Verő Tamás: 130 év nem magány – Ros Hásáná, 2018

Ros hásáná estéjét hagyományosan a visszatekintésnek szenteljük, hogy értékeljük az elmúlt esztendőnket. Ma este azonban kicsit messzebbre szeretnék visszamenni időben.

Ma egy héttel ezelőtt, zsinagógánk felavatásának 130 évfordulója alkalmából rendezett koncerten ültünk itt. A zsinagóga, akárcsak most, akkor is zsúfoltságig megtelt. A különleges világítás, a szívhez szóló dallamok sokunkat érzelmes merengésbe varázsoltak. Gondolataim akörül forogtak, vajon kik ülhettek ezekben a padokban 130 évvel ezelőtt. Milyen zsidó identitásuk volt? Elképzelték-e azt, mi lesz itt 130 év elteltével? És amin a legtöbbet tűnődtem: milyennek  képzelem én a Frankel zsinagóga közösségét 130 év múlva.

Ezt az épületet, ahol most állunk, egy 100 éves kisebb imaház helyére építették. 1888. augusztus 8-án avatták fel, a környék egyre nagyobb létszámú zsidó közösségének igényeit kiszolgálva. Csak később, 1928-ban építették köré a hitközségként és lakóházként egyaránt funkcionáló épületet. Akkoriban Újlaki, vagy Zsigmond utcai zsinagógának nevezték.

A zsinagógát és a bérházat is a Budai Zsidó Hitközség építtette, tehetősebb tagjainak anyagi támogatásával.

A 19. század második felében elképesztő módon növekedett és fejlődött a zsidó közösség Budapesten. Kialakult egy nagy létszámú, iskolázott, művelt, értelmiségi, vállalkozói és kereskedői réteg, amely hazájának érezte ezt az országot, és jól összeegyeztette magyarságát zsidóságával. A magyar ipar és kereskedelem létrehozásában, fejlesztésében múlhatatlan érdemei voltak a Magyarországon élő zsidó pénzembereket, közgazdászokat, tudományos kutatókat, mérnököket, feltalálókat.

A zsidó írók, költők, művészek, színészek, rendezők, filmes és színházi szakemberek örökre beírták nevüket a magyar kultúra történetébe. Európa más országaihoz hasonlóan, a magyarországi zsidóság is megmutathatta a világnak az évszázadokon keresztül kényszerűen visszafogott és ekkorra felszabadított alkotóerejét. Ők alakították ki a tradicionális életvitelt folytató falusi zsidóság mellett a számos önálló jellegzetességgel bíró városi, Budapesten pedig a nagyvárosi magyar-zsidó kultúrát. Az I. világháború végéig tartó polgári fejlődés a zsidóság asszimilációját és megerősödését is elősegítette.

Nehéz lenne megmondani, hova vezetett volna ez a nagy erejű fejlődés, ha nem vet eme folyamatnak véget a Holokauszt. Milyen közösségekké formálódott volna a 800.000-es lélekszámú magyarországi zsidóság.

De kanyarodjunk vissza a Frankel zsinagóga történetéhez.

A 130 évvel ezelőtt itt élő zsidóknak igényük volt egy nagyobb zsinagógára. Építettek hát egyet, méghozzá önerőből. Nem pályázatokkal, nem amerikai zsidók támogatásával. A textil gyáros Goldberger Ferenc családja karöltve az acél-és fémiparos Weiss Manfréd családdal voltak a fő szponzorai. Nekik köszönhetjük, hogy ma létezik a Frankel zsini, amely több ezer zsidó felnőtt és gyermek számára jelenti a zsidósággal való kapcsolatát, a zsidó közösséget. Csak az elmúlt 24 órában közel 100 fiatal és gyermek fordult meg zsinagógánk ifjúsági közösségi programjain.

A nagyünnepi beszédek szinte nélkülözhetetlen eleme, amikor a rabbi igyekszik meggyőzni a megjelenteket arról, hogy járjanak gyakrabban zsinagógába. Én most valami másra is használnám ezt az alkalmat. Arra szeretnék kérni mindenkit, hogy a most beköszöntő 5779. évben segítsetek olyan maradandót alkotni itt a Frankelben, amire 130 év múlva is emlékezni fognak. Mindenki a saját ereje, szakmai tudása, anyagi lehetőségei, egészségi és fizikai állapota szerint, de járuljon hozzá a közösség építéséhez. Rengeteg lehetőség áll előttünk, csak tettekre van szükség.  Mindenünk adott ahhoz, hogy egy még dinamikusabb, még modernebb, a kor zsidóságának igényeit kiszolgáló közösség legyünk.

Régen a közösség nyújtotta mindazokat a szolgáltatásokat, melyek elengedhetetlenek voltak a zsidó élethez: zsinagóga, mikve, beit din (rabbinikus bíróság), iskola, kóser hús és tej üzlet, konyha működtetése, szociális ellátás, hevra kadisa. Mindezek nélkül elképzelhetetlen lett volna a Tóra szellemében zsidóként élni. Hiszen a közösségen kívül élő zsidó fogalma értelmezhetetlen volt…

És bizonyos értelemben… szerintem még ma is az. Csak a vallásos életvitelhez szükséges szolgáltatásokat felváltották a pozitív, zsidó-identitást építő, élmény alapú formális és informális oktatási intézmények, szabadidős és kulturális események, ifjúsági táborok, nemzetközi programok, utazások, és persze a virtuális közösségek, melyeknek – a kor technikai vívmányainak köszönhetően – egy kattintással válhatunk tagjaivá.

Nem gondolom, hogy mintaként kellene tekintenünk a 130 évvel ezelőtti közösségi modellre. Sokkal inkább példaként kell lebegjen előttünk, ahogy annak idején képesek voltak önfenntartó módon, a kor szellemének és követelményeinek megfelelően megteremteni zsidó közösségi otthonukat, a Frankelt. Egy olyan közösséget, amely a  saját igényeiket szolgálta, és amely letette az alapjait annak, amit én jómagam is immáron már 20. éve törekszem építeni, és veletek együtt szeretnék a jövőben tovább fejleszteni, javaslataitokkal, támogatásotokkal, segítségetekkel.

Ahogyan egy közösségként mondjuk el ma este imádságainkat, úgy tűzzük ki közös céljainkat is a  beköszöntő új esztendőnkre.

És mindehhez kérjük most, együtt az Örökkévaló áldását!