„Társadnak fogsz hívni és nem uradnak” – Ki nekünk az Örökkévaló?

„Társadnak fogsz hívni és nem uradnak” (Hosea 2,16) – Bámidbár hetiszakasz (4Mózes 1:1–4:20.) 

A világ megváltása, Izrael és az Örökkévaló végső egyesülése akkor jön el, amikor megtanuljuk “társunknak” és nem pedig „uramnak” hívni Őt és egymást is. A Tóra most kezdődő negyedik könyve, amelynek héber címe Bámidbár, „a sivatagban” – akárcsak a mostani, első hetiszakaszé – azt a váratlanul hosszúra nyúlt időt meséli el, melyet Izráel népe a sivatagban tölt. Távol a rabszolgaságtól, amelyet utált, de értett, és távol, egyre távolabb otthonától, a megígért földtől. Itt, a sivatagban kellett megtanulnunk az Örökkévalót társunknak, és nem urunknak nevezni.

A rabbik Hósea próféta könyvéből választottak olvasmányt a mostani hetiszakaszhoz. A próféta az Örökkévaló Izrael népe iránti reménytelen szerelméről mesél, ami már nem érez hasonlóan iránta, nem úgy, mint szerelmük hajnalán, a sivatagban. De eljön az idő a jövendölés szerint, amikor újra egymásra találnak majd „és akkor, azon a napon társadnak nevezel majd, nem uradnak” (Hósea 2, 17). Tehát legfőképpen azzal vagyunk hűtlenek az Örökkévalóhoz, ha urunknak nevezzük Őt, ahogy a magyar nyelv is használta a férjre az „uram” kifejezést. Az uram szó héberül „bááli”. Ez az egyik legfőbb bibliai bálvány-istenség neve is. Jelentése: férj, úr, birtokos. Ez a név maga a bálványimádás, egy apajogú társadalom uralmi fantáziáinak kivetülése a végtelenbe, az egyes számú alfahím, pater familias, aki esővel termékenyíti meg a földet, és eltart minket általa. Amíg az ő kenyerét esszük, engedelmeskedni tartozunk mind, és uralmáért cserébe biztonságot kínál. Eszköznek tekint minket, az uralma eszközének, és mi is eszköznek tekintjük őt, akitől legalább a betevő falatot reméljük, aki megvéd minket a sivatag bizonytalanságától – szörnyű áron.

Aki hisz ugyan az egyetlen Istenben, de így tekint rá, az Hósea szerint bálványimádó. Így olvassa a prófétát a nagy Tóra-értelmező, Nehama Leibowitz is, a próféták hitéről szóló Martin Bubert idézve. Aki képes megszólítani, nem Az-ként, hanem Te-ként kezelni Istent, aki képes az uralom és a tulajdonlás rémséges biztonságából átlépni a kapcsolatok boldog kockázatosságába, az tudja társamnak és nem uramnak hívni és tekinteni minden partnerét, végső soron Őt is. Aki úgy tér vissza az üres és tiszta sivatagba, ahogy akkor volt, amikor még nem állt semmi Isten és a népe között. És majd – ahogy Hósea mondja – „Azután adom vissza szőlőjét, és az Ákór völgyét a reménység kapujává teszem. Ott majd úgy felel nekem, mint ifjúsága idején, mint akkor, amikor kijött Egyiptom földjéről” (Hósea 2, 15). A megváltásban tér majd vissza Izráel és az egész világ fiatalsága, a „fiatal szerelem”, ahogy Rási mondja Hóseát kommentálva. És ahogy a középkori zsidó filozófus, Száádjá gáon mondja: Izrael nyomában a népek is elfelejtik majd a Baálok nevét. Nem lesznek urak többé, csak társak.

Legyen így minél előbb, még a mi napjainkban.

Jó szombatot!

A szerző a Bét Orim reformzsidó közösség vallási vezetője