Tindertől a sadhenig

Zsidó társkeresés női szemmel.

Zsidó párt keres, mert… a) zsidó családot, zsidó gyerekeket szeretne b) vonzódik a zsidókhoz c) legalább a nácikat kerülné.

Fontosnak tartom a motivációs különbségeket tisztázni. Nekem az apám volt zsidó, az én zsidó párkeresésem sosem volt vérre menő. Egyszer rám tört az analitikus hoppáré, a volt pasijaimat kiértékeltem egy táblázatban. A magasságtól a humorérzékig mindenfélére lehetett kapni egy pontot, a zsidóságért is csak egy pont járt. Az éppen aktuális nem zsidó kiakadt a pontvesztésén; hosszasan magyaráztam neki, hogy ezt egy zsidónak nem kéne magyaráznom. Ő kapásból értené, meg sok minden mást is. Nem értetlenkedne, hogy miért rinyálok (rinyálunk) még mindig a holokauszton, nem kéne azon vitatkoznom vele, hogy tényleg csak zsidók nyernek-e Oscart, és kapásból lenne egy kis közös neurózisunk, amit őszintén kedvelek.

Az elmélkedés szempontjából tegyük most félre a motivációt, eldöntöttük, induljunk el. Kezdjük az egyszerűvel:

Tinder

Nem igényel kezdeti befektetést, cserébe nem is ígér sokat. Tagjai leképezik a való világot, annyi különbséggel, hogy túlreprezentáltak az unaloműző nézelődők, mivel a csatlakozásba nem kell beletenni annyi energiát se, ami egy adatlap kitöltéséhez kellene. De van itt is annyi komoly szándékú zsidó, mint egy random budapesti buliban. A Tinder aranymosás: végtelen húzogatás, főleg balra (bal a „nem”). Több tucat balra jut egy jobb. De azért akad „arany”, és akad zsidó is, sikerült már itt ortodox zsidóval megismerkednem. Én a Tinderen nem írok ki magamról semmit, de a levelezésben viszonylag hamar megemlítem, hogy héberül tanulok, a c) miatt. Az előzetes informálást a való életben is használom önvédelemből. Eddig csak egyszer súgta a fülembe egy kollégám nagyon részegen, hogy „a zsidó nők jók az ágyban”, ami több szinte n sértő, de ettől az incidenstől eltekintve működik.

Célirányosabbak és biztonságosabbak a tematikus oldalak. Amúgy meglepően sok tematikus oldal van a nemzetközi porondon: létezik oldal buddhistáknak, keresztényeknek, magasaknak, békepártiaknak, punkoknak, kövéreknek, egyenruhásokért rajongóknak, vörös hajúaknak, vegetáriánusoknak, diplomásoknak, sőt a Disney mesék szerelmeseinek is[1]. Zsidó Tinder-klónnak ott van a JSwipe és a Jdate. Mindkettőre feliratkoztam kíváncsiságból, de hamar elmúlt a lelkesedésem: a feldobott tíz találatból hármat ismertem más tárkeresőről, kettőt személyesen is. Úgyhogy magyar zsidóknak online

a Jewish Meeting Point marad.

Kürti Csabát, az oldal alapítóját kérdeztem a JMPointról. Az oldallal az alapítók célja az volt, hogy segítsék a zsidó identitású ember egymásra találását, a vegyes házasságok elkerülését. A közösség alapja a család, ehhez párok kellenek. A közösség építése nem egy generáció alatt történik meg. Az első generációs baál tsuvák (megtértek) felnőtt korukban kezdték tartani a szokásokat. A gyerekeik már ebbe születnek bele, de még láthatnak a szüleiktől „nem kóser” dolgokat, az unokáik már lehetnek tényleg adottan vallásgyakorló zsidók.

Az oldalnak közel tizennégyezer regisztrált tagja van, a fele társkereső adatlappal. Az aktív felhasználók száma hatszáz körüli, kicsit több a nő. Életkorban két kiugrás van. Egy harminc körül: a fiatalok kikerültek a korosztályuk közegéből, de az új közegben még nem találtak párt. És vannak az ötven körüli újrakezdők, akik új párt vagy társaságot keresnek. A többség vagy nem tartja a vallási szokásokat vagy ünnepekkor jár zsinagógába. (Megjegyzés a grafikonhoz: a naponta zsinagógába járók száma magas, de azok is benne vannak, akik néha hét közben is eljárnak. Torzít a számokon, hogy ennél több kategória létezik, de ezek olyan különleges adatok, amik gyűjtése jogilag nehéz.) A keresgélők között vannak olyanok is, akik maguk nem zsidók, de zsidó társat keresnek. Az ő motivációik a sztereotípiákra épülnek, arra, hogy a zsidók valamilyenek, itt éppen kívánatosak: okosak, gazdagok, jó körökben mozognak. A statisztika alapján az átlagos profil harminc-negyven közötti, budapesti, nagyünnepekkor zsinagógába járó (inkább) nő.

A siker titka a tematikusság és a motiváció. Az itteni tagok olyan partnert keresnek, akik vallásban, értékrendben hasonlóak magukhoz. A célcsoport szűkebb, a felhasználók száma is kisebb, viszont ők biztosan nagykorúak és komolyan gondolják a párkeresést. Pontos számok nincsenek, mert kevesen osztják meg a sikertörténetüket. Régebben „ciki” volt interneten ismerkedni, manapság ez már teljesen elfogadott, de továbbra se jönnek a történetek. Bezzeg azt megosztják a Facebookon, hogy vettek egy porszívót, de életüknek ezt a fontos sikerét nem. Személyes beszámolók alapján bőven kétszáz pár fölött járnak már.

A JMPoint 16 éve működik. Én is regisztráltam párszor – és töröltem is magam párszor. Ez nem a JMPoint hibája, hanem az online társkeresésbe vetett hullámzó mértékű hitem. Idegesítően projektszerű, mint egy HR kiválasztási folyamat: szelektálás, interjúzás, ajánlat. Jó, hogy próbanap nincs, ahol a jelöltek feladatokat oldanak meg, miközben megfigyelem őket… Ráadásul még levelezni is kell, és én nem szeretem reggelente idegeneknek elmondani, hogy vagyok. De azért időről időre próbálkozom. Összességében az egész fárasztó, kellene valaki, aki leveszi az ember válláról a kiválasztás munkájának legalább egy részét.

A sadhen

Ugyan nem mindenkinek áll nyitva ez a lehetőség, engem mégis érdekelt, mennyire van ma létjogosultsága az összehozott házasságoknak. Devorah Leah Hurwitz-cal, a Teleki téri zsinagóga rebbecenjével beszélgettünk a sidduchról. Elmagyarázta nekem, szerinte miért működhet jobban egy ilyen házasság. Meggyőző volt: kiiktatni az őrületet életünk egyik legfontosabb döntéséből, nem tűnik rossz ötletnek. A szerelmi kapcsolatban azonnal a hormonok veszik át a hatalmat. Ez evolúciósan fontos, hogy a két lény együtt akarjon maradni. Az oxitocin, a dopamin kialakítják a kötődést, és még boldoggá is tesznek, de közben el is veszik az ember józan eszét. A hormonok lassan kiürülnek, és a rózsaszín köd is felszáll, ami addig jótékonyan elfedte a másik kevésbé vonzó részeit. Addigra a pár meghozza a döntést, hogy együtt marad. A probléma, hogy ezt a döntést az érzelmek szintjén hozták meg. De ki vallaná be, hogy élete egyik legnagyobb döntését beszámíthatatlan állapotban hozta?

Nem arról van szó, hogy az elrendezett házasságban nincs szerelem, dehogy nincs. Sőt, ezek a házasságok ritkábban végződnek válással. Mert más a sorrend. Először is próbálunk megfelelő szempontok szerint jól válogatni és sok partnert megnézni. (Külön szimpatikus, hogy a sadhen mondja meg a „nem”-et.) Megpróbáljuk nem a cukiságán keresztül nézni a másikat. Rondán beszél az anyjával? De hát cuki! Nincs munkája? Viszont cuki. Ehelyett megismerjük a másikat, ami segít a későbbiekben, ha problémákkal szembesülünk. Nincs zsákbamacska, kevesebb a meglepetés. „Minden kapcsolatnak kell, hogy legyen egy megfelelő alapja, egy színpad. A kő túl kemény, az ugrálóvár túl puha, a fa mondjuk jó. Love is a beautiful színpad, but not stable. Respect is a good stage.” Már a párkeresésünket is szője át a tisztelet, és a kapcsolataink és épüljenek arra. A szerelem kialakul a házasság alatt: a közös céloktól, az együtt töltött időtől. Ugyanazok a hormonok, csak egy fázissal később.

Házasság a szerelemben vagy szerelem a házasságban? Hányan vagyunk jók abban, hogy ügyesen belehergeljük magunkat egy alkalmatlan alakba? Miért ne szerethetnénk bele olyasvalakibe, akit anyáink jóravalónak neveznének? Jártam már olyan pasival évekig, akiről egy hónap alatt kiderült, hogy nem alkalmas normális kapcsolatra. Így utólag ezt részemről össztársadalmilag kártékony viselkedésnek ítélem meg. De hát a hormonok ugye…

Mindkét beszélgetőtársammal beszélgettünk az ismerkedés mai (zsidófüggetlen) nehézségeiről. A világ ma az azonnali kielégülést támogatja. A tanács: gondolkodjunk hosszú távon, mert a családalapításhoz az kell. A világ önző, önzésből viszont nem lesz kölcsönösen jó kapcsolat. Kezdjünk el inkább tenni valamit másokért, jobbak lesznek a kapcsolataink. A világ ma a tökéletest ígéri, azt mondja: neked a legjobb jár. Tanács: ne menjünk el egymás mellett, bízva abban, hogy majd egyszer szembejön a tökéletes társ. Amit a férfiaktól hallok: a nőkkel az a baj, hogy fogalmuk sincs, mit akarnak; vagy az ellenkezőjét: túl konkrét elképzeléseik vannak, aztán csodálkoznak, hogy senki se fér bele. Példa a túlszűrésre, megtörtént eset: ketten egymásra találnak a társkereső oldalon, majd kiderül, hogy korábban egy másik oldalon azért nem hozta ki őket egymásnak a kereső, mert túl szigorúak voltak a beállításaik. Valahol félúton van a jó válasz: legyen meg fejben, csak ne vegyük túl szigorúan. A rebbecen hasonlata: ha a tetőn van korlát, akkor ki mersz menni a széléig.

Tanácsokkal felvértezve azt is átgondoltam, élőben hol lehet potenciális zsidó férfiakat találni. Magyarországon kb. százezer zsidó él, többsége Budapesten. A fele férfi, annak az ötöde illik hozzám korban (korfa alapján, plusz-mínusz öt év), tételezzük fel, hogy a fele nem él kapcsolatban. Ez ötezer jelölt, a harmaduk alacsonyabb nálam, szóval van háromezer pasi, ezekből keresem azt, aki okos, vicces, nappal szociológus, éjjel pedig latin szerető. És nagy a verseny, ha Zsuzsa nevű negyvenkét éves nők vagyunk – ugyanis konkrétan belőlünk van jelen pillanatban a legtöbb az országban. Kicsit csalok: nem zsidó névvel előttünk vannak a Katalinok, és a hatvanhárom éves Máriák. A zsidó társat kereső leszbikus zsidó barátnőmnek még nehezebb a dolga, az ő merítését még osszuk el tízzel. Emlékszem, az egyetemen beadandót kellett írnom kisebbségszociológiából, és összesen egy darab meleg zsidó interjúalanyt tudtam felhajtani, az is elutazott. A mélyinterjút egy fiktív meleg zsidóval készítettem, amúgy ötös lett. Szóval ehhez képest több a lehetőségünk.

Egy szakítás után a barátnőmmel listát írtunk az ismerkedési lehetőségről. A harmadik rozéfröccs után ötvenöt változatos ötletünk volt az önkénteskedéstől, a salsán keresztül, a fotótanfolyamig. A salsáról végül lemondtam, de lettek tapasztalataim arról, hogy hol lehet ismerkedni. Ami nem működik: az otthon ülés. Van ez az idegesítő motivációs szöveg, hogy

a varázslat a komfortzónán kívül kezdődik,

hát ez sajnos igaz. Szóval menni kell, lehetőleg olyan helyekre, ahol még nem voltunk. Ráadásul inkább egyedül, mert a férfiak bátortalanabbul (sehogy) nem csapnak le barátnőkonvojokra. A komfortzóna elhagyása nem halálos, kiderült, hogy bárkivel tudok kávézni egy órát, sőt úgy néz ki, attól se dőlt össze a világ, hogy megszólítottam valakit azzal, hogy olyan ismerős.

Hova lehet menni célirányosan? Tanfolyamokra, előadásokra, zsidó táncházba, hébert tanulni, az IKI és Bálint Ház rendezvényeire, bét midrásra vagy szombatfogadásra valamelyik (másik) hitközségbe. Bár ezeken mindig több a nő. Inkább nők tanulnak, nők vesznek több könyvet, statisztikai valószínűég szerint te, kedves olvasó, valószínűleg inkább nő vagy. A potenciális jelölt ott lehet még kortárs zsidó írók könyvbemutatóján, önkéntes programokon, tüntetéseken (volt olyan JMP-s randim, akivel később több tüntetésen összefutottam), zsidó főzőtanfolyamon vagy krav maga edzésen. Tegnap megszólított a buszon egy srác, mert látta a kezemben a héberfüzetemet, és megállókon keresztül beszélgettünk. Statisztikailag lehetséges. Meggyőződésem egyébként, hogy a „nagy ő” valahol a laza kapcsolati hálónkban van, valamelyik ismerősünk ismerőse az illető. Sidducholni, párválasztásban segíteni micva: annyi férfi és nőismerősünk panaszkodik, hogy nem találnak párt, hozzuk össze őket!

 

(A szerző 175 centi magas, szeme színe zöld, egyetemet végzett, nem tartja a zsidó vallási szokásokat, a cikk írásakor egy olyan férfival jár, akit egy buliban ismert meg.)

 

[1] forrás: http://www.origo.hu/techbazis/internet/20060213extrem.html