„Te gyönyörűséges, örökbefogadott cigánylányunk!”

 Emlékszem Emma valamikor július első hetében érkezett meg Niksiékhez. Akkor már legalább két éve őrizgettem a Minnie mouse ruhát a szekrényem mélyén.

 

Piros tütü volt alatta. A belsején címke: 6–9 mths. Időnként elővettem a szekrény mélyéről, és nézegettem. Kabalaruha. Hátha meg fogja hozni a szerencsénket. Nem hozta. Kihalásztam a Minnie-s babaruhát a szekrényből, a ruhák alól. Nem néztem meg többször.

Összehajtottam. Emma leginkább egy vakondokra emlékeztetett. Fullasztó hőség volt odakint, és azon csodálkoztam, hogyhogy nincs melege ebben a hosszú ujjú rugdalózóban?! Aludt, úgy tűnt, hogy egy darabig nem is akar felébredni.

– Vajon a tapintása is olyan bársonyos lehet, mint egy vakondnak? – gondoltam magamban, a gyermektelen nők frusztrált kíváncsiságával. Mielőtt bárki közbeléphetett volna, kiemeltem Emmát a kiságyból, rebegtem egy Hello, Vakondok!-ot! -, meg egy Hoztam neked egy tütüs ruhát-ot, és éreztem, hogy igen, a tapintása is pont ugyanolyan bársonyos, mint egy vakondoknak. Azóta bánom, hogy nem vártam meg azzal a hülye Minnie mouse-os ruhával a saját Vakondokomat, aki majd megment minket, helyette a komfortos gyávaságot, és a hallgatást választottam, mert sem a lombikprogramhoz, sem az örökbefogadáshoz nem volt elég bátorságom, így hát inkább mind a kettőt elengedtem.

Amikor erre az interjúra készültem, eszembe jutott a Minnie mouse-os ruha története, amit Emma azóta már rég kinőtt. Emma öt és fél éves lett és, ha az élettörténetét meséli, mindig azzal indít, hogyan hozta el őt anya és apa a Csecsemőből, Borsodból. Tisztában van vele, mi az a Csecsemőotthon. Visszalátogatott oda a szüleivel. Azt is tudja, hogy a kishúga Adél is egy ilyen otthonból került hozzájuk, ő is ott volt, amikor Adélt anyáékkal haza vitték.

Niksi és András, Emma és Adél szülei nem próbálkoztak lombikprogrammal, a másik utat választották.

Miért zártátok ki a lombikprogram lehetőségét?

A természetet nem szabad megerőszakolni. – mondja Niksi. Konduktorként évekig dolgozott a Pető Intézetben. Munkája során találkozott olyan mozgássérült gyermekekkel, akik lombikprogram segítségével születtek meg.

–Elfogadtam, hogy ez az út számomra nem járható. A racionalitás sokat segített ebben a döntésemben.

Abban is segített, hogy elenged a saját vérszerinti gyereket, akiben egy kicsit minden szülő tovább él?

Ha elültetsz egy magot, kinő belőle egy fa. Olyan gyümölcs terem majd rajta, aminek a magját elültetted. Ez az élet rendje. Persze, hogy vívódik az ember, viszont nálam az örökbefogadás dolog már sokkal régebben eldőlt. Emlékszem olyan 13 éves lehettem, amikor egyszer a barátaimmal arról beszélgettünk, hogy ki hány gyereket szeretne majd. Napokkal később bevillant, hogyha nem lesz gyerekem, akkor én majd örökbe fogok fogadni. Nem tudom, honnan jött ez az egész?! Közvetlen környezetemben nem voltak örökbefogadó családok. A kislánykori elhatározásom sokkal erősebben élt bennem, mint az, hogy nem válhatok természetes úton anyává, és nem örökíthetem tovább a szemem színét.

Mikor érezted először anyának magad?

Ezzel a kérdéssel nagyon sokáig problémám volt, meglehet, hogy még mindig van is egy kicsi? Nem, már nincs. Nagyon szívesen megélnék egy várandóságot, de nem a szüléstől válik igazán anyává valaki. Tudod, én mikor éreztem meg igazán, hogy anya vagyok? Amikor Adél megjött. Adél hozta meg az anyaságot.

Zsidó családból származol. Öt gyermek közül, te vagy az egyedüli lány. Mint minden zsidó lány előtt, előtted is ott állt a feladat, hogy tovább örökítsd a származásodat. Amikor az örökbefogadás mellett döntöttél, akkor ezt a feladatot is elengedted, vagy soha nem tartottad igazán fontosnak?

Bennünket otthon a szüleink asszimilációra neveltek. Ne hirdesd magadról a származásodat, maradj csendben. A zsidó szó ugyan nem volt ismeretlen előttünk, ahogy az eredettörténettel és az ünnepekkel is tisztában voltunk, de mi nem tartottuk a vallást, keresztény ünnepeken szocializálódtunk. Kamasz koromban lett igazán fontos számomra a zsidóság, amikor a gyökereit keresi az ember. Én igazából azt kerestem, hogy hová tartozom. Jártam Izraelben is, de, olyan furcsán idegenül éreztem magam ott. Azt éreztem, hogy csak turista vagyok, és nem azt, hogy megérkeztem, visszatértem a gyökereimhez. Abban az időszakomban szerettem volna megismerkedni zsidó fiúkkal. Szerintem ez így száz százalékos, mármint ha egy zsidó lány és egy zsidó fiú házasodik össze, akkor lesznek a gyerekeik is zsidók.

Azt hiszem, hogy a zsidóság anyai ágon öröklődik. De ezt te úgyis jobban tudod!

Jó persze, hogy tudom, de nekem ez úgy korrekt, ha mind a két szülő zsidó. Azt éreztem, hogy ez úgy van rendben, ha zsidó lesz a férjem. Amikor Andrással találkoztam, elengedtem ezt az egész dolgot. Egyébként is sokat tépelődtem azon, hogy vajon rendesen zsidó vagyok-e?! Mert igaz, hogy a származásomat tekintve az vagyok, de a vallást soha nem tartottam. Akkor most ez hogy van?!

Mindig nagyon tetszett benned, hogy a kitaszítottak oldalán állsz. Olyan gyerekekkel foglalkozol, akikben kevesen hisznek. Inkább menekülnek tőlük. Te soha nem menekülsz, beleállsz a feladatba.

Amikor örökbe fogadsz egy cigány származású gyereket, akkor szinte szentté avat a társadalom. Megmentetted az életét, mondják, közben az a gyermek mentett meg téged. De ez senkinek sem jut az eszébe, mert mindenki csak a „szerencsétlen” örökbefogadót látja, akinek nem lehetett gyereke, és bevállalta a nagy feladatot, pedig ebben az egész helyzetben a legszerencsétlenebb a gyermek, aztán a vérszerinti szülő. Egyetlen pillanatig nem gondoltam arra, hogy mi most kiemeltünk a cigánysorsból két gyereket. Nem voltam soha egy nagy megmentő. Szeretem ezeket a gyerekeket, azokat is, akikkel a munkám során találkoztam. Engem soha nem zavart az, hogy ők nem olyanok, mint a többiek. Ennyi az egész.

Emma és Adél cigányok. Nem volt származási kikötésed. Ha jól tudom, ez az a titkos mondat, amellyel jelzitek a Gyámhatóságnak, hogy cigány gyermeket is örökbe fogadtok. Mit gondolsz, szerepet játszott ebben a döntésetekben saját származásod?

Nagyon sokat gondolkodtunk rajta Andrással, hogy fogjuk tudni majd megvédeni a lányokat a későbbi támadásoktól, amikor megkapják, hogy te büdös cigány. Otthon a családomban én is hallottam azt a szót, hogy zsidó. Inkább csak suttogva, egymás között használtuk. Mi nyíltan beszélünk Emma és Adél előtt a cigányságukról. Ők cigányok, nincs ezen mit rejtegetni, szégyelleni. Most kell találkozniuk a származásukkal, otthon, szerető, biztonságos, családi légkörben, és nem az óvodában, meg az iskolában, amikor azt mondják nekik a társaik, hogy te cigánygyerek. Arra tanítjuk őket, hogy a cigány szó természetes legyen számukra, amitől nem kell félni, mert őket jelenti. Azt hiszem, hogy a zsidóságomból én azt fogom átadni a lányaimnak, hogy tanulj meg vágyakozni a gyökereid után, és akard megismerni őket, ugyanekkor pedig legyél nyitott a másságra, ne félj attól, ha valaki nem olyan, mint te. Ha ezekre kellő érzékenységgel figyelnek majd, akkor talán könnyebben megismerik azt is, hogy ők kicsodák, és honnan jöttek.

A zsidó és a cigány származás is hordoz kódolt félelmeket. Te is érezted ezeket?

Általános iskolában a barátnőm kezdett el zsidózni. Nem nekem szánta, rólam egyáltalán nem tudta, hogy az vagyok. Csak úgy zsidózott a levegőbe. Próbáltam lecsendesíteni, hogy ők is emberek, köztük is vannak jobbak, meg rosszabbak, de nem hatottam meg különösebben. Otthon elmeséltem a történteket, és megállapítottuk, hogy valószínű a szüleitől hallotta ezeket az antiszemita szólamokat.

Az igazi félelmeim azok teljesen más jellegűek. Sokáig velem voltak. Határátlépéseknél, igazoltatásoknál, meg kutyás katonáknál éreztem, hogy rettegek. Indokolatlanul remegni kezdtem, izzadtam. Tudod, van az a félelem, amit nem lehet elmondani szavakkal, csak érezni lehet. Na, ez pontosan olyan volt.

A szomszédunkban lakott egy félig zsidó fiú, ő sokkal nyíltabban beszélt a zsidóságáról, mint mi. Találkoztam több olyan emberrel is, akik például az utcán tök lazán kiejtették a zsidó szót. Bennem mindig ott volt a félelem, ami hallgatásra intett. Nem értettem, hogy miért kell ezt hangoztatni. Ott van az unokatesóm, nyíltan vállalja a zsidóságát, pedig az anyja kitért.

Szerintem ők azért merik ilyen nyíltan vállalni a származásukat, mert csak félig zsidók. Ha üldözni kezdenének minket újra, akkor nyugodtan hivatkozhatnának arra, hogy én igazából nem is vagyok zsidó, mert csak az egyik szülőm az, viszont én ezt nem mondhatom el magamról, hiszen apám, anyám, nagyanyáim, mindenkim zsidók. A félelem mögött ez is ott van.

Meg lehet kímélni a hasonló félelmektől a gyermekeidet?

Az biztos, hogy ha nyíltan beszélsz velük a cigányságukról, akkor elébe mehetsz a félelmeknek. András feldobja a levegőbe Emmát és közben hangosan kiáltja, hogy: – Te gyönyörűséges, örökbefogadott cigánylányunk! – és Adéllal is ugyanezt megcsinálja. Nevetnek, játszanak, boldogok. A lányok tudatában a cigány szó örömmel, és nevetéssel párosul. Emlékszem, nálunk otthon a szüleink soha nem hozták direkt szóba a zsidóságunkat. Ha kérdeztük őket, akkor beszéltek ugyan róla, nem volt titok, de engem apa soha nem dobált fel nevetve a magasba, miközben, azt kiabálta, hogy : – Te gyönyörű, kis, zsidólányunk!

A mi lányainkhoz hozzátartozik a cigány szó, az övék. Mindennapos dolog. Nincs negatív töltete, és tudom, hogy később mindez magabiztosságot fog adni nekik, és eszükbe juttatja azokat a boldog pillanatokat, amikor együtt kiabáltuk bele a nagyvilágba, hogy: – Te gyönyörűséges, örökbefogadott cigánylányunk!”

Gondoltál arra, hogy zsidó neveket adj a lányaidnak?

Mindig azt gondoltam, hogy zsidó neveket fogok majd adni a gyermekeimnek. Eleinte a Sára tetszett, aztán a Ráchel. Az is megfordult a fejemben, hogy a nevükben valamilyen szinten ők is tovább vinnék majd a zsidóságot. Aztán elengedtem a dolgot, rájöttem, hogy ez nem rólam szól, hanem róluk, és már nem szerettem volna zsidó neveket adni a lányaimnak, mert ők cigánylányok. Ne azt vigyék tovább, amit én akarok. Emma megtartotta az Elvira nevet, amit a vérszerinti anyukájától kapott, így hívták a csecsemőotthonban is. Az Emmát mi adtuk neki Andrással. Adél is maradt Adél, ahogy az anyukája nevezte. A második nevét, a Herminát is meghagytuk. És tudod, hogy az Emma Elvira és az Adél Hermina milyen szépen összecsengenek?