Teleki Téri Mesék

Közösségi dokumentumfilm, rendezte: Spitzer Barbara (a Glaser Jakab Alapítvány produkciója).

A Zsidó Filmfesztivál sikerfilmje egy imaház és egy közösség múltját és jelenét dokumentálja, szól a továbbélő hagyományról, ünnepekről és az új generáció közösségépítéséről. Szemtanúk emlékeznek a  Teleki téren és környező utcáiban élt zsidókra, a környék mikrovilágára a XIX. század végétől napjainkig. A film elején bejátszás a romos Teleki téri imaházról, a szintén romhalmazzá vált bimáról (a csortkovi rebbe ajándéka), porladó imakönyvekről. Egy következő felvétel már a renovált imaházat mutatja: a nők kék szobája a festett Dávid-csillagokkal újjáéled. Kóser Tóra is van. Emlékek nyomában a stáb. Szárnyaló felvételek: a nyócker valódi (régi és mai) arca tárul fel.

Valaha itt egyik imaház (és pótimaház) érte a másikat. Sok emléket kapualjak nyílnak meg előttünk, házak, házfalak, átjárók, belső udvarok, málló vakolat, nyomok a falon, csontvázként kúszó vas lépcsőkorlátok.

De hová lettek (és honnan jöttek) a Teleki téri zsidók? És a környező utcácskák zsidói?

Az egyetlen működő haszid imaház a Teleki tér 22-ben található, túlélt vészkorszakot és ’56-ot: Glaser Jakab, népszerű nevén Juci bácsi, környékbeli asztalos vigyázott rá. Itt volt rabbi másfél évtizedig Raj Tamás. Glaser bácsi 2006-ban hunyt el. Ő a reneszánszát élő közösség legendája. Raj Tamás sokat tudott a lakás-zsinagóga híveiről: dédapja Csortkovban volt gábe, és nagyapjának a Teleki téren volt rövidáru-kereskedése. Az 1900-as évek fordulóján Galíciából, Ukrajnából, Csortkovból pogromok és nyomor elől menekült zsidó családok telepedtek le a Teleki téren és a környező utcákban. Közel volt a Józsefvárosi pályaudvar és a piac, a vidékiek ide jártak vásárolni.

Emlékezetes hely volt a Zsibárusház, amelynek három utcára volt kijárata: ezek voltak a Magdolna, Dobozi és Lujza utca. Ha jött a rendőrség, az árusok kimenekültek. A román háztulajdonos jóban volt a rendőrséggel, ez sem volt rossz.

Budapest zsidósága árnyalt volt. A  háború előtt  a Teleki tér és körzetében élő proletár vagy kiskereskedő zsidók hihetetlen nyomorban kezdték új életüket. Egy  részük „hontalanként” élt (honnan is telt volna honosításra?), ők később jó eséllyel Kamenyec-Podolszkijban végezték.

A szinte koldus „pólisi” zsidók első generációja jiddisül beszélt. A közösségnek nem volt pénze zsinagógára, de amilyen szegények voltak olyan vallásosak. A Józsefvárosban olcsók voltak a bérkaszárnyák, letelepedtek, egy lakásban 4-5 család is élt. Több háztartás gyűjtött egy-két lakásra, melyből imaházat (stiebel, kloyz) alakított ki. Hányan lehettek? Ezren? Tízezren? Több tíz ezren? A szerény imaházak hálójában (voltak a Teleki téren, a Lujza utcában, Magdolna utcában, Dobozi utcában, Erdélyi utcában, Mátyás téren stb.) a vallást szefárd rítus szerint gyakorolták. Napközben is beugrottak imádkozni, életmód volt ez és életstílus. Idővel a lakosság fele zsidó volt itt. A proletár-nyomorból kitörő következő nemzedék asszimilálódott, kiskereskedő vagy/és iparos lett. Akik a holokauszt után visszajött, azok közül 56 után sokan elmentek.

Kamera pásztázza a régi bérházak folyosóit, szóra bírva az ott élőket. Régi fotók villannak be a mai utcaképekkel – a mostaniakról hiányoznak a zsidók. Hajdani lármás volt élet a józsefvárosi piac körül, komoly kóser infrastruktúra működött itt.

Békebeli reklámnyomtatványokat látunk. És jönnek az emlékezők. „A Teleki téri zsidó az egy kategória volt”. „A Teleki tér maga volt a világ közepe.” 1950-ig működött ez a piac, amely már a Monarchiában jelentős áru-és emberpiac volt. A lopott áru is itt landolt. Ha antiszemita tévedt a kocsmába: leszúrták. Nem voltak szívbajosak. „Svindliztek, kereskedtek, loptak, csaltak, hazudtak” – mondja egy úr kendőzetlenül. Őszinte szavak a proletariátusról: „Ha egy proli kiszabadul az abszolút nyomorból, lesz 82 kabátja és 10 pizsamája.”

Holokauszt-emlékek, Kamenyec-Podolszkijról Haraszti György beszél és a túlélők. A Népszínház utcából az 1944-es ellenállásra és megtorlásra emlékeznek: 22 ember vére folyt az utcán.

A mai közösség emléket őriz, kutat, nincsenek rigorózus szabályai, laza kötetlenségben zajlik ünnep és vallásgyakorlat. A dokumentumfilm évekig készült: néha kusza, de mint a közösség és a hely szociológiája izgalmas.

A Szombat februári száma külön mellékletben foglalkozik a Teleki tér múltjával és jelenével.