Válasz Gerő Andrásnak

Gerő András hétfőn megjelent cikkében sok fontos és érdekes gondolatot vetett fel: azon lehetne polemizálni, hogy az installáció részét képező fényképek, illetve képmások szobornak minősülnek-e vagy sem.

Messzire vezetne minden érvet és ellenérvet felsorakoztatni, tekintve, hogy például lubavicsi körökben szinte elengedhetetlen tartozéka a szobának a rebbe fényképe, vagy a marokkói zsidó körökben is megtalálható Baba Sali képe a falon. Lehet továbbá az installáció színvonaláról is elmélkedni, ez azonban legalább annyira szubjektív, mint bármely más művészeti alkotás megítélése.

Engem – rabbiként – azonban az a felvetése gondolkoztatott el, hogy a kikeresztelkedett zsidó hogyan és miként minősül zsidónak.

A külvilág válasza a cikkben említett személyek sorsán keresztül egyértelmű. Zsidó az, akit annak minősítenek. A halácha, a zsidó vallási jog azonban nem egyszerűsíti le a választ. Mint azt Gerő András is leírja, más-más a hozzáállás e kérdéskörhöz a különböző zsidó irányzatokban. Egy-két autentikus forrás figyelembevételével megkísérlek e kérdésre neológ rabbiként egyfajta választ adni. Tudnunk kell azt, hogy egy felmerülő vallási kérdésben az irányadó mindig a Tóra, s az erre épülő hagyomány láncolata, s a válasznak megnyugtató módon kell a korábbi rabbinikus irodalmi alkotásokat vagy álláspontokat egymás mellé rendezve konklúzióra jutnia.

Elsőként azt vizsgálom meg, hogy vajon a kikeresztelkedés, a zsidó vallás elhagyása elismert lépés-e a halácha szerint. A hitehagyottakat különféle néven említi a rabbinikus irodalom: Minim, Ápikorszim, Mumár, Mesumád, esetleg Kofér báikár (bátorá). Közös vonásuk, hogy mind elhagyja a hitét a zsidó vallás egyes alapvető tételeiben, vagy akár mindben. Ebből kiviláglik, hogy már a korai időkben is voltak zsidóságukat megtagadók, s ezeket igen szigorúan kezelte a zsidó jog. Míg a nem-zsidók áldozatait elfogadták a papok a Szentélyben, az eltévelyedettekét nem. Nem vehettek részt vallási jogi eljárásokban, és nem gyászolták őket meg zsidó szokás szerint.

Maimonides Misne Torá c. műve Hilchot tsuvá traktátus 3. fejezet 8. haláchájában így fogalmaz: kofér az, aki azt mondja, hogy I.ten felváltotta a micvákat más micvákkal. Ez, ha nem is expressis verbis, de kimondja, hogy az, aki az Újszövetséget ideológiai alapon elfogadja, zsidó szempontból hitehagyott. Ugyanezen fejezet 9. haláchájában kimondja, hogy mumár az, aki üldöztetés idején elhagyja a zsidó hitet, és más hitre tér. Ez esetben az egész Tórát hagyja oda az illető. Rabbi Ávráhám ben Dávid ehhez hozzáteszi, hogy ha gyakorolja is a másik hitet, akkor mineusnak minősül. Kimondható tehát, hogy a vallás elhagyása a halácha szerint ismert és elismert, megfelelő konzekvenciákkal járt és jár.

Második lépésben meg kell vizsgálnom, hogy a Soá alatti kitéréseket hogy bírálja el a halácha.

Megjegyzendő, hogy nem csupán az 1939-1945 közötti időszakot kell figyelembe venni. Magyarországon a numerus clausus megnyitotta az utat a zsidóellenes intézkedések előtt, s így – mint a szellemi és fizikai kirekesztés nyitánya – kezdőpontnak tekinthető. A Sulchán Áruch Jore Déa traktátus 157. fejezet 2. paragrafusa kimondja, hogy még életveszély idején sem szabad a zsidónak más vallásúnak mondania magát. Ezen a tilalmon enyhít Rabbi Jicchák Herzog Héchál Jicchák c. műve Even Háezer traktátus II. kötet 88. fejezetében, majd pedig Moshe Feinstein Igrot Moshe c. műve Jore Déá traktátus II. kötet 129. fejezetében. Moshe Feinstein Maimonidesre hivatkozva (Misne Torá, Hilchot Jöszodé HáTorá 5. fejezet 4. halácha) kifejti, hogy az életveszély esetén, kényszerből történő vallásváltás nem jár büntetéssel. Ez a döntvény egyébként kifejezetten egy, a Soá alatt kikeresztelkedésre kényszerült nő kapcsán született.

Fentiek szerint a zsidó vallás éles különbséget tesz a meggyőződésből és a kényszerből kitértek között. Nem vitatom Gerő András azon állítását, hogy az általa felsoroltak nem kényszerből tértek ki. Ugyanakkor a fentiek rávilágítanak, hogy a kitértek a zsidó vallásból tértek ki, azt hagyták oda, nem pedig a zsidó gyökereket vágták el. A halácha szerint a kitért “csupán” a vallását veszti el, a vallási jogait vonják meg tőle, de zsidó mivolta nem kérdőjeleződik meg. Bármit tesz is, Izrael gyermeke marad, aki annak született. Menasse Klein Misne Haláchot c. műve IV. kötet 162. fejezetében így ír: “aki zsidó testbe született, az bármit tesz, a teste zsidó marad”.

A szerző a Dohány utcai zsinagóga főrabbija.

*

A Vélemény rovatban közölt cikkek nem feltétlenül esnek egybe a szerkesztőség álláspontjával