 2016 / 5777
Ros Hásáná. Új esztendő. Önértékelés. Fogadalmak. Sors. Bűnbánás. Bocsánat kérések. Zsinagóga. Nagyjából ezek a fogalmak jutnak eszünkbe Ros Hásáná este. Mindezek együttese alkotja a nagyünnepi időszakot. Ma este szeretném kibővíteni ezt a sort egy nagyon fontos szóval.
Verő Tamás, a Frankel Leó úti zsinagóga főrabbija
Minden Ros Hásáná alkalmával kötelességünk önértékelést tartani. De mi alapján értékeljük magunkat? Mik a szempontok? Jó és rossz tettek? És ha nem csináltunk semmit az évben, sem jót, sem rosszat, akkor meg lehetünk elégedve magunkkal? Aki tegyük fel átaludta az elmúlt évet, az most nyugodt szívvel állhat az Örökkévaló előtt?
Egyáltalán vannak kitűzött céljaink? Vagy csak a szürke hétköznapok kihívásainak próbálunk eleget tenni … Van úgy, hogy nálunk van a szerva? Vagy minden erőnket felemészti, hogy a felénk repülő labdát valahogy visszaadjuk.
Úgy gondolom, mindannyian bűnt követünk el, amikor egyre több dologról mondunk le. Amikor egyre apatikusabb állapotban szemléljük az országot, a világot magunk körül. Amikor egyre kevesebb dolog mozgat meg bennünket. Beletörődünk mindenbe, csak hagyjanak békén. Erre a viselkedésre nincs mentség. Bocsánatot kérni sem lehet érte senkitől, legfeljebb magunktól. Meg persze a környezetünkben élő emberektől, akiket magunkkal húzunk a passzivitás állapotába. Persze gyermekeinknek minden nap elmondjuk, hogy tanuljanak, hozzák ki magukból a legtöbbet, de mi magunk nem mutatunk jó példát. Nem azt látják, hogy felemeljük a szavunkat a rossz ellen, és igyekszünk megvalósítani egy általunk ideálisnak vélt világot. Másoktól várjuk, majd amikor ők sem tesznek semmit, fejcsóválva elítéljük őket. Ha egy távoli helyen történik valami a világban, letudjuk annyival, hogy elég gondunk van itt is, nem érdekel ismeretlen helyeken élő emberek problémája. Új dolgokat is nagyon ritkán tanulunk, nem vagyunk elég nyitottak a világ fejlődésére, a technikai vívmányok iránt. Egy legyintéssel lemondunk az ismeretlenről, az újdonságról, mondván, nem értek én ehhez, túl öreg vagyok a megértéséhez.
Volt egy ember, aki mindig mert nagyot álmodni. Még a legreménytelenebbnek tűnő pillanatokban is. Aki soha nem mondott le céljairól. Nemrégiben megkérdezték tőle, hogy látja a zsidóság jövőjét, mi az új generáció feladata. „Nagyon határozott válaszom van rá – mondotta. Olyan tanultnak, naprakésznek és innovatívnak kell lennünk, mint az internet legfrissebb verziója, ugyanakkor hűek kell maradjunk többezer éves értékeinkhez, hagyományinkhoz.”
Simon Peresz szavai voltak ezek, akinek életútja azonos volt a modernkori Izrael állam történelmével. Pénteken búcsúztunk el tőle. Egy kis lengyelországi faluban született 1923-ban, 10 éves korában szüleivel az akkori Palesztinába vándorolt. Szeretett nagypapája ezekkel a szavakkal búcsúzott tőle: Mindig maradj zsidó! Peres soha többé nem találkozott nagypapájával és hátrahagyott családjával. Mindannyian a Holocaust áldozatai lettek. De Peresznek sikerült élete minden pillanatában eleget tennie nagyapja kérésének.
24 évesen már Izrael védelmi szervezetét, a Hágánát irányította Ben Gurionnal , Moshe Dayannal, Levi Eshkollal együtt. 48 évig ült a Kneszetben, betöltve a legmagasabb pozíciókat. Volt elnök, miniszterelnök, külügyminiszter, és állt számos más minisztérium élén, 1994-ben pedig Nobel békedíjat kapott.
Pénteken egybegyűltek Jeruzsálemben a világ vezetői, hogy méltó búcsút vegyenek Simon Peresztől. Szavaikból szeretet, tisztelet áradt, melyek nem politikusi karrierjét, hanem mint egy álmait soha fel nem adó, örök optimista ember személyét méltatták. Netanyahu elmondta: élvezte Peresszel folytatott örök vitáját azon, mi a fontosabb: a biztonság, vagy a béke. Peresz azt mondta: a béke hozza el majd a biztonságot. Netanyahu viszont fordítva érvelt: a biztonság hozza el majd a békét. Clinton rámutatott arra az egyszerű de elgondolkodtató tényre: Izrael mindezidáig nem létezett Simon Peresz nélkül. Felidézte, amikor egy rendezvényen zsidó és arab gyerekek énekelték John Lennon Imagine című dalát. Arra gondolt , hogy Peresz az az ember, aki valóban el tudja képzelni azt, amiről a dal szól, vagyis hogy minden ember békében, együtt éljen a világban.
De Peresz nem csak a békében, de a technológiában is mélyen hitt. A jövő garanciáját látta benne. És milyen igaza volt! Mindig támogatta az új lehetőségeket, mert a problémák megoldását látta bennük. Mindent támogatott, ami előre vitte a világot egy szebb és békésebb jövő felé. Álmait nem egy álomvilágban akarta megvalósítani, hanem a materiális valóságban. Peresznek, és a hozzá hasonlóan motivált embereknek köszönhetően, mára Izraelt nem mint a tejjel és mézzel folyó Kánaánt, hanem mint a világ vezető startup nemzetét emlegetik. Ahol szinte nap mint nap olyan technikai, tudományos újítások születnek, melyek futótűzként terjednek el a világban, és pillanatok alatt válnak az orvostudomány, a telekommunikáció, biztonsági rendszerek nélkülözhetetlen eszközévé. Legyen az mikrochip a telefonunkban, waze applikáció, amely software segítségével kikerüljük a dugókat, mobileye, amely segít megelőzni az autósbaleseteket, légzésfigyelő a kisbabák matraca alatt, lenyelhető kamera kapszula a gyógyászatban, csepegtetős öntözőrendszer, amely zölddé varázsolja a sivatagot,iron dome légvédelmi rendszer, amely még a levegőben robbantja szét a közeledő rakétákat, speciális vérzéscsillapító kötszer, amely a professzionális elsősegélydobozok része ma már világszerte, derékszögben tökéletes pontossággal célzó, kamerákkal felszerelt fegyver, és számtalan olyan software és mikroprocesszor, melyek izraeli kutatók és szakmai pályafutásuk kezdetén álló fiatal értelmiségiek agyában születtek meg, majd később óriás világcégek fejlesztettek tovább.
Ezeket a vívmányokat nézve azt feltételezhetnénk, hogy Izrael a világ legbékésebb helye, ahol az emberek teljes nyugalomban kutatnak a laboratóriumokban. Ahol az országnak nincsenek extra kiadásai, ezért lehetősége van fejlesztésekre költeni minden pénzét. De persze tudjuk, hogy a valóság ennek az ellentéte. Pontosan az állandó veszély helyzet az, ami motiválja az izraelieket abban, hogy legalább egy lépéssel előrébb legyenek a világnál. Ennek köszönheti Izrael nem csak a sikereit, de a létét,biztonságát is.
És ugyanígy kellene gondolkodnunk nekünk is, itt, a Diaszpórában. Meg kellene tanulnunk végre nagyokat álmodni. Előre látni, és formálni a sorsunkat. Más különben mások formálják azt helyettünk , és az biztos,hogy nem sok jót tartogat számunkra. Legyenek terveink és álmaink, amiket meg akarunk valósítani. Mert álmok,célkitűzések nélkül, csak a keserű valóság marad opciók nélkül .
Simon Peresz életutja mindannyiunk számára követendő példa. Nem politikai nézetei miatt, hanem hihetetlen nyitottsága és tenni akarása miatt. 93 évesen is képes volt optimistán előre látni, innovációkat támogatni. Nem csupán egész életében, de még sajnálatos,fájdalmas halálával is komoly lépéseket tett céljai megvalósítása érdekében. Pénteki temetésén jelen voltak a világ legtekintélyesebb vezetői, Netanyahu és Abbasz pedig kezet fogtak, Jeruzsálemben. Peresz biztosan elégedetten mosolygott odafentről. Báruch Daya nemet.
Most pedig imádkozzunk azért, hogy az 5777. évben megvalósuljanak álmaink és kívánságaink.
