Több tízezer ortodox zsidó zarándok Bodrogkeresztúron

Írta: Szombat - Rovat: Hagyomány

Ahogy az elmúlt évtizedben minden évben, idén is néhány nap alatt mintegy 30–40 ezer ortodox zsidó érkezett hazánkba, hogy megemlékezzen a világhírű magyar származású rabbiról. A héber naptár szerint Reb Steiner Sáje Ijár hó 3-án hunyt el, ami idén április 24-ére esik. A rendezvényt a rabbi unokájának Egyesült Államokban élő családja és annak alapítványa szervezi.

Fényképek és video: Horváth Barnabás

Az évről-évre egyre több vallásos zarándoklót vonzó esemény – írja a Keren Menachen Alapítványlehetőséget biztosít a számukra, hogy a hitük szerint a sírnál elmondott imáikkal és az ott elhelyezett un. „kérő cédulákra” (kvitlikre) írt, elsősorban családjuk, valamint közösségük jólétére vonatkozó üzeneteik meghallgatásra találjanak.

Reb Steiner Saje (1851–1925) rabbi halálozási évfordulójára leginkább Amerikából, Izraelből, Angliából, Belgiumból, Dél-Afrikából és Ausztráliából érkeznek a – jiddis nyelven “Keresztir” néven ismert – hazai településre. Reb Sájele csodarabbi nem csak a gyógyításairól, tanításairól és adakozásairól volt híres, de a zsidó spirituális tanításai is kiemelkedően fontos szerepet töltenek be a hívei életében.

bodrogkeresztur2023

2023-ban is több tíz ezer orthodox zsidó érkezett Magyarországra, hogy megemlékezzen a bodrogkeresztúri csodarabbira. Ahogy az elmúlt évtizedben minden évben, 2023-ban is néhány nap alatt mintegy 30 000 – 40 000 ortodox zsidó érkezett hazánkba, hogy megemlékezzen a világhírű magyar származású rabbiról.

A csodarabbi egykori lakhelyén kialakított Reb Steiner Saje Emlékház népszerű zarándokhely, csakúgy, mint a Dereszla-domb oldalában a 18. században alapított zsidótemetőben található sírja, ami fölé óhelt (sátorszerű sírt) is építettek tisztelői.

A több napig tartó, a település életét gazdaságilag is jelentősen meghatározó esemény szervezője és házigazdája a csodarabbi leszármazottja, Rubin Shaye és családja által alapított Keren Menachen Alapítvány, amelyik lassan a negyedik generáció részvételével, közel két évtizedes munkával igyekszik megismertetni a világgal a bodrogkeresztúri rabbi tanításait és a sírhoz való látogatás hagyományát.

„Büszkék vagyunk arra, hogy idén minden eddiginél többen jöttek Magyarországra, hogy megemlékezzenek nagyapám emlékéről és nagy hatású tanításairól.” – nyilatkozta Menachem Mendel Rubin főszervező, aki hozzátette, hogy „egyúttal köszönetet is szeretnénk mondani a magyar kormánynak, az illetékes hivataloknak és szervezeteknek, valamint Rozgonyi István polgármesternek a segítségért, azért, hogy idén is a hagyományaink szellemében és biztonságban emlékezhetünk meg a számunkra fontos rabbi halálozási évfordulójáról”.

A Holokauszt idején több mint 700 keresztúri zsidót hurcoltak el, emléktáblájuk a Hősök parkjában található. Egykor három zsinagóga is működött a településen, ma már csak a legnagyobb áll, a Bodrogra néző épületben a Gólyavédelmi Központ működik.

Címkék:Csodarabbi, Rab Sájele

[popup][/popup]